Erősen gyanítható, hogy a korábbi újpesti kedvenc csuklóján kattant a bilincs.

Újabb gyanúsítottjai vannak a fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: kedden a REAC labdarúgócsapatának hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát állították elő a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, írja a Sportgéza, amely arról számol be, hogy a ma őrizetbe vett jelenlegi és korábbi REAC-labdarúgók között E. Károly, illetve K. Balázs is ott van.

Az ügyészség közleménye szerint őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki K. Vince, Cs. Gergő, K. András, V. Zoltán (aki nem is léphet pályára klubjában), valamint a Sportgéza írása szerint K. Balázs, E. Károly jelenlegi és volt futballistát is. A hat futballistával szemben több rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

– Meg tudom erősíteni azt az értesülést, hogy a mai napon újabb őrizetbevétel, sőt, őrizetbevételek történtek. Mivel a Központ Nyomozó Főügyészség, és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a mai napon hat egykori és jelenlegi REAC-futballistát vett őrizetbe. Az őrizetbe vett személyekkel kapcsolatos nyomozati cselekmények jelenleg is tartanak, ezért további információval pillanatnyilag nem szolgálhatok – nyilatkozta Fazekas Géza ügyészségi szóvivő a Hír TV-nek.

forrás: pepsifoci.hu