Az előzetes kezdő megváltozott: Sváb mégis a kezdőben, Junior a padon.
Vége: nem megy az Üllőin, egyszerűen nem megy…
45. két érdekes döntést hozott Hurvinyek, előbb Beliczky tünt el (ez érthetőbb volt), majd Sánta nagyhalálát fújta egy szöglet után kifelé.
33. Józsi szöglete után Lisztes lő vetődve, alig kerüli el a labda a bal alsót.
28. Jovanovic helyére Beliczky áll. muszáj kockáztatni.
21. nyomunk, Kuli és Jovanovic játszik össze, de az Üllői úti kapuk előtt valamiért nem megy.
16. Túljátszunk egy jó helyzetet aa vendégtizenhatos előtt, Lisztes lőhetett volna.
11. Abdi helyére Lisztes áll.
8. egy vendégkontrát Balog állít meg bravúros szereléssel.
7. mezőnyjáték folyik, helyzetek nélkül.
1. kezdtük a másodikat, az oldalt is rendbe raktuk. Győzelemre fel!
Szünet, sokkal jobbak vagyunk a negyedik Honvédnál, de csak kapufáig jutottunk, A második félidőben már nem segít minket a szél, ettől függetlenül nyerni kell!
42. a vendégek által kihuhogott Abdi két szép csel után bead, Pölöskey fejel, sSánta véd
40. Somaliának eltört a válla… Hétezren vagyunk egyébként…
32. Abdi lő, de a kapus biztosan véd.
30. Pölő ugratja ki sarokkal Jovanovicot, szöglet, közben Kuli áll bea brazil helyére.
29. Somalia nem tudja folytatni, közben Klein és Pölö is helyzetbe kerül.
28. Debreceni kap sárgát, mi meg szabadot, a tizenhatos jobb sarkáról.
26. a félidőben amerikai foci bemutatót tart a Budapest Eagles.
23. egy előrerúgott labdát Sánta a tizenhatoson kívül húzott le kézzel Somalia elől, aki egy perccel később bead, a vendégkapus kezébe.
22. Józsi ugratná ki Somaliát, de kicsit erős a labda.
16. Egy szabadot Klein fejel Pölöskey elé, akit megrángatnak, de nincs tizi.
10. egy baloldali szabad után Somalia bombázza telibe a jobb kapufát, a kipattanót Abdi egy csel után fölé rúgja.
8. Botis ad haza Somalia elől, helyzet lehetett volna.
6. Busai kap sárgát kapott lerántásért.
3. Abdi ugratja ki Jovanovicot, akinek beadását Pölő elől tisztázzák. A kontrából helyzetbe kerülnek a vendégek, Alekszandr tisztáz.
1. a Honvéd kezdte a meccset.
18:04: még mindig jönnek az emberek, miután a stadion elénekelte a Himnuszt.
17:57. Dejan Milovanovic, Mark Otten és Juha Hakola a VIP-ből nézik a meccset, bizakodva
17:56 már hatezer körül vagyunk, a katonáék is megérkeztek, nyerni kell.
17:44: egyelőre 3-4000-en lehetünk, de még sok van a kezdésig.
17:43: a Honvédosok busza majd felborult a Nagyvárad téren.
Ma végre újra van valódi Fradi-honlap, elmondhatatlan, milyen fontos ez a Ferencvárosnak.
Az egy órával ezelőtt leadott kezdőben még fordítva volt, de Sváb Dani végülis megtartotta helyét a kezdőben. Mi örülünk, Dani!:)
Jova – Grúz, Balog, Klein, Sváb – Jovanovic, Józsi, Busai, Abdi – Pölöskey, Somalia. Cs.: Kunsági, Rósa, Lisztes, Junior, Beliczky, Kulcsár, Zsívó.
2012 március 19 at 12:43
csatárok meg támadó játék nélkül nehéz meccset nyerni meg ha csak fél óráig tudunk focizni.akkor se magas szinten
a képességbeli hiányokat Döme se tudja pótolni
a sokak által csapatba kívánt Sváb meg Kulcsár se labdát levenni se beadni nem tud
úgy voltunk szarok ahogy voltunk,nem kell ezt szépítgetni
nem a bíró mondta hogy ne támadjunk,ne legyen helyzetünk,ne rúgjunk gólt
ha nem lenne a 2 idegenbeli bravúr még mindig kiesők lennénk de ha így folytatjuk még lehetünk
azt nem értem,ilyenkor miért nem szól a meccs végén hogy k..va gyenge??
2012 március 19 at 07:55
Jó lenne,ha egyenlő mércével mérnének a hazai fociban is. Valaki számolja már össze, hogy hány meccsünket maszatoltak el ellenünk a bírók. Ha ezeken, ha hitelesen fújtak volna, csakúgy saccolva is 10-12 ponttal többünk lenne. Ezekkel a pontokkal együtt próbáljátok megnézni a tabellát! Mi még nem vagyunk, olyan jó csapat, hogy ezt a szándékos és tapintható “elnézéseket” kompenzálni tudjuk. Vajon miért nem , mernek a Fradi javára 11-est ítélni? Vajon, miért nem mernek az ellenfélből kiállítani? Arra nem gondol senki a”senki” MLSZ-ből, hogy a Fradi erodálásával a magyar foci felemelkedését gátolják! Lehet, hogy ez a szándékuk. Amíg nem lesz erős Fradi, addig a magyar foci is csak egy álom- “rémálom”. Aki ezt nem hiszi, az hazudik. A focit a csin- bumm cirkusznak kiváló 3 félidős bohózat, soha nem helyettesítheti. Ezt markánsan tapasztalhatjuk és szenvedjük a nemzetközi kupaszerepléseinken. Sousát lehet nem szeretni, de a Supka (még vagy 10 edzőt kapásból fel lehet sorolni) féle szemlélettől nagyon messzi van. Olyan messzi, mint Messi és Délczeg!
Hajrá, Fradi!!!!
2012 március 19 at 08:01
Kedves Zamek!
A szívemből szóltál.
2012 március 19 at 08:06
Döméről nem beszélve!Sokaknak füstölög ui. Döme igaza és szókimondása. Őt azért nem említettem elébb, mert Őt nem támadják úgy kiválóságaink, mint S-t! Az érthetetlen, hogy miért lehet a sz@rt így lapogatni, és még meddig????
2012 március 19 at 05:35
Fiúk!
Most elsősorban azokhoz szólok, akik már megint letargiába estek és ismét temetik a Fradit. Kérlek, emlékezzetek: Volt egy meg nem adott, de teljesen jogosan járó tizenegyes. Azzal, elvileg 1-0 ide. Somália kapufája akár befelé is pattanhatott volna (2-0) Jovanonic szabadrúgásából is könnyen gól születhetett volna. (3-0) A mezőny leggyorsabb játékosát már az első félidőben elintézték a kispesti favágók.
Tehát: Ugyanezzel a játékkal, semmivel sem jobb teljesítménnyel arathattunk volna egy magabiztos győzelmet.. Akkor mit szólnátok? Megmondom Nektek: Menne a lelkendezés, örömünnepet ülnétek és további szeretetekről biztosítanátok Dömét és az aranylábú gyerekeket.
Reálisabban Fiúk! Ez a csapat nem világverő, de nem is rossz. Nagyon sok mindenben igaza van Dömének: Tendenciózusan fújnak ellenünk a bírók. Nem csupán tegnap volt ez így, de a hazai meccseink zömén is megtapasztalhattuk. Még valamit a meg nem adott büntetőről: állítom, az ellenfél javára, ellenünk ezt bármikor befújta volna a Spori!
Igen, mi egyenlők vagyunk, de vannak egyenlőbbek. Úgy tűnik. Sajnos.
Csak azért is: Fradi!
2012 március 19 at 05:51
Elnézést a hibáért, természetesen Józsi szabadrúgására gondoltam. Pölő fejesét már nem is emlegetem.
Még valamit: már elég sok időt megéltem ahhoz, hogy láthattam Flóriékat és Nyilasiékat is játszani. Ők is tudtak ám az antifutballt produkáló ellenfelek ellen szenvedni. Sokszor ennél is pocsékabb játékkal. A bírókkal Nyilasiék sem tudtak mit kezdeni. Emlékszem: Jenő bácsi edzősége idején volt egy olyan év, amikor egyszerűen meg volt tiltva, hogy tizenegyest ítéljenek a javunkra. (Az idősebbek tudják miről beszélek. Azt is túléltük. Ezt is túl fogjuk.
Hajrá Fradi!
2012 március 18 at 23:19
Ez igencsak röhejes volt. A félidei 0:0-nál már lehetett sejteni, hogy ez is olyan meccs lesz, mint a Paks, Kaposvár ill. a Békéscsaba elleni. Az ilyen meccseken, ha az első félidőben nem szerezzük meg a vezetést, akkor borítékolható a döntetlen vagy a vereség. Öt hazai meccsünk van már csak ebben a szezonban. És ha példának okáért mondjuk megnyernénk mind az öt meccset, akkor is összesen csak hét darab hazai győzelmünk lenne, ami nagyon csúnyán mutat. Iszonyatos nagy szégyen ez a szezon is.
2012 március 18 at 22:21
a kommentek és az eredmény alapján úgy látom nem vesztettem sokat, h sajnos nem tudtam megnézni a meccset. ja, hát elég visszafogott képességű ez a csapat… egy visszafogott képességű edzővel… maradjunk benn, nekem az elég! aztán meg jöjjön a 22ezres, sok milliárdos stadion… kell az! tele lesz mindig biztos, ilyen szolgáltatásért özönleni fognak az emberek…
2012 március 18 at 23:00
ilyen szar emberek, mint akik ezekre a fórumokra írogatnak(news, üllői, mob…) nem is érdemelnek jobbat! mindig a leghülyébbeknek jár legjobban a pofája!
tisztelet a kivételnek, azért akad!
2012 március 18 at 23:07
bocs ez kicsit erős volt, de néha nagyon fel tudtok húzni…
2012 március 18 at 23:36
boca mi a faxomat írsz?
2012 március 18 at 22:09
Ez nem futball, ez 0.
Magunk háza tájáról:
A csapat minden elemében gyenge, nincsenek tisztában alapvető technikai dolgokkal. Erőnlét nincs, aki ennek az ellenkezőjét állítja, nem érti mit takar az “erőnlét” fogalom. Taktika nem észrevehető, aki nem hibázik, az alibi megoldásokkal tud csak élni.
A másik fél
A Honvéd 2006 óta tart fent futballakadémiát és a csatára olyat csavart ballal kapura, hogy a szögletzászlónál még elérte a másik támadó – nonszensz. Puskás forog a sírjában.
3.: A bíróprobléma immár több éves gond. A klubnak kéne lépni (nem fog)
4.: Ami a lelátón történt, arról jobb lenne nem beszélni, csak sajnos már látom előre hogy ez lesz megint a téma.
Javaslom azoknak, akik még hisznek ebben az egészben (magyar foci), nézzék meg saját szemükkel hogy mi zajlik ebben a sportágban külföldön.
2012 március 18 at 22:13
az összehasonlításról csak annyit, hogy láttam a bilbao-man utd. visszavágó utolsó 10 percét, amikor már réges-rég eldőlt minden. mindkét csapat olyan elánnal és olyan tempoban focizott még mindig, hogy Somalia még a bekkek mellett is lassúnak tűnne.
nem ugyanazt a sportágat űzik “odaát”.
2012 március 18 at 22:25
Ez pontosan igy van, de ettől még képtelen vagyok leszokni a Fradiról…
2012 március 18 at 22:31
mint a mellékelt ábra is mutatja, egyikünk sem. reménytelen idealisták vagyunk egytől-egyig…
2012 március 18 at 22:08
Második félidőbe nagyon idegesítő volt hogy körbe passzolták a védelmet állva senkii egy csellel nem indult meg kapura lövés meg véletlenül sem.
Kulcsár rossz helyen játszott és a mesterek nem vették észre hogy Gruz Jovanovics, és Kulcsár zavarják egymást.
Nem tudom mi történ Abdival de ez már nem az az Abdi akitől nem tudták elvenni a labdát és két három játékost hülyiett. Most totyog elesik és Gyorsan 2 métere elpasszolja a zsugát kapura teljesen veszélytelen
Egyértelműen csalódás a mai meccs
2012 március 18 at 21:59
Gusztustalan szabó, gusztustalan média!!!
A spóórtv még csak meg sem említi az összefoglalójában a tiszta pirosat érő szabálytalanságot Somalia ellen, amely teljesen egyértelműen utolsó emberként, gólhelyzetben, sérülést okozó szándékos szabálytalanság!
MI A F@SZOM A PIROS, HA EZ NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fordított esetben egy hónapig ezen csámcsogna a b.zi média!!!!!!!
2012 március 18 at 21:55
Sváb…. Védekezést úgy ahogy megoldotta viszont a támadásokat nem tudja segíteni…
Abdinak a közép nem igazán fekszik… Ő a szélről tud hülyét csinálni bárkiből, viszont középen gáz…
Védelemmel, védekezéssel nincsen gond viszont az előre játék az több mint szánalmas…
Pölöskey küzd hajt szegény… de azt hiszem Somális kiválásával elveszítettük az egyetlen olyan embert, aki képes lefutni bárkit és ezáltal zavart okozni..
2012 március 19 at 08:27
Akkor Svábbal máris előrébb léptünk mint a műbrazil riválisával, hiszen Junior védekezni sem tud (kiemelném, védekezni, helyezkedni, szerelni, fejelni NAGYON NEM tud) és a támadásokat sem segíti hatékonyan.
2012 március 19 at 11:53
Svábbal előrébb vagyunk?? Nem igazán… Védekezésben sem nyújtott maradandót…. támadásban meg nulla volt…
2012 március 18 at 21:54
Ez a gyuri “bácsi” vajon mit mondhat az övéinek , hogy ilyen gátlástalanul kezeznek és rugdosódnak ? Ezt nem a játékos találja ki ,ez parancsba van adva !
2012 március 18 at 21:48
Na akkor…Jova kicsit bizonytalan ,de semmi különös baj nem volt.
Grúz,Klein,Balog,Sváb a védekezés részét megoldotta,szokás szerint Zoli,és Klein egy kicsit jobb volt a másik kettőnél.
A középpályán jöttek a gondok…Jovanovic harcolt,Busai védekezett,majd Krisztián beállítása után sikerült pár kényszerítő is,de többnyire az is a félpálya környékén.Az előre játék viszont tragikus…Józsi alibizett Abdi pedig az egyetlen ,aki legalább próbál valamit egyénileg,de egyszerűen nincs kivel.A beadásaink évek óta szánalmasak,igaz ebbe az is belejátszik,hogy hiába futjuk le néhányszor a védelmet,egyszerűen nincs kinek beadni.Pölőnek nem is értem,hogy miért kell állandóan a széleken erőlködni,inkább belül kéne érkezni a beadásokra.De ahhoz kéne tudni beadni.Hiányolom továbbá azt is,hogy Somalia gyorsaságát nem használjuk ki.Egy kezemen megtudnám számolni,hányszor lett kiugratva,mondjuk ez most már mindegy is.Kulcsárt egyszerűen nem bírom,egy flegma, alibi gyerek,Tóth mellett lenne a helye Pápán.Szégyen,hogy az öreg Lisztes sokkal jobb még talán futásban is mint Ő.Másról ne is beszéljünk.Beliczky vagy ki a tök,meg …á …csatár az egyáltalán?
2012 március 18 at 21:31
Újból be kell jelentkezni?
Nem ment át a hozzászólásom az imént, így már csak röviden újra.
A védelem hozta az 1 pontot, bár Jova ma kissé bizonytalan volt.
A másik kettő elvesztését nagyrészt Dömének adom.Feltette a passzív Sváb Danit, akiben még nem bíznak a társak, mert láthatóan alig foglalkoztatják,
Féloldalas volt a csapat, így könnyen levédekeztek minket.Nem forgattuk az oldalakat, hiányzott a bal szélről nagyon Junior.
Nem értem, miért Kulcsár jött be, ráadásul Jovanovics oldalára, aki képtelen volt a rosszabbik jobb lábával beadni.Miért nem küldte át a másik oldalra, ott kellett volna ballal tempóból lőni befelé a lasztikat.
Ilyen masszív belső védelmet csak szélről lehet megbontani, és ennek érdekében semmit nem tett Döme.Néztem Nagy Tamás arcát a padon, és az jött le belőle, hogy neki itt nem sok szava lehet.
Gyenge a középpályánk, a csatárokat nem is lehet így helyzetbe hozni.Erejüket szétforgácsolja a tehetetlen rohangászás az össze-vissza lődözött labdák után.
Hiába nyerünk mi alkalmanként meccseket, Döme sajnos nagyon kevés egy nagy Fradi kialakításához – taktikailag és mentálisan is zsengécske sajnos!
2012 március 18 at 21:34
Már elolvastuk odaát ;)
2012 március 18 at 21:35
vazze, mert ide írtam előbb, csak állandóan visszadobta :)
2012 március 18 at 21:26
A kispest ölte a játékot. Nekik labdára sem volt szükségük. Nem is látták, hiszen rendre a mieinket rugdosták. Szükségük volt viszont egy eszközrendszerre, amit ma is a bírók testesítettek meg. Amit a játékosoknak nem sikerült széttördelni azt megtették helyettük. Kérdezem, hogy van-e következménye annak, hogy egyes sípos bohócok és lengetőik szándékosan elvezetik büntetlenül meccseinket. Ez hagyján, de a harmadik félidő díszpintyei és sajnos Nyíl is egy bohózat. 5 percig lehetett tiszta gyomorral nézni “szagértelmüket”. Ja, a pénz mit tesz, ha nem kell dolgozni érte. Dömének tökéletesen igazat adok, minden szava hiteles számomra. Sajnos továbbra sincs meg az ellenszerünk ilyen defenzív játék ellen. Még lövéshez sem jutottunk. Nekem tetszett Klein, Busai és Balog. Kulcsár, Beliczki csalódás. Szerencsésebb lett volna Hakolát és Juniort bevinni, mert ők gyorsabbak és kreatívabbak.
Hajrá Fradi!!!!
Pfuj Supka, kicsipest, Hurvinek és társai.
2012 március 18 at 21:18
Nézzük, mit dobott a gép:
Jova: Háááát…. szinte semmi dolga nem volt, de azt mind rosszul oldotta meg… magabiztosság nuku (de miért?), és a beívelések ma nem az ő jutalomjátékát hozták… felejtsük ezt gyorsan el, jobb vagy ennél Levi, mindent bele!
Grúz-Balog-Klein: no sallang, bár egyszer-egyszer mindkét oldalon megforgathatóak voltak, jól segítik ki egymást, Zoli becsúszása meg UEFA oktatófilmbe való volt. Légtér rendben mindenesetre.
Jován: szürkébb volt mint Pécsen, olyan régi jó Jovanovicsos, darált, hajtott, küzdött, nem neki kéne minden meccsen gólt rúgni. Rendben volt a tag.
Sváb: Jó döntés volt Dömétől, hogy bent hagyta, -kell ennél több motiváció?- a védekezést megoldotta, de előre … ami akciónk volt az nem nála futott, hanem a másik oldalon. Jó lesz ő, de Junior még jobb egyenlőre. A második félidei nagy statikusságban hiányzott egy két “szertelen félhülye felnyargalás”…
Abdi: csinált szép dolgokat, az egyiknél Pölő majdnem gólt fejelt, de ma ő sem váltotta meg a világot. Kicsit nekem elbújt középen, nem húzta meg a széleket. Bármelyiket, neki mindegy (lenne)
Busai: nekem még mindig kicsit szürke (jó, tudom a posztjából fakad), még mindig ízetlen, de egyre jobban “bekopik” középre. Még két meccs és megszűnök kritizálni őt, jó lesz ez.
Józsi: jól osztogat, ezt tudjuk, de az ő lövései nagyon hiányoznak, amikor 15-25 méterre a kaputól már ötödször megy körbe a zsuga… (egész meccsen emiatt kaptam agyvérzést, mi a lóf..szért nem mer lőni senki? Lisztes kellett hozzá, meg vagy nyolcvan perc…)
Soma: a sebességével sokkolta a vendégeket, tutibiztos hazagurításokat futott be, nagyon sajnálom a kiválását, érezhetően visszaestünk utána…
Pölő:a sarkazósdi ma is bejött vagy háromszor, meg minden meccsen nem rúghat gólt, de na… kellett volna egy gól tőle nagyon. (mikor nem? :))
Cserék:
Kuli: Dávid, légy szíves döntsd el mit akarsz. De tényleg.
Lisztes: Megint jól szállt be, ennyi időre tökéletes
Beliczky: hejj…ha az az indítás a végén….
Honvéd: okés, hogy el akarták és el is tudták rontani a játékunkat, de, hogy ez a csapat a 4. helyen van és dobogóról álmodik??? Olyanok voltak mint amikor a Siófok jön egy pontért…
Nyerhető meccs volt, továbbra sem megy a játék betömörülő ellenféllel szemben. Kéne valami bunkerfoci ellen (LŐJJETEK MÁ , B.SSZAMEG!!!)
2012 március 18 at 21:13
Sajnálom a srácokat, győzelmet érdemeltünk volna, a küzdelem megvolt, csak focizni nem tudunk továbbra sem. Somalia elvesztése láthatóan azt jelentette, h nem tudtuk mit akarunk utána játszani…
DE A LÉNYEG: rendben van, h gyenge meccs volt és a sz.arakispest nem akart focizni,de a bíró elnézett egy Botis kezezéses 11-est, egy kapus kezezést és piroslapot a 16-oson kívül, egy másik piros lapot Somalia kinyírásáért majd még egy másik kezezést is a második félidőben. Szerintetek létezik, hogy ebből egyet sem vett észre?? :) Na neee…ha a média pucájában volna vér, kinyírnák a bírokat!!!
Más: Ferencváos nevében esetleg lehetne egy pár sort írni a lokinak, hogy bár rüheljük őket, de gratulálunk az mlsz és az állam által támogatott mocskos fideszoton legyőzéséhez!!!
2012 március 18 at 21:19
ja, és írjunk a felsőpakonynak is, hogy legyőzte a külsőmocsolát?? mert kb. annyira releváns, hogy mit művel az általad emlegetett két mókus örs.
2012 március 18 at 21:26
Hehe :) ha téged nem aggaszt, h az mlsz elnöke és az ország miniszterelnöke beáll egy csapat mögé, az a te dolgod, mégis azt mondom, hogy mindenki, aki elveri ezt a gusztustalan pénzes mocsok bandát, az megérdemel egy tapsot. A debrecen egy a magyar mezőnyhöz képest egyáltalán nem nagypofájú, már már megkockáztatom, h egy dvtk-hoz, fideszotonhoz képest szimpatikusan építkező magyar csapat.
2012 március 18 at 21:10
Jova 5
Grúz 6, Balog 8, Klein 7, Sváb 6
Jovanovics 5, Busai 6, Józsi 5
Somália 7, Pölöskey 4, Abdi 5
Kulcsár 5
Lisztes 6
Beliczky –
2012 március 18 at 21:15
az arányok jók, de mégiscsak otthon x-szeltünk, ergo ha levonsz mindegyikből 1-et, meg is volnánk.
2012 március 18 at 21:16
Próbáltam visszafogott lenni, mert néhányan úgy érzik, túl kritikus vagyok.
2012 március 18 at 21:18
Jova 5
Grúz 6, Balog 7, Klein 7, Sváb 5
Jovanovics 6, Busai 5, Józsi 5
Somália 6, Pölöskey 4, Abdi 5
Kulcsár 4
Lisztes 5
Beliczky –
Somalia kihagyta a kihagyhatatlant
2012 március 18 at 21:08
Na szóval.
Kezdjük a jóval.
Az ellenfélnek nemhogy helyzete, de kapura lövése sem volt. Ez nemcsak a régóta jó teljesítményt nyújtó belső védőinknek köszönhető, de annak is, hogy Grúz, bár nem a helyén játszik, megoldotta a jobboldali védőt feladatát, és Sváb is hibátlanul védekezett.
A Zsunior faneknek üzenem, hogy ezen a két meccsen a baloldali védő nem rohangált eszetlenül előre, nem tűnt fel a jobboldali középpályás vagy a csatár posztján, nem vesztette el az összes labdát, és így nem tudtak leindítani a helyén. Ennyi elég ahhoz, hogy stabil legyen a védelem a baloldalon.
Ami pedig a (tudatos) támadójátékot illeti, nos nekünk ilyen nincs. Előrevágdossuk a labdát, amit Somália nem ér el, vagy amit Pölöskey simán elveszít. Nem meglepő, hiszen nincs csatárunk (Somáliát kivéve) és nincs irányítónk sem. Azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy Józsi 3 méteres alibi passzokkal operál egész meccsen, és se nem irányít, se nem védekezik.
Az is elképesztő volt, hogy Lisztesen kívül nincs egy olyan játékosunk , aki neki merné vezetni a védőknek a labdát, hogy egy csellel elvigye mellettük. Abdin kívül nincs olyan, aki be tudna adni.
Szóval tele van lyukas posztokkal ez a csapat, és szerkezetileg sincs kész.
Amíg ezeken nem változtatunk, a kiesést el tudjuk kerülni, de másról nem érdemes álmodozni.
2012 március 18 at 21:11
ez a Lisztes imádat…igazi alibi volt ma is. togyog aztán nyom egy semmire való átadást.
ráviszi a védelemre? ás hányszor játszotta át a védőjét? egyszer sem
Józsi többször bebizonyította, hogy képes indítani, ma nem volt kit.
Somaila nem csatár szerintem
2012 március 18 at 21:15
Hát szerintem Józsi ma semmit nem bizonyított, jó indításai nem nagyon voltak. Lisztes csak fél órát játszott, de a második félidő egyetlen helyzete az ő nevéhez fűződik. Nem túl sok ez, de mégis több, mint amit a többi középpályásról elmondhatunk.
2012 március 18 at 21:17
Nem akarom Józsit védeni, de Lisztest egyértelműen feltolta Détári, míg Józsinak védekeznie is kellett – az látható, hogy Busait nem lehet egyedül hagyni
2012 március 18 at 21:17
Adam, jó lenne, ha nem ismételgetnéd, amit már elmondtam 3 perc csúszással, mert beperellek plagizálásért :)
2012 március 18 at 21:21
Bandi, nem olvastam, it írtál, de ebből is látszik, hogy mi ketten látjuk, hogy mi folyik a pályán, mindenki, akinek meg más a véleménye, az téved. :)
Pran – lehetne az is, hogy Józsi csak védekezik, és a mellette levő belső középpályás irányít. Ezzel az a gond, hogy Józsi futómennyisége ehhez kevés, és nem is nagyon szokott ütközni. Egy húszéves, nb2-ből igazolt gyerekre meg nem biztos, hogy rá szabad bízni az irányító posztot. Arról nem is beszélve, hogy nekem úgy tűnik, Busai is inkább védekező középpályás, semmit irányító.
2012 március 18 at 20:58
Egyszerűen borzalom!Két focira emlékeztető jelenet volt.Balog szerelése és Lisztes lövése!A többiről inkább nem írok véleményt!
2012 március 18 at 21:28
Így így…plusz Abdi beadása Pölőnek.
2012 március 18 at 20:54
továbbra sincs játékunk. abban bízunk, hogy egy céltalanul előrebikázott labdánál (az egyébként futballozni nem tudó, nulla rúgótechnikával megáldott) Somalia hátha lefutja a védőjét.
nem volt egyetlen felépített akciónk. mind a 4 középpályásunk, de főleg az itt is sokak által agyondicsért Józsi Gyuri 4-5 méteres oldalpasszokkal képes végigalibizni 90 percet.
Lisztes volt az egyetlen, aki átvette a labdát, az ellenfél kapuja felé fordult és rágyorsított (!) a vele szemben állóra. a többi lelassít, majd kitolja oldalra a labdát. nincs előrepassz, nincs indítás, beadni egyetlen szélsőnk sem tud.
Józsi, Busai, Sváb az egész meccset elalibizi, Jovanovic is hosszú percekre eltűnik, de neki legalább néha vannak lendületes mozdulatai a labdával, a többinek egész meccsen SOHA.
így felesleges Pölőt meg Somaliat szidni, lehetne ott Tevez is, nem jut el hozzájuk használható labda.
2012 március 18 at 20:55
Kulcsárt kihagytam. Neki Alibi a középső neve. így teljes: Kulcsár A. Dávid.
2012 március 18 at 21:01
Józsi mégis kit indítson? Saját magát?
Lisztes jó volt? Totyorog, aztán kiteszi laposan a szélre, a labda alig vánszorog el a címzettig.
De még ez is beleférne, ha lenne 2 csatárunk – de egy sincs
Somaliáról annyit hogy bazi gyors, de nem tud lőni és nem tud beadni
Sürgősen CSATÁR KELL – illetve KÉT CSATÁR KELL
2012 március 18 at 21:01
Lisztes haver a lövésén kivül nudel volt. Gyakorlatilag mindig felpörgette a labdát a tizenhatosnál, na de minek. Másik az, hogy 2x is rosszul választott, pedig simán gólhelyzet lehetett volna.
Sajnos ma a középpálya nagyrésze gyenge volt.. :(
2012 március 18 at 21:04
nem mondtam, hogy jó volt. azt mondtam, hogy legalább próbálkozott lendületes, focira emlékeztető dolgokkal. az övé volt az egyetlen futballistát idéző mozdulat támadásban. ez pont eggyel több, mint amit az összes többi középpályás fel tudott ma mutatni…
2012 március 18 at 21:04
bizony a Lisztes féle felpörgetett labdák is élményszámba mentek
soha nem értettem, hogy nem veszi észre mikor olt elég?
Lipcsei, Rósa, Lisztes csak égetik-égették magukat a végén
2012 március 18 at 20:54
Először is a honvéd remélem meg lesz büntetve, mert az első félidőben végig huhogtak.A bíró kritikán aluli volt, a honvéd örülhet, hogy nem kapott ma pirosat.
Rólunk annyit, hogy gyenge a keretünk, de ezt mindenki tudta télen is, aki kicsit is reálisan figyelte az átigazolási időszakot, és a felkészülés meccseket.(persze akkor még lehetett terelni)Szóval nyáron kell igazolni, és szisztematikusan megszabadulni a felesleges emberektől.
Busai, Lisztes, Bézé játéka tetszett nekem ma.Illetve Sváb lelkes játéka.Többiek szürkék voltak.
Somalia meg remélem hamar felépül, az a majom szépen agyonrúgta…
2012 március 18 at 20:52
ezek szerint puhl szerint a vonalon kívül felszedett labdáért nem jár lap, Somaila felrúgása sem piros, hiszen utolsó ember volt a hentes, és Botis keze sem kereste a labdát a feje felett igaz?
jó értem?
nem láttam a műsort azért kérdezem
2012 március 18 at 20:53
igen pont elkaptam ezt a részt, nagyjából ez volt az értelme
2012 március 18 at 20:49
ez a mai meccs egy kalap f.os volt.szidjátok itt a bírót tény hogy kb. 2esre vezette a meccset de 5méterről a ziccert be kell rúgni.védők középpálya úgy ahogy labdát megtartja de se egy forgatás se egy súlypont áthelyezés semmi nincs csak egy oldalasak vagyunk…Hakola hol volt???mert szerintem Somalia sérülése után bejöhetett volna…egy csatárunk van az is szélsőt játszik…ha ő nincs bent akkor kinek adjuk be???
sokat kell még fejlődni ez vitathatatlan,de legalább már az ilyen meccseket nem bukjuk el itthon 1:0ákra…
jah és a másik hogy sajnos szegény Somalia egy ideig nem lesz bevethető remélem nem erőltetjük tovább ezt a Kulcsár gyereket mert sajnos mint a harmat olyan gyenge…
2012 március 18 at 20:46
Pölöt el kell felejteni a Kulcsárral együtt helyettük 2 16- éves srácot bedobni a csatársorba. Aki nem ért velem egyet az nyomhatja a p….t nem érdekel nem fogok megsértödni de a támadó sorban valamit tenni kell.Ne a 2-ből mert azok …..k.
2012 március 18 at 20:43
A meccs egyetlen pozitivuma, hogy nem kaptunk gólt… Elképesztő mennyire statikus a játékunk, mindenféle ötlet nélkül gyömöszöljük a labdát középre. Baloldalunk mintha nem is lett volna… Átlövