Háromnegyed órát vártunk Miskolc határában, hogy egy rendőr-konvoj behozzon minket, egész Miskolcot megkerülve, de itt vagyunk a hihetetlen hidegben. A hazai tábor és úgy egészében a hazai szektorok is megteltek, a Fradié még nem, de rengetegen vannak a stadionok kívül, a parkolóban és az autópályán is, teljes lesz a teltház.
VÉGE, HIHETETLEN SZÍVVEL ÉS REMEK JÁTÉKKAL NYERTÜNK, hibák még vannak, de a télen javítani fogjuk ezeketz.
47. Egy szöglet után Rósa áll Hakola helyére.
45. Lisztes áll be Pölöskey helyén.
43. Jovanovic ment le, Csizi be.
42. Csizi áll majd be, miközben Hakola azért perel Pölővel, mert nem tartotta meg a labdát.
40. Abdi elrúg egy labdát, sárga, ez a második.
38. Juniort kell ápolni, miközben Hakolát rúgják le a tizenhatos sarkán. Ez se sárga… A szabadot Klein fejelheti ziccerben, de sajnos elment keresztbe.
36. még kilenc perc.
33. Hakolába az egyik hazai félpályánál beleszáll, majd Abdit ütik arcon, egyiket se fújja le Solymosi.
31. újabb egyéni hiba, Abdi adja el, Balog fellöki Seydit, a szabadot 16-ról rúghatják, de veszélyttelen lett. Az ilyen egyéni hibák nem férnek bele.
29. Pölöskeyt rántja le Lippai, nem sárga. A szabadot Abdi rúgja balról, az kipattan, majd 35-ről rászúrjuk.
28. Egy hazai Jovába lőtt fordulásból egy labdát szöglet után.
26. egy baloldali beadást Jova kezéből fejelnek a hazaiak kirúgásra.
23. Abdi egy taktikai szabálytalanság után sárgát kap.
21. Somáliát a sárgás Vadász buktatja…
17. a tizes Abdouraman szabadon aprít minket.
15. most okosan!
13. Somalia simán kilövi a kaput, Józsi szabadja után. 3-2!!! Ez a brazil mai második gólja.
9. Két újabb helyzet, majd egy sárga Pölő ellen.
7. Balog Zoli íveli fel a labdát, Pölö simán megszerzi, lefordul Vadászról, s kilövi a jobb alsót, 2-2!!!
5. Klein adja el megint a labdát, majdnem baj lett belőle.
3. Jovanovic kap sárgát.
1. folytatódik a meccs. Pölöskey ívelne Somaliahoz, Radosé.
Lassan kezdődik a második félidő, jönnek ki a hazaiak és mi is. Nálunk nincs csere, a szervezők még sorsolgatnak tombolát.
A biztonságiak bementek a táborba, sajnos nem láttuk, hogy mi történt, de kiderítjük.
46. Pölöskey megy el a balszélen, szépen, becsapva védőit, beadását talán Abdi tehetné kapura, de szerelik. Szünet, három hibából három gól, csak az arányok nem jók az egyébként jó kis meccsen. Simán megvan az esély a fordításra.
45. Abdi beadását fogja Rados.
43. Hakola lép ki lövése messze pattan ki Radosról, de egy hazai elé.
37. 1-2 Klein ad el egy labdát, Luque 20-ról kilövi a hosszú felsőt, Jova tehetetlen, a fene egye meg.
34. kezezés volt a hazai tizenhatoson? innen nem láttuk, de Pölő nagyon reklamál. A jó iramú meccsen legalábbis pariban vagyunk.
33. Budovinszky igen keményen játszik, jöhetne neki egy második sárga lap.
31. azóta mezőnyjáték, mi Pölöskeyt indítgatjuk, majd Seydi lő cimbalomszögből, Jova biztosan véd.
24. Rados elrúg egy labda felett, Somalia megszerzi, majd kiegyenlít!!! 1-1
21. Józsi szabadból ível a hosszúra, Klein fejesét Rados nagyot repülve fogja.
18. lyukat rúgunk az ötösön… Pölöskey beadásából Hakola.
17. egy előrerúgott labdát kisérne ki Otten, Seydi rángatja, a bíró szerint Ottenről megy ki, a szögletet az afrikai csatár 5 méterről befejeli, 0-1.
13. Pölöskey helyzetben töri el a labdát, Jovanovicot és Juniort kell ápolni eztán…
12. egy lecsorgót Józsi nagy erővel, alig bombáz a bal alsó mellé, mintegy 17-ről.
11. Budovinszky buktatja a Pölő által szöktetett Hakolát, oldalról jövünk szabaddal. Józsi tekeri középre, a hazai védők szöglere fejelik a labdát.
8. egy 18 méteres bombát fejjel blokkolunk, majd Abdi próbál áttörni a hazai védelmen.
7. ahogy várni lehetett a két szélen akarnak átjátszani minket.
5. a két szakmai vezető az oldalvonal mellől figyel egy hazai szabadot, amit simán tisztázunk.
2. két beadás jött előbb a bal, majd a jobbszélről, előbb Jova, majd Klein tisztáz.
1. mi kezdtük a meccset, a tábor felé támadunk.
18:00 Albertre, Gajdára és két hazai drukker emlékére gyászszűnetet rendeztek.
17:58 van itt laposoldal, kör, kanyar, minden az utasítások közt. Jönnek a csapatok, a szörnyű hazai induló közben. A mieink a fehér mezben érkeznek, a hazaiak ezek szerint a mi új mezünknek piros párjában. A két tábor zöld-fehér, illetve piros-fehér táblákkal várta a kezdést.
17:57 a hazai vezénylőtábornok lilás ingben vezérli a szurkolást a pálya oldalán
17:54 Vágner László figyeli legmegbízhatóbb emberét, Solymosit. Itt van Csányi Sándor.
17:51 lufik pukkanak, miközben a hazaiak énekelni kezdenek.
17:50 még nem telt meg a vendég, alighanem még csak most hozzák be a srácokat a városba a rendőrök, közeben 15-16 éves helyi lányok ugrándoznak a kezdőkörben.
17:28 hihetetlen tömegnyomor van a sajtópáholyban, nem csoda, 113 újságíró akkreditálta magát a találkozóra – ez is azt mutatja, hogy a várakozások óriásiak. A lefelé vezető úton arról beszélgettünk, hogy az első harminc perc kulcsfontosságú lesz – ha akkor nem leszünk hátrányban, jó helyzetbe kerülünk, s meglesz a meccs.
17:29 tart a melegítés és a koncert is, bár utóbbira a hazaiak is fújnak.
17:22 kijöttek a mieink melegíteni.
17:19 most az szól, hogy a “kör közepéből majd kiállok” – a mieink előtt egy “Zöld-Fehér büszkeség” feliratú molinó van.
17:02 itt a kezdő: Jova – Jovanovic, Balog, Klein, Junior – Hakola, Otten, Józsi – Somalia, Pölöskey, Abdi. Cs.: Végh, Oláh, Tóth, Rósa, Csizi, Maróti, Lisztes
17:00 egy rossz Edda-klón (és már az EDDA is, hmm), a Bíborszív koncertezik, lobognak a hajak.
2011 november 29 at 10:55
2011 november 29 at 08:19
Unalmamban,kíváncsiságból megnéztem a diósgyőri honlapot…
kb 430 komment a meccsről, van néhány meglepő és néhány megmosolyagtató…
Ja és nem meglepő, pl. nagy számban, olcsón (500 pénzért) árulják a szerdai MK meccsjegyeket a fórumon, hirtelen sok embernek lett más dolga -vagy ezeket csomagban árulták talán?
