Szomorúak a srácok, fejüket fogják a gyepen. Még öt percig csinálják, és megsajnálom őket. 

427 perc gól nélkül, betalálni is csak büntetőből sikerült. 1982 óta először nyer a Haladás az Üllői úton. Nálunk mi van? Egymás fúrása, klikkek, hisztik. Fodrászra volt idő, Felix frizurájáról a franciaországi vébén röhejes sárga hajat festető (és csont nélkül kieső) románok jutottak eszembe. Kedves játékosok, senkit nem érdekel a hisztitek. Senkit. Hogy tetszik-e az edző, hogy jó-e a másodedző, hogy szimpatikus-e a másik, hogy Abdinak maradni kellett volna-e, vagy sem.

Ez a munkátok. A feladatotok az, hogy győzzetek, azért áldozzák rátok ezrek a vasárnap estéjüket, hogy ezt lássák, és hogy ezért szurkoljanak. Ti pedig minősíthetetlenek vagytok, bénák, falábúak, tehetetlenek, hétről hétre aláznak meg titeket. Benneteket, akik hatalmas arccal, és még nagyobb egóval rendelkeztek. Benneteket, akiket hiába rajonganak körül a huszonéves ostoba kiscsajok, ha a szakma teli szájjal röhög rajtatok. Benneteket, akik hiába tartjátok magatokat válogatottaknak, ha hosszú évek óta hiába várjátok a meghívót. Benneteket, akik saját szemetekben hihetetlenül tehetségesek vagytok, de megsértődtök, ha lecserélnek titeket, de amikor bizonyítani kellene, csak a szátok marad. Külföldről álmodoztok, Angliáról, Spanyolországról, de magyar kiscsapatok ellen képtelenek vagytok kitűnni.

Benneteket ajnároznak a talpnyalók, minket kiröhögnek a kollégáink holnap reggel. Miattatok, basszátok meg. Mert képtelenek vagytok felfogni, hogy a nagy arc helyett alázat kellene, csapatszellem, összefogás. Passzolni a másiknak, és megdögleni a pályán. Isteni szerencsétek, hogy nincs az öltözőben egy Dalnoki, egy Simon, egy Lipcsei, vagy egy Dragóner. A fejeteket leszednék, a hajatokat leordítanák, és minden szavuk igaz lenne. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Szedjétek össze magatokat, vagy adjátok le a szerelést. Elég a dumából.