Döme és Prukner értékel a hivatalos honlapon.

Détári Lajos (a Ferencváros szakmai igazgatója):

– Két hetet tudtunk a csapattal dolgozni, ezalatt egymásra találtak a játékosok és a stáb. Azt gondolom, hogy nagyon elszántan játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Sokat visszakaptunk abból, amit edzésen gyakoroltunk, ez mindenképp pozitívum. Gratuláltam a játékosaimnak és azt kértem tőlük, holnaptól már nézzenek előre, mert a következő fordulóban az ETO ellen is nagyon nehéz meccs vár ránk.

Prukner László (a ZTE vezetőedzője):

– Egy nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vettem át, négy nap alatt nem lehet csodát tenni. Az első félidőben a két csapat jelenlegi helyzetének megfelelő volt a játék, vagyis főleg a küzdelem dominált. Volt időszak az első félidőben, amikor a Fradit ki tudtuk zökkenteni a játékából, feljebb toltuk a védekezést, ekkor nem éreztem azt, hogy 2-0 lesz a vége. A kiállítás után a játékosok már nem hitték el, hogy pontot vagy pontokat szerezhetnek. Két gólt kaptunk figyelmetlenségből, ez a játékosok pillanatnyi mentális állapotából fakadt. Szeretném megköszönni a drukkereknek a pozitív fogadtatást, gratulálok a Ferencvárosnak!

FTC.hu

Reklámok