Vajon az igaz, hogy a -média szerint- “Magyarország legjobb szurkolótábora” leköpdöste saját játékosait? (konkrétan Radost és Vadászt)
Mikor meg a Csányi féle összeesküvés-elmélethez értem akkor meg olyan vigyor lett az arcomon, mint pl. mikor meglátom Budovinszky seggbekúrtgnóm alakját, akinek arcán a világ minden fájdalma rajta van…
2011 november 29 at 01:49
Tisztelt Fradista barátaim.Ez úton felhívom figyelmeteket arra ,hogy Abdi,Jovanovics Következő meccsünkön nem játszhat és vértelen vagy nem Debrecen lesz!Jelezni kell vezetőségnek ,hogy lépjen fel ez ellen ,ezt nem lehet szó nélkül hagyni. A bíró hibák miatt nem lehet ,hogy két értékes játékosunk ne játszón.Remélem illetékesekhez el jut az üzenet és lépnek ez ügyben.Mert mi vagyunk a Ferencváros!!
2011 november 29 at 01:17
görénysolymosi megint 3 góltól fosztott meg minket.elég volt a bírói terrorból,gyerekek Veszprémben nincs Fradista?????
2011 november 28 at 22:44
Ünneplés…
2011 november 28 at 22:11
A többi borsodi Fradiszurkoló társam nevében is köszönöm szépen a Rühes Borsod és a Cigány halál feliratú molinókat!Korlátolt értelmi szintű szurkolóinknak fel kéne fogni,hogy a Ferencváros szurkolóinak nagy részét nem budapest teszi ki,hanem az ország és külhoni honfitársaink!Üdv Kazincbarcikáról.(Sajnálatos,hogy ezek szerint egy rühes borsodi cigány a Kapitány és régebbi játékosunk,Deszatnik Péter is.)
2011 november 28 at 22:21
Ez polgárpukkasztás, semmi több.
Cinkotára jártam iskolába és laktam is ott pár évet, de sosem vettem magamra mikor sulimeccseken cinkotai cigányoztak…
Fradistaként is válogatott szidalmak érnek minket, én mégis nagyon büszke vagyok a Fradizmusomra.
Légy Te is büszke borsodi Fradista!
2011 november 29 at 01:09
Jól mondja Bocsi,ráadásul Én Ferencvárosban élek és sajna ez sem cmö-legyél büszke Tesó..
2011 november 29 at 07:41
Valaki elmagyarázná nekem, hogy ez miért polgárpukkasztás! Mi ebben a jópofa és a vicces?
2011 november 29 at 07:42
Jó reggelt!
“A Fradi én vagyok!”
2011 november 29 at 07:49
El ne sírd magad!
2011 november 28 at 21:21
Úgy tűnik sok divattársával egyetemben ennek a rebellis nevezetű hulladéknak is ma keményítő napja van a 40 napos diétáján.
2011 november 28 at 20:37
Azt kell mondjam nagyon jót mosolyogtam Rebelis álomvilágán. Sajnálom az ilyen drukkereket,elég szánalmasnak tartom. Elhiszem,hogy sokaknak fáj,de nincs itt semmi újdonság. a Fradi volt a Fradi lesz. Nem a tabella helyezés számít. hanem ami a pályán zajlik. Drága Simon Tibi mondta: lehet rosszul játszani de lélektelenül soha. Ezt minden igaz zöldvérű Fradista tudja,legyen az szurkoló -játékos-vagy edző. Tegnap minden meg volt ami kellett. JÁTSZOTT A FRADI. Lehet itt dobálózni ilyen olyan szavakkal,de mindenki számára egyértelmű,hogy MI vagyunk az ország csapata,és MI vagyunk az ország legjobb és leghűbb szurkolótábora. Kívánom,hogy sok ilyen meccset lássunk a következő szezonban is.
2011 november 28 at 20:29
:)
2011 november 28 at 15:30
Rebelis
Ha végigolvasod a többiek írását, ők is erre próbáltak utalni. Én nekem egyből lejött, hogy mire gondolnak akkor, amikor azt mondták neked, hogy nálatok is van politikai hatás.
Tudod nekünk is tele van már a tökünk azzal, hogy mindenki velünk foglalkozik. Legyen az egy apró pofon egy lökés a média egyből felfújja és hatalmas nagy port csinál belőle.
Ott van a kézis lányok kupasikere… Konkrétan 1 napig örült neki a média aztán ennyi… Most, hogy jogosan felemeltük a hangunkat egy inkorrekt lépés miatt, amit a szövetség és a Győri Klub lépett meg velünk szemben a média szemében megint Mi vagyunk a mindig bántott Club és már-már nekünk kell elnézést kérni a bánásmódért.
Titeket is hozhatnálak példaként, mert interneten elkezdtek üzengetni, ezt a média felkapja…. Vica-verza megy az “aprítás” és mintha a sajtó képviselőinek erre állna fel, egyből jönnek a gyomorforgató szájba rágott interjúk, amitől az embernek csak a vérnyomása megy feljebb.
Persze, hogy sokan nálatok még nem tudják kezelni azt a pressziót amit a média rátok gyakorol. Egyből azt hiszitek, hogy titeket nem állíthat meg senki és amikor bekövetkezik a totális bukás, akkor ránk vagytok dühösek..
Hidd el Mi már az utóbbi években több olyan dolgot megéltünk ami után akkora pofára esés lett a dolgokból, hogy megtanultuk helyén kezelni a dolgokat. Említhetném az új Angol tulajtól kezdve, a Bl csapaton át, új stadion …. A lilák ellen Mi vagyunk a jobbak és nyerni fogunk stb…. .. Esetleg a poklot amikor magunkkal hoztuk… Sima hazai ZTE aztán ismét…áhh nem is gondolok vissza rá…
Egymást hergeltük bele a hülyeségekbe néha, aztán fájó volt az ébredés.
Ott van a Bőcs csapata… Elhitették velük, hogy a Kakas is Sas 1-2 idényen keresztül ment is nekik a játék, azóta talán már meg is szűntek…
Szóval csak azt tudom tanácsolni neked, hogy egy picit szerényebben..
2011 november 28 at 16:20
Én csak örülök csendesen magamban.
de jó!
2011 november 28 at 13:49
Mi kell egy jó meccshez? Két motivált csapat és teltház!
És milyen jó mérkőzést láthattunk, igazi futball volt ez a javából és a Végén Fradi győzelem!!!
Akármelyik csapat is nyert volna, a vesztes emelt fővel távozhat!
Az utóbbi 15 év legnagyobb meccse volt!
2011 november 28 at 20:06
Kivéve a dvtk-t….
2011 november 28 at 13:38
Rebellis
Tudom, hogy örülsz annak, hogy kaptatok egy milliárdos tulajt. Csak az a gond, hogy nem önszántából tette ezt. Megzsarolták, ha nem teszi, akkor könnyen börtönbe is kerülhet, több kétes telekügylet miatt. A média is felkapta szerintem az indexen találsz róla cikket is ha rákeresel.
Miután tulajdonos lett nálatok utána hirtelen minden meg lett neki bocsájtva. A bűnei a szőnyeg alá lettek söpörve, és mindenki boldog volt.
Orbán elmondhatta magáról, hogy sikerült egy olyan embert bevonni a labdarúgásba, akinek magától esze ágában sem lett volna támogatni a focit. Csányi is büszke volt, mert Ő meg magát fényezte, hogy mennyire vonzó lett a magyar foci mióta Ő az elnök.
2011 november 28 at 13:48
Ebben sok igazság van!Sok üzletet kap ő ezért a szerepvállalásért amit a Diósgyőri fociban kifejt!
Végre egy igazi válasz aki nem kötekedik hanem tényeket közöl!Lehet tőle példát venni többi nagy Magyar tanár!!!Remélem nem kezditek ki mert nem próbál mellékszálakat futtatni és okoskodni hanem korrekt!
2011 november 28 at 14:32
rebellis:
Gondom ez nekem szólt. Igen, én is ezt írtam, hogy gondolkodj el rajta, hogy hol lenne, ha nem nálatok lenne épp tulajdonos. Fradi79 pontosan ezt írta meg, de ezek szerint ez neked is nyilvánvaló. Ezért sem nagyon értettük a politikai vonalra utaló megjegyzésedet. A magyar nyelvről meg nem írok többet, bár ha tetszik, ha nem, ez az anyanyelvünk. És mint tudjuk: “Nyelvében él a nemzet.” Minden jót Neked és szurkolj a Diósgyőrnek továbbra is, de fölöslegesen ne gyűlölködj itt. Isten áldjon!
2011 november 28 at 14:42
Ha tényleg felfognád amit Fradi79 irt, nagyon elszégyellnéd magad. Pár mondatával szőnyeg alá seperte eddigi szánalmas “munkásságodat”.
Próbálsz kulturált maradni, de ez már ott megdől, hogy egy rivális csapat szurkolói oldalára jársz irogatni. Sosem vetemednék ilyesmire.
Egy szemernyi tiszteletet sem tudok tanusitani feléd, mert egyszerűen nem érdemled meg. Ellenben nem gyűlöllek, hanem mélységesen szánlak és ezt te vivtad ki magadnak.
2011 november 28 at 18:22
Fradi79 ha te ilyen nagy nyomozó vagy és kened vágod ezt a zsarolást akkor megtehetnéd a feljelentést a rendőrségen…index nagyon mérvadó… független…
2011 november 28 at 13:18
rebellis!
A hozzászólásodra tartalmilag nem is reagálnék, mert egyrészt megtették már jópáran, másrészt ez a szánalmas magyarázkodás (aminek nyilván nem véletlenül érzed szükségét) egy vesztes meccs után, az ellenfél forumán nem is méltó semmiféle érdemi reakcióra.
Formailag ellenben nem mindennapi amit itt elkövettél, ha nem mondanád, sztem akkor is mindenki pontosan tisztában lenne vele, h melyik város, melyik csapatának szurkolsz :) Ezzel pedig csak erősíted a veletek kapcsolatban kialakult, teljesen jogos sztereotípiákat. Kedvencem: “Most az fáj sokaknak a zöld táborból,hogy kiszorultatok a perifériáról!” :) Értem én, h arra gondolsz, h véleményed szerint kiszorultunk a perifériáRA, csak ennek éppen az ellenkezőjét sikerült leírnod, nyilvánvalóvá téve ezzel, h fingod nincs arról, h mit jelent az általad használt “periféria”-szó :)
A tegnap este történtek óta egyébként is nagyon jó a kedvem, és ezt a hozzászólásaiddal sikerült még tovább fokoznod, amt hálásan köszönök, emellett megragadom az alkalmat, h sok hozzád hasonló szurkolót kívánjak a diósgyőrnek! :D
2011 november 28 at 13:33
Fantasztikus professzor úr!Te egy láng elme lehetsz!Örülök ha örülsz te hatalmasság!Érdemben még mindig nem kaptam választ kérdéseimre mert arra nem tudsz te sem te nagyon-nagy!!!!Foglalkozz a kérdéssel ja nem tudsz cáfolni te sem csak Magyar tanárt játszol te is!Óriási firma vagy az tuti valószínű BKV ellenőr lehetsz!!!!Ha nem tudsz csak kötekedni meny a többi agy sebész fradista barátodhoz!Nagyon sokáig kutathattad mit jelent perifériáról “barátom” mert mind a két szó helyes periféria perifériáról!Na de én sem “Magyarkodom”!Ha nincs cáfolat nyilván csak kötekedés van vissza persze!Jó munkát a tömegközlekedésben ellenőr úr!
2011 november 28 at 13:58
rebellis te sik hulye vagy :D:D
ha azt mondod, hogy kiszorult a perifériáról, (ezt irtad) annak pont az ellenkező jelentése van mint annak, ha azt irnád amit akarsz h kiszorultunk a periferia!! Érteeed???? Nem valoszinu. Ne egesd mar kerlek itt magadat, szia.
2011 november 28 at 14:24
Na megyek “barátocskáim” mert közületek valamelyik fasz már a nevemben írogat!Értelmes párbeszédet akartam de van aki ezt megakadályozza!Sok sikert na jó nem olyan sokat jövőre találkozunk és most mi nyerünk!Csak a Diósgyőr 5 hely 9 pontos előny 4 szer annyi néző átlagban is!!!!!Ezt nem tudjátok megemészteni!!!Feldolgozni lehet de nem könnyű.Bye bye!
2011 november 28 at 14:52
jesszus! 4x annyi néző IDEGENBEN is??? Édes Istenem! Ekkora butaságot még nem olvastam ebben a szezonban! :)
2011 november 28 at 14:54
ohh, ha az átlagot, csak a hazai meccsekre értetted, akkor bocs! De a 4-es szám akkor sincs közte, max. 1,5. Mert 12 ezren ti sem vagytok minden hazain, míg mi a 12-14 helyen tanyázva is produkáltuk a minimum 4 ezret…
2011 november 28 at 13:08
akkor legyek én a hétszázadik…:) és, hogy valami értelmeset is mondjak, BZ és Otten az ősz kétlegjobbja…
2011 november 28 at 12:48
Rósa :D
2011 november 28 at 12:19
Idézet a Diósgyőriektől:
“2. gól : éppen Rados mögött álltunk, láttam, hogy elindul, visszahátrál, toporog. Ez Vadász gólja, akiről egy kiesőjelölt nudli csatára így lefordul!
De Rados iszonyatosan bizonytalan volt, egy jó kapus kifut 14 m-re mikor ő is elindult, s nem fordul vissza.”
kiesőjelölt nudli csatára… Még a tegnapi vereség után is jó nagy arcuk maradt… Majd szerdán a Győr elintézi őket, kiesnek a Kupából is. Aztán a Vidi kinyomja őket a Ligakupából is és szépen elindulnak lefelé a lejtőn…
2011 november 28 at 12:33
Savanyú a szölő, miskolci bohócok :)))
2011 november 28 at 12:12
valakinek nincs felvétele a jegesmacik félidei sétájáról?
2011 november 28 at 12:08
Ideje mindenkinek megkövetnie Dömét aki nem bízott benne. Komoly, karakteres edző lett, összerázta a csapatot, azóta tartanak tőlünk, minden meccset irányítunk. Megérdemelne még 3-4 minőségi játékost.
A vezetőktől elvárnám hogy tiltakozzanak az MLSZ-nél a sza.rházi Solymosi ténykedése miatt.
2011 november 28 at 11:44
Jól játszott a csapat a niggertől a zsoldoson át a bohócig!
Solymosi meg menjen a qrva anyjába!
2011 november 28 at 12:04
Provokátor!
2011 november 28 at 12:09
Solymosi tényleg az!
Kösz, hogy kiegészítettél!
2011 november 28 at 12:22
berki téged ki küld ide?
2011 november 28 at 13:03
Bántott valaki? Senki. Győztünk? Te mégis ezt csinálod. Látod ezért nem hiszi el a kutya sem, hogy te Fradi szurkoló vagy. Balfaszkáról meg azért nem, amit a Somalia topicban művel.
Ja és igen solymosi menjen a qrva anyjába!
2011 november 28 at 13:08
Jó voltál az éjszaka cicamica!
2011 november 28 at 13:10
Homoszexuális. Hülye vagy, hogy bizonygatod, írd ki simán. :) És totál felesleges nicket váltanod mert mindenki tudja ki vagy.
2011 november 28 at 13:13
Aki Fradista örül, te mocskolódsz és buzulsz. Mindenki levonhatja a konzekvenciát. :)
2011 november 28 at 10:32
Eleve önellentmondás, de nekem tetszik: Ferencvárosi apuka öltözteti együgyű diósgyőri kisfiát: Mi van fiam? Nagy volt a mellény? Nesze, itt egy zakó! :-)
2011 november 28 at 10:30
áléálé csak a színesfém csak a színesfém csak a színesfém! :)
2011 november 28 at 10:25
Abdi piroslapját visszavonhatná az mlsz, MERT NEM VOLT JOGOS…
2011 november 28 at 10:27
Nem kéne elrúgni a labdát.
2011 november 28 at 11:09
A szabályos gólunkat megkellett volna adni, ehelyett…
2011 november 28 at 11:46
A sárga jogos volt, csak nem volt lesen, az volt a hiba.
2011 november 28 at 10:17
Bede azt kérdezi a Ns-ban hogyan kaphatta meg Solymosi ezt a meccset hiszen nem is FIFA bíró. Tényleg Wágner hogyan?
A Diósgyőr lelkes vidéki csapat, de tele volt a gatya. Mégis csak a 28-szoros bajnok volt az ellenfél, akit könnyen utólérhetnének ha nyernének 28 bajnoki címet.
2011 november 28 at 10:04
Jó meccs volt? :-)
2011 november 28 at 10:01
Szokatlan számból de gratulálok a csapatotoknak!Pszichikailag fizikailag tökéletesen felkészülve jöttek és szerencséjükre egy szétesett nagyon fáradt társulattal találkoztak!Nektek viszont nem “szurkolóknak”!Az a tábor ahol vereség állásánál egymást püfölik és utána cigányozik mindent elmond lelki állapotáról……Ki is a cigány???A kérdést mi sajnos tudjuk de ha ti nem tudjátok mert azt mondjátok nincs nálatok(pedig a VIII és IX ker tele van) akkor fogalmatok nem lehet a jelenségről!!!!Nekünk napi gond és harcolunk szó szerint ellene mert elszívják előlünk a levegőt!Nem nehéz hisz az ország minden tájáról ide szabadítják ránk őket!!!!A fradit politikai célzattal meg kell erősíteni ezen erőfeszítések révén kaptátok meg Kubatov “urat”!A fideszoton meg Orbán saját csapata és azt csinál benne vele amit akar!!!!Még azt sem teszi meg,hogy ledugja a pofáját ide!De mit is mond az uefa szabályzat politikai szerepvállalás nem lehet az adott országban!No comment!Mi Diósgyőri szurkolók most nagyon letörten állunk a helyzet előtt mert ha mi mehettünk volna a pályára nem nyertek sose(írói túlzás)akkora “szeretet” van irányotokba!A mieink szaros seggel és gyáván játszottak ezért is hibáztak annyit!De annyit meg lehet állapítani jót tesz a Magyar labdarúgásnak a mi jelenlétünk!Nektek is jobb 10 ezer ember közé érkezni mint át ruccani 100 emberhez a Hungária körútra!Írjátok sokan ,hogy vezetésetek után bedugultunk igen be már aki de sokan igen de persze gondolom ismeritek az érzést milyen mikor iszonyat gyűlölet és várakozás után seggre estek!De akkor is én legalább is imádom csapatom és ha a héten le is leszek törve(bár szerda MK) arccal előre tekintek!Be látom a csapat hivatalosan az őszi zárást a harmadik helyen fejezte be!!!Respect!Nektek azt üzen záráskén távoztok ti még innen logó orral Miskolcról bár tudom sokatok olyan fiatal,hogy még itt fradi vereséget nem látott!De ígérem látni fogtok!!!Egyre erősebbek leszünk!Bár igazság szerint szurkolásban mi vagyunk a legnagyobbak!!!!!Sportbaráti tisztelettel egy szívből fradi gyűlölő 80-as 90-es években fénykorát élő “veterán”!!!
UI:Tudom jönnek a cigányozó meg a becsmérlő reagálások ezektől kíméljen meg aki ezt akarja írni!Értelmes emberek válaszát várom és reakcióját!Kíváncs vagyok ti ,hogy láttátok!
Hajrá Diósgyőr!
2011 november 28 at 10:08
Még a meccs után is jár a pofád. :-)
A te csodás táborod ki se merte dugni az arcát a városból, mert RETTEGETT!
Amúgy az igazán mérvadó az idegenbeli létszám. 150 ember Egerszegen. :-)
2011 november 28 at 10:09
ti miért is kaptátok Leisztingert?
2011 november 28 at 10:15
Leisztinger közismerten már gyerekkora óta Diós szurker…
A gratulációt köszönjük.
2011 november 28 at 10:15
Értelmes.Köszi!Leisztinger nem politikus!
2011 november 28 at 10:31
rebellis Says:
“Értelmes.Köszi!Leisztinger nem politikus!”
De egészen véletlenül nem azért van ott, hogy ne máshol legyen?:-) A kérdés persze költői és ez már politika, szóval hagyjuk! Csak gondolkozz egy kicsit előtte.
A hozzászólásodhoz meg csak annyi, hogy a gratulációdat köszönettel elfogadjuk, de ne várd azt, hogy bárki egyetért veled abban, hogy ha ti játszotok a csapatotok helyett, akkor nem lett volna rosszabb (persze csak számotokra) a helyzet. És azt se várd, hogy itt bárki elismeri, hogy szurkolásban ti vagytok a királyok. Nem akarlak bántani, de az “egyedi” szurkolásban csak egy divat vagytok, mint a nyolcvanas évek végén a “vókmen’. Sportbaráti üdvözlettel.
Tomika1977
2011 november 28 at 10:42
Nem politikus, de a politika kérte tőle ‘barterben’, hogy csináljon csapatot nálatok, így aztán kár ezzel betámadni minket. Ha akarod, ez legyen fifty-fifty, különben is nyilvánvaló, hogy halott lenne a foci az országban ha nem nyúltak volna végre a hóna alá egy kicsit.
Az meg, hogy betojtak a játékosaitok, hát istenem. Egy nagy lufi volt ez, amelynek egyszer ki kellett pukkannia, és hogy, hogy nem, pont most, amikor a legnagyobbra fújták.
Nyilván el kell ismerni, hogy ha tovább haladnak előre a dolgok arrafelé is, nem győzni jár majd oda bárki, és azt is, hogy kell a jó Diósgyőr az NB1-nek.
Hajrá Fradi, hajrá magyar foci
2011 november 28 at 10:48
Kedves barátom ! Te nagyon fiatal és hm … hogyan fogalmazzak… éredekes ember vagy! Te nem emlékezhetsz arra az időkre,amikor én tapsoltam egy csodálatos Fükő,-féle DVTK-nak !
A gyülölet -amiről Te írsz-ez mérgez meg mindent!
Barátom,nem látod micsoda ostobaság amikor gyülőletről írsz? Ha Ti győztetek volna,az a gyűlölet diadala lett volna?
Nagyon szánom azokat akik az emberi érzelmekből csak a gyűlöletet ismerik!
Beleestetek egy csapdába,amit a pénz (média) keltett-az év meccse,derby stb…ilyenkor nagy a csalódás…
Csak okulásként : a kommunista időkben minden bányásznapon a Fradi játszott idegenben valamely szocialista fellegvárban-Tatabánya,Salgótarján,Komló stb- Áltaában kikaptunk,s a sok szerencsételen kizsákmányolt bányász azon az egy napon VALAKIVÉ VÁLT-Ezt akarta ma is a média…
2011 november 28 at 10:52
Kedves “rebellis”, DVTK fan! Mint a nick nevemből láthatod, nem mai csirke /kissé képzavar/ vagyok! Köszönöm, köszönjük a gratulációt, de az én régi világomban még természetes volt, hogy vesztes meccs után nyújtottuk a kezünket a győztesnek! A régi 60, 70- es években egy egész ország örült a DVTK /előbb Szurgent, Kovács, Csányi, Szucsányi, Kovács/, majd a /Salamon, Veréb, Tatár, Oláh…Dzurják-aki- mily véletlen, nagy Fradista lett/ fémjelezte, menetelésnek. Az akasztotta ki a táborunkat, hogy hirtelen azt hittétek, sajtból van a hold, a történelmet lehet módosítani, és eléggé lekezelően írt a sajtó is rólunk! Az, ha számodra dicsőség utálni a Fradit, legyen a Te bajod! Kétségtelen O.V. soha nem fogja a képét letolni Miskolcra, de ugyanúgy lesz vele az Üllői úttal kapcsolatban is! Nagyon sajnálom, ami a gyárvárosotokkal történt, de a mai helyzetbe a rossz oldalra kerültetek, bár ahogy vesszük, mert hirtelen lett pénz Diósgyőrben /mint a Tornyi érában/ Sajna a híres utánpótlás nevelést nem látom, mert a tegnapi mérkőzésen a magyarjaink /közte a Fradisták: Balog, Pölöskey, Jova/ kitűnő játéka döntötte el a találkozót! További kellemes sírás-rívást!
2011 november 28 at 10:58
Kedves rebellis!
Ha már idetévedtél a mi oldalunkra, akkor azért reagálnék néhány dologra.
1. Leisztinger Tamás egy milliárdos üzletember, aki állandóan a politika közelében van, élettársa Tüttő Katalin, MSZP-s politikus. Hol az MSZP, hol a Tisztelet Társasága mögött állt. Egyértelműen politikához köthető személy.
2. Te most komolyan ezen reszelsz, hogy meccs közben éppen mit kiabálunk nektek?? Minden szurkolótábor próbál fogást találni az ellenfélen, és ezek a szidalmak sosem komoly tanulmányokon alapszanak. Mi cigányozunk és kohászozunk titeket és kész. Ti se dicsértek minket meccs közben.
3. Az után a szánalmas felhajtás után, amit ti és a média csináltatok, hatalmas lebőgés volt nektek ez a meccs, mind a pályán, mind a lelátón. És még egy megjegyzés. Lehet hogy nektek az év meccse volt, de nekünk baromira nem. Soha nem fog egy diósgyőr-Fradi meccs a Fradi-újpest mellékerülni.
Én azt ajánlom nektek, hogy kicsit szálljatok magatokba, túl nagy volt az arc…..
2011 november 28 at 11:46
Mindig csak az kiabál,akinek a háza ég…Különben is,ha már felpofátlankodtál ide,kérlek,tisztelj meg bennünket azzal,hogy alkalmazod a magyar nyelvben,használatos irásjeleket.Én a Józsefvárosban élek,és hidd el,ide telepitették az ország legtöbb hajléktalanrománvidékicigányt anno,volt köztük pár miskolcról is,az egyiken egyszer láttam egy régi dvtk sálat,vöröscsillagosat.:)Amúgy,meg sajna most csak televizióban néztem a meccset,de nagyon kiváncsi voltam arra a diostáborra,akit minden csapat példaképeként van beállitva a sporttelevizióban,főleg puhl koma által.Rövid véleményem,5.1-ben hallgattam a meccset,nos,amikor golt rugtatok,akkor hallani lehetett valami zörejt,de az is lehet,hogy valamit rosszul kötöttem össze az erősitőn,de amikor vége lett a meccsnek,akkor is csak a Zöld sereg hangját lehetett hallani(mondjuk ez igy volt még az nb2-ben is),ezért szerintem ti mindig mögöttünk lesztek!Nekem is nehéz volt elfogadni anno,hogy a jézuska meg a télapó,csak duma:)))Vagy például,hogy a duna mindig is északról,délnek fog folyni,szóval fogadjátok el!!Tudom,nehéz,higyjétek el,nekünk Fradistáknak is az,hogy ebben az országban,nincs egy komolyabb brigád ellenünk,se pályán,se lelátón…:)
Na mindegy,én megyek,mert megnézem még párszor a tegnapit,és pesten süt a nap!!!Hajrá Ferencváros!!!!!!!!!!!!
2011 november 28 at 11:57
Kedves Rebellis!
Savanyú a szőlő! A győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereségnél meg mindenki magyarázkodik, még te is, szurkoló létedre! Ne tedd, ez nem a te feladatod.
Kicsit sajnállak benneteket, diósgyőri szurkolókat, mert a média parasztvakításának – ami az estetekben igaz is – köszönhetően elhittétek magatokról, hogy mindenre képesek vagytok. Hát nem! A FERENCVÁROS túl nagy falat nektek. Gondolom nem vagy elég idős, hogy emlékeidből felidézz olyan hazai ta
lálkozót, amelyen a Diósgyőr legyőzte volna a Ferencvárost. Ez biztos rossz érzés, és megértem, ha frusztrál is téged. Vigasztaljon, hogy még nem múltál el 30. Ez is valami.
A végére csak annyi, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel! Nekünk Kubatov Úr, nektek Leisztinger elvtárs. Mi a Nemzet csapata vagyunk, ti meg a liberális média aktuális „kedvence”. Mi ezzel a gond?!
Ja Igen, majd elfelejtettem. Zalaegerszegen sem tudtatok nyerni, pedig ott már majdnem a pályáról segítettétek az aranylábú fiaitokat! Lehet, hogy inkább azzal a jelzővel lehetne illetni benneteket, hogy „Egyszerűen senkik vagytok!”
2011 november 28 at 12:14
Köszönöm a sok “felvilágosítást” ki,hogy élte meg a tegnapi mérkőzést!
Köszönöm, a történelem órát!Köszönöm ,hogy megmondtátok,hogy is éljem meg a fradi-dvtk mérkőzást!Köszönöm a politológusi felvilágosítást!
köszönöm a Magyar anyanyelvből való oktatást!Köszönöm,hogy megmondod,hogy nekem is az ute-fradi legyen a legnagyobb!Köszönöm,hogy lefikázól 10 ezer embert holott nálatok 3 ezren sem járnak meccsre!Köszönöm,hogy ide hozod a médiát aki minket sztáról túl ,ezt pont ti mondjátok!Köszönöm,hogy a média besztárolt minket mert 100 sem jöttetek volna fel ha a média nem karol fel minket!Köszönöm,hogy fáj az igazság jelen pillanatban mi nagyobbak vagyunk minden téren!Köszönöm a véleményeket sok minden leszűrődött belőle!Köszönöm az etnikai kérdés boncolását!Én kérek elnézést,hogy ide dugtam a pofámat erre az oldalra mert ez valami katarzis!Szóval köszönöm “barátaim” nagy hasznára lesz a fiamnak a diploma munkájához az itt adott válaszok!Sport pszichológiából az a meg tiszteltetés érte a fradit,hogy róla ír mint A Ferencváros szurkolói és az etnikai villongások!!!Köszönöm,hogy válaszoltatok az írásomra!”Ne csüggedjetek lesz ez még így se nálatok”!Fogtok ti még úgy járni mint a zsidó gyerek aki a télapót várta és a gestapo jött!
Hajrá Diósgyőr!
2011 november 28 at 12:20
Mit vártál, hogy veled fogunk siránkozni?
2011 november 28 at 12:45
wallace!
Remélem nem William Wallace a példaképed mert akkor most forog a sírjába.Nagyon jó a hozzá szólás de a vége???Ti mikor sztárolva vagytok a médiában azt,hogy éled meg?Biztos az természetes!Neked és sokaknak az fájó,hogy most minden tekintetben van egy csapat és hatalmas szurkolói akiknek az alsó fertáját sem nézhetitek annyival altatta vagytok!Most az fáj sokaknak a zöld táborból,hogy kiszorultatok a perifériáról!Nemzet csapata?Volt valamikor amikor reakciós volt a fradi akkor igen az volt de mára már csak egy név maradt de már nem márka név……..Az meg,hogy nem éltem meg győzelmet nem igaz!Koromnál fogva egy párat igen!Liberális ? Pont te írod ahol évekig mást sem lehetett látni a médiában mint ,hogy a Ferencvárosban ilyen jó meg olyan jó a politikai helyzet!Ja ki is volt a polgármester a IX ker-be…….Vége pedig Egyszerűen senkik vagytok” azok a senkik akik bemennek az oroszlán barlangjába(szöglet)és ott rendezik le az ellenfél hatalmas hooligánjait??????Akik előrébb állnak a tabellán ahol 10 ezer ember jár hétről-hétre?Akik idegenbe az anya városból a legtöbben járnak vidékre pestre(Bp-ről elindultok 500-an és kiegészültök 1000re a sok vidéki mókussal ne fájjon ez az igazság nem kell a duma,hogy ennyi jegyet kaptok évek óta így van)Szóval “barátom” lásd be oltári
baromságokat írtál kivéve a megszólítás!Kívánom neked és nektek járjatok mindig az mtk-hoz ahol nincs ellen tábor és lehettek 5 ezren is mert kaptok annyi jegyet!Sok sikert az “örök rangadón” majd pfffff 3 ezer néző elött!Nekünk marad minden meccsen a 10 ezer még ha kisoroszi jön akkor is!
2011 november 28 at 12:56
rebellis: Igazán nincs mit köszönnöd. Örülünk, ha segíthettünk, de azért a gyereked nyomjon majd legalább egy helyesírás-ellenőrzőt a word-ben, különben nem fogják elfogadni a szakdogáját. Köszönjük, hogy a Fradiról ír (elhiszem, hogy nem talált jobb témát:-)), de az utolsó mondataidban megbújó rasszizmus és gyűlöletbeszéd alapján nem kéne inkább otthon körbenézni? Gyorsabban meglenne az a szakdoga. Magad írtál róla a fetni hsz-ben. Továbbá köszönjük, hogy egy élményt okozhattunk nektek a tegnapi falunapon, ahol mi voltunk a fő attrakció. Ne aggódj, ez mindenhol így van, bárhová menjünk is az országban, erről te nem tehetsz. Köszönjük, hogy ennyit foglalkozott veletek a média. Egy barátom erre azt mondta: Elhittétek:-)
Apropó média: mi nem kértük, hogy a gagyi libakupától kezdve minden meccsünket adja a tévé. Sőt, a nézőszámunkra igen káros hatással van, ráadásul nem jelent extra bevételt a Clubnak. Lassan már olyan a hétvége, mint valami sorozat. Fradi meccs biztos lesz a tévében. Aztán most kisorsolták az MK-t. Békéscsaba-Fradi, DVTK-Győr. Két igazán nagy meccs:-) A tévé meg a Csabára kíváncsi, mi? Valószínűleg a kereskedelmi csatornákon a nézőszámok nem hazudnak, te, legnagyobb.
2011 november 28 at 13:19
Kedves rebellis!
Csak néhány viszontválasz….:
Ezt írod: “Köszönöm,hogy megmondod,hogy nekem is az ute-fradi legyen a legnagyobb!”
Én viszont ezt írtam: “Lehet hogy nektek az év meccse volt, de nekünk baromira nem. Soha nem fog egy diósgyőr-Fradi meccs a Fradi-újpest mellékerülni.”
Nem mondom meg hogy neked mi a legnagyobb. Olvasd el még egyszer azt amit írtam.
Ezt írod: “Köszönöm a politológusi felvilágosítást!”
Ezt írtam: “Leisztinger Tamás egy milliárdos üzletember, aki állandóan a politika közelében van, élettársa Tüttő Katalin, MSZP-s politikus. Hol az MSZP, hol a Tisztelet Társasága mögött állt. Egyértelműen politikához köthető személy.”
Erre csak annyit, hogy nagyon szívesen!! Ha máskor is szükséged van némi közéleti felvilágosításra, akkor csak szólj.
Ezt írtad: “Köszönöm,hogy fáj az igazság jelen pillanatban mi nagyobbak vagyunk minden téren!”
Hát ne haragudj, de ez már tényleg nagyon szánalmas, őszintén sajnállak. A kedvencem ez a “minden téren” duma. Úgy látszik, hogy te nem láttad a tegnapi meccset.
2011 november 28 at 13:20
rebellis!
A hozzászólásodra tartalmilag nem is reagálnék, mert egyrészt megtették már jópáran, másrészt ez a szánalmas magyarázkodás (aminek nyilván nem véletlenül érzed szükségét) egy vesztes meccs után, az ellenfél forumán nem is méltó semmiféle érdemi reakcióra.
Formailag ellenben nem mindennapi amit itt elkövettél, ha nem mondanád, sztem akkor is mindenki pontosan tisztában lenne vele, h melyik város, melyik csapatának szurkolsz :) Ezzel pedig csak erősíted a veletek kapcsolatban kialakult, teljesen jogos sztereotípiákat. Kedvencem: “Most az fáj sokaknak a zöld táborból,hogy kiszorultatok a perifériáról!” :) Értem én, h arra gondolsz, h véleményed szerint kiszorultunk a perifériáRA, csak ennek éppen az ellenkezőjét sikerült leírnod, nyilvánvalóvá téve ezzel, h fingod nincs arról, h mit jelent az általad használt “periféria”-szó :)
A tegnap este történtek óta egyébként is nagyon jó a kedvem, és ezt a hozzászólásaiddal sikerült még tovább fokoznod, amt hálásan köszönök, emellett megragadom az alkalmat, h sok hozzád hasonló szurkolót kívánjak a diósgyőrnek!
2011 november 28 at 14:59
rebellis! Te a liberalizmus egyik újkori produktuma vagy. Ezen az oldalon mutatott vergődésed, valami hihetetlen perverzióra és mazochizmusra enged következtetni.
2011 november 28 at 15:52
“Köszönöm,hogy lefikázól 10 ezer embert holott nálatok 3 ezren sem járnak meccsre!
Egyszerűen fasz vagy, a mínusz akárhány fokban, most, a Kaposvár ellen, egy dögunalmas 0-0-n is kint voltunk 4 ezren!
Most megmutattátok az igazi arcotokat, ti, a média által (elnézést a vulgáris kifejezésért) felszopott diósgyőriek! Azt kell mondanom, hogy egyszerűen senkik vagytok! “minden téren”!
A hozzászólásod nyelvtani és stilisztikai hibáira inkább ne is térjünk ki, bár szerintem jogos elvárás a helyesírás ALAPVETŐ ismerete.
2011 november 28 at 21:09
rebellis!
A te érdekedben mondom,hogy inkább ne írj ide többet,mert már így is elég szánalmas vagy. Már elég butaságot összehordtál,nem kell még több.
Egy dologra azért reagálnék: minket nem sztárol/sztárolt a média. Sőt,amikor csak lehet próbálnak minket bemocskolni.Arra várnak mikor lesz valami balhé,mert annál nagyobb hír nem létezik számukra,mint amikor “botrány”van a Fradinál. A Zete elleni balhétok is tökéletesen mutatja,hogy a médiát még csak az sem érdekli,hogy ti beugráltatok.Ez is tökéletesen mutatja,hogy nincs hírértéke a diósgyőrnek és szurkolóinak.
De nem akarok piszkálódni,felesleges lenne,van elég bajotok:kikaptatok tőlünk,üldözési mánia,kisebbségi komplexus stb.
ui.: Csináljatok saját fórumot,mert az utóbbi időben elárasztottátok ezt az oldalt és a FradiMobot is.
Hajrá Fradi!
2011 november 28 at 09:45
Ez már máskor is bejött…
2011 november 28 at 09:42
Engedjétek meg, hogy én is hozzászóljak a meccs kapcsán 1-2 dologhoz! A bíró: Már fiatal koromban is téma volt, nem sorolnám a neveiket, mert nem érdekes! Én nem látok tendenciát abban, hogy a Fradi ellen “kell” fújni, de abban, hogy nagyon gyenge képességű jv-ők vannak, az sajnos igaz. Solymosi egyszerűen nem volt képes megoldani a feladatát! Nyilván tudja, hogy soha nem felejtjük el Heinz kiállítását, be akarta bizonyítani, hogy nem ijed meg tőlünk, “bátran” fújt ellenünk! /Abdi kiállítása a pj. hibája!/ Jovanovicsnál, rosszul látta, én nem mondanám szándékosnak a tévedést! Az más kérdés, hogy ebben a témában hallatnunk kell a szavunkat!
Magáról a mérkőzésről: nem világverő a csapatunk, de nagyon elszántnak és erősnek tűnt mentálisan is! Magam is Prukner “fan” voltam, nem örültem Dömének, de be kell látnom, tévedtem! Taktikailag egyszerűen tökéletes, azt játszottuk, amit kell! Józsi, Balog, Pölöskey helyének megtalálása telitalálat. Nagyot derültem az edzőjük nyilatkozatán, hogy többet tettek a győzelmünkért, mint mi! Az, hogy az ő két góljuk is a mi hibáinkból született /Jova nem jött ki, Klein eladta a labdát/, az eszébe sem jutott! Mindegy, legyen ez az ő problémája! Az külön tetszett, hogy a végén a szurkolóik már maguk is szidták a sajátjaikat, és a mi csodálatos “bandánk” megette őket! Ez a spray-jel való lefújás sem új, csak más a köntös, egy másik topikban megírtam hogy 47 éve, az akkori rendőrkapitány parancsba adta, mint sorkatonának, hogy oda kell ütni /a gumibottal/, ahol zöldet látunk! Mindenesetre a normálisabbjainak tisztelet, szép koreót csináltak, de szokniuk kell, mint a történelemben mindig, hogy soha nem tudnak megalázni!
2011 november 28 at 08:00
Itt a teljes meccs! Lehet újranézni :)
2011 november 28 at 03:33
még mindig fletó dirigál?
2011 november 28 at 03:22
Szagoltuk a könygázt most se tudjuk miért,teljesen be voltak állva a rendezók!!!!!!
2011 november 28 at 03:18
Ezek után nem teheti meg vezetőség ,hogy nem lép fel a bírói terror ellen!!!!
2011 november 28 at 01:19
töröltessük Jovanovics sárgáját – kérjünk meghallgatást
szóljatok a fészbúkon a főnökségnek
ezt nem szabad hagyn
2011 november 28 at 01:10
na hazaértem én is.
röviden annyit,hogy kibeb.aszottul boldog vagyok,mint egy falat kenyér úgy kellett már egy ilyen élmény.
jó lenne ha a sok kiscsapat megtanulná végre,hogy hiába állnak épp előttünk a tabellán,ellenünk soha nem lesznek esélyesek.
SOHA,értitek?
a nap egyetlen,nem kis negatívuma a tcs-brigád.
szégyen,hogy ezek uralják a magyar “szekupiacot”.
zombori meg minden okos:a k.urva anyátokat!
wááááá
FERENCVÁROS!
2011 november 28 at 00:08
Hova lettek Balikáék? :)
2011 november 28 at 00:22
ezen kérdésed nem értem
Gondolom örülnek, vagy esetleg meccsen, voltak
attól mert még nyertünk az nem azt jelenti hogy a vezetőség jól dolgozott
főleg azért se mert a ma 2 gólt rugó csatár szerződése lejár
és még nincs előtte az új szerződés
Ez a győzelem Détári sikere és az hogy Döme megkésve érkezett és csak 9.kek vagyunk az Kubatov töketlensége mert nem merte előbb elzavarni
Prukner csoda tanár nénit
2011 november 28 at 00:23
Nem azt mondom, hogy ez cáfolja őket, csak olyan, mintha örülni nem igazán tudnának semminek, s ezt alátámasztja, hogy eltűntek a győzelem után.
2011 november 28 at 01:01
2 nap múlva itt lesznek és folytatják. Sajnos.
2011 november 28 at 01:12
talán-veled ellentétben-a helyszínen nézték meg a meccset (?)
2011 november 28 at 13:06
Lehet, és biztos most azért gyalázzák fentebb a játékosainkat meg másik topicban, mert nagy Fradisták. Én meg a Mikulás vagyok. :)
2011 november 28 at 00:05
Szegény Kislány, tanulhatja az új indulót:
“Álééé, álééé! 30 éve ki nem győz?
Csak a diósgyőr, a színes bőr! Csak a disósgyőr!”
2011 november 27 at 23:51
Celeb tábor, celeb hooligan! Divat briósgyőr!
2011 november 27 at 23:29
Ciao mindenkinek!
Mi is hazaértünk a meccsről 2:1-nél nem hittem,hogy fordítunk,de meglett a 3 pont amiért mentünk!!Gratulálok a csapatnak és a játékosoknak egyaránt.
Diósgyőri tábor csak akkor szurkolt amikor vezettek sajnos ez egy kicsit ránk is átragadt,de a vége fergeteges volt!
Már alig várom a videókat a táborról remélem lesz szemből is egy kettő!!
Jó éjt minden Fradistának!
Hajrá Fradi!!
2011 november 27 at 23:26
2011 november 27 at 23:21
Engem nem érdekel más
Csak a lomtalanítás…..
2011 november 28 at 08:21
Akkor irány a nyocker :D
2011 november 27 at 23:15
CSAPAT
Jova – egyszer volt bizonytalan, akkor Bacsa fejelte el mellette e labdát. Nagy bravúr nem kellett tőle, de ott volt mindig. 6
Balog – nem hiszem el, hogy lehet egy ennyire esetlen, lassú ember ilyen jó védő! :D Pedig tényleg az. Ma is stabil volt. Seydi helyzeténél tulajdonképp hatalmasat mentett (bár azért egy szabálytalanságot ne dicsérjünk meg), még pont amikor nem volt ziccer (akkor piros lap lett volna). A gólpassza remek volt. 7
Otten – újra védő volt. Nagyon jó, hogy ilyen játékintelligenciájú embert tudhattunk a védelemben. Hiba nélkül játszott. 7
Klein – volt egy-két hibája, és a hajrában azért azt be kellett volna fejelni. Ha kikapunk, lehet, hogy marha dühös lennék rá, de azért rossz nem volt, úgyhogy legyen 6
Jovanović – a lendület most is megvolt, mint ahogy a szép megoldások, labdaszerzések is – meg a hibák. 6,5
Józsi – most ő is hibázott egyet-kettőt, de így is nagyon hasznos játékos. 6,5
Hakola – a szögletei most nem voltak olyan jók, de nem volt rossz, csak kicsit keveset vállalt. Pontosabban mezőnyben keveset, pontrúgásból túl sokat. 6,5
Abdi – hát, nem a megfontoltságáért szeretjük. Hanem a cseleiért és a remek passzaiért. Mindkettőből láttunk néhányat. 7
Junior – harcolt, és nem volt rontott passza, labdaszerzése viszont több is. Az a baj, hogy egyszerűen mindig benne van a hiba: róla fejelte be Seydi az első gólt. 7,5-0,5=7
Somália – 2-szer is ott volt, ahol kellett lennie, és be is rúgta: ezt a kettőt kell tudnia egy befejező csatárnak. 8 (A MECCS LEGJOBBJA*)
Pölő – szép gólt lőtt és hasznosan játszott a 2. félidőben. Az elsőben mintha a “régi” Pölőt láttam volna, pedig nem szeretném! 7
*A bunkó sporttévések nem tudnak nyelveket, így mindig magyart választanak :D
Rósa – megérdemelte, hogy beálljon, tett már annyit a Fradiért és van annyi rutinja, hogy ő legyen ilyenkor a megfelelő ember, ha meg kell tartani az eredményt. –
Lisztes – amit Rósára mondtam, az rá is igaz, kétszeresen. –
Csizmadia – ő is megérdemelte??? hááát… kellett a védelembe a plusz ember. –
DÖME
Kezdő – jól játszottunk, mégpedig úgy, hogy nem a cserék lendítették fel a csapatot (hiszen csak a végén jöttek), tehát nincs kérdés, ez volt a legjobb döntés. 10
Cserék – jól döntött, hogy nem nyúlt bele a csapatba, így a végén húzhatta az időt is. Krisztián és Rósa megérdemelte, Csizmadia meg kellett, mert emberhátrányba kerültünk. Bár ha plusz védő kell, akkor (Csaba mostani formáját nézve) inkább Grúz üljön a padon. 9
Nyilatkozat – egyetértek vele. 7
Taktika – bejött a 3 védős játék (ami miatt Pruknert annyit szidták). Bevált az is, hogy a kirúgásoknál elöl maradtunk, letámadtuk őket – több lehetőség és az első egyenlítő gól is ebből származott. Szerintem volt egy olyan (szintén jó) elképzelés, hogy meglepjük őket, és nem az első tíz percet nyomjuk meg, hanem úgy a 25. és a 35. perc közöttit. Csak én láttam így? A szögletek levédekezését és a visszarendeződést viszont (nem csak a mostani miatt írom) gyakoroltatni kell. 8
BÍRÓ
Nem volt ellenünk szegény, csak össze-vissza fújt. 3
ELLENFÉL
Oké, hogy a tévé nyomatja őket, de azért mégiscsak játszottak (sokadszorra) egy jó meccset és megtöltötték a stadiont. Van egy európai szinten is kiváló labdarúgójuk (Luque). 8
TÁBOR
Nemegyszer hangosabbak voltak a hazaiaknál, ami szép teljesítmény, ahogy az is, milyen gyorsan elkapkodták a röhejes áron adott jegyeket. Kár, hogy a HAJRÁ FRADI mellett a Dvtk szidása is ment. Oké, nem egyoldalúan, de akkor is. 9
MENTALITÁS, CSAPATMUNKA
Nincs kérdés. 10
2011 november 27 at 23:19
Még egy megjegyzés: Dömével higgadtak tudunk maradni nagy meccseken, pedig Pruknerrel (aki annyiban jó edző, hogy ért a focihoz, csak idegileg nem elég stabil egy Fradihoz) ez marhára nem ment (kivétel a tavaszi Derbi, akkor egységesek voltunk, amellett csak a Kispestet vertük rangadón – Stanic góljával. Bizony, ilyen is volt! :D).
2011 november 27 at 23:24
NA, kicsit sok lett a Prukner. Ne vegyétek célzásnak, jó? :)
2011 november 28 at 00:02
azért nézd majd meg videóról is a meccset, mert nagyon nem azt láttad, amelyiket mi! )juniornak nem volt rontott passza…cöcöcö…inkább emberhez nem adta) de ezt betudom annak, hogy elvitt a hangulat a helyszínen. vagy ott jobb színvonalúak a stadionon belüli vendéglátóipari egységek, mint nálunk. :)
2011 november 28 at 00:06
1234! Hát Te meg kinek a jobbágya vagy? Örülj hogy nyertűnk! A tanàrnéni ajnározását meg bízd az Armadára.. :-)
2011 november 28 at 00:07
Nem hinném, mert tévében néztem :) :(((
Az igaz, hogy fel-alá rohangáltam a szobában :D
Nem t’om, én úgy emlékszem, nem hibázott (csak Seydi fejesekor).
2011 november 28 at 00:25
Peti! Ha te azt olvastad ki az írásból, hogy nem örülök a győzelemnek, akkor súlyos gondjaid lehetnek!!! :)
2011 november 27 at 22:54
Süss fel Nap,fényes Nap,mert diósgyőrben a ci.ányok megfagynak…
2011 november 27 at 22:50
Hatalmas túra volt!!! A biztonságiak elmehetnek a tetves 3,14csába, amúgy meg ahol lehetett ott lealáztuk a miskolci DiVaToK-at… Pályán a sporival 12-en és mégis sehol se voltak, a lelátón, meg utoljára az MTK ellen volt ilyen szánalmas hangosbemondóval buzdítás :D:D:D vagy hétszer “Most kell a segítség, mindenki di-ós-győ, di-os-győ” jött is a válasz hogy nincsen hangotok, parasztok nincsen hangotok :D:D:D Iszonyat mosolygós volt a hazaút :D:D:D:D
bal.likának Somalia és Pölö asszem megadta a választ bizalmi kérdésben, gondolom kuss lesz most egy pár hétig… Gratula nekik!!! És az egész csapatnak!!!
2011 november 27 at 22:49
Most értünk haza!!!Jó kis meccs volt! le a kalappal a fiúk
előtt!!1-3-at tippeltem de tévedni emberi dolog!!A biztonságiak megint undorítóak voltak!!!fújtak mindenkit könnygázzal!! TETVEK!!!!HAJRÁ FRADI!!!!!! FASSZOPÓ diósgyőr!!
2011 november 27 at 22:30
Ha egyvalamit kellene kiemelnem a mai meccsen, ami nagyon tetszett, az az volt, hogy gyakorlatilag soha nem rúgtuk el a megszerzett labdát ész nélkül, hanem éles helyzetekben is nyugodtan passzoltunk és jól hoztuk ki a kapunk elől. Egy ilyen hangulatú meccsen ez nagyon nagy dolog, olyan magabiztosságról tanúskodik, ami soha nem volt meg Prukner idején. És ez az alapja annak is, hogy a Pápa meccs óta gyakorlatilag mindenki ellen folyamatos mezőnyfölényben játszunk, és uraljuk a pályát, még ha a góllövéssel néha gondok is vannak. A játék képe már adott, ezért kezd az igazi Fradira emlékeztetni a mostani csapat. Most már csak a játék minőségén kell javítani.
2011 november 27 at 22:49
Az uttestet és a diósokat is így vertük meg. Mindenki lázban ég, nagy várakozás, stb… a játékosok pedig hideg fejjel de elszántan játszottak. Ez Döme érdeme.
2011 november 27 at 23:10
Bocsi mellényomtam, telorol vagyok.. Ez up lett volna.. :-)
2011 november 27 at 23:10
Hát először fordul talán hogy egyet értek veled XD
2011 november 27 at 23:11
Mármint Machinével
2011 november 27 at 23:15
Majd megszokod Kubi:)
2011 november 27 at 22:26
Szép volt fiúk, szép volt Döme! A játék ma sem volt sziporkázó, de mindenki hajtott-küzdött, megfeszült, ráadásul néhány kifejezetten szép technikai megoldást is láttunk. Dömét azért emelném ki külön, mert úgy látszik taktikailag és pszichikailag is fel tudja készíteni a csapatot az éles meccsekre. A 3. félidőben diósgyőri görcsről meg nyomásról szakértettek, hát igen, ez a Fradi, hiába vagyunk a mezőny második felében, így is görcsbe ugrik a sztárcsapatok játékosainak a gyomra ellenünk, mi lenne, ha a tabella elején állnánk. Azért megjegyzem, bár az utóbbi meccsek javuló játéka (nem Kaposvárra gondolok) dicséretes, azért nem vagyok elájulva, hogy a 9. helyen telelünk. Az egyértelmű, hogy jó néhány posztra kell még igazolni.
Hajrá Fradi!
2011 november 27 at 22:16
solymosi: meg nem adott szabályos gól, Abdi kamukiállítása, Jovanovic kamusárgája, kezezésért meg nem adott büntető, momentán ennyi jut eszembe… Kérdezem, meddig szivathat még minket minden következmény nélkül ez az ócska csaló szarházi???
2011 november 27 at 22:25
Vegyük hozzá Abdi zseniális cselét, ami után a dió két kézzel mellbetolta őt, tovább…
Valaki (Lucky, Showma) összevághatna egy csinos ki videót a spori meccsen való faszakodásáról.
2011 november 27 at 22:14
Összefoglaló:
2011 november 27 at 22:12
Nem akarok unnepronto lenni,de Somalia gyoztes goljanal en nem emlexek Junior fele felivelesre.Jozsi lapos passzabol szuletett a gol,ha jol tevedek.
2011 november 27 at 22:34
És hogy meglátta Somáliát! Óriási passz volt.
2011 november 27 at 22:12
Graturálni szeretnék Döme következetes ,értő csapatépítéséhez.Nem az eredmény miatt ,de hetek óta uraljuk a mérkőzéseinket.Jó látni a csapat játékát . A fröccsözőknek úgy érzem ideje megkövetni,úgy néz ki a csapatnak végre egy karakteres meccselni tudó jó edzője van.Hajrá Fradi!
2011 november 27 at 22:05
Két diósgyőri és egy győri szurkolóval néztem a meccset! Csak ámultak és ámultak Abdi, Somalia és Hakola szebbnél szebb cselein. És elismerték, hogy nagy erősségeink… Azért bevallom férfiasan, Luque még elférne hozzánk…
2011 november 27 at 22:10
Nem biztos, hogy beférne :)
2011 november 28 at 00:19
Nem mondtad nekik, hogy ingyen voltak, mint mindenki? :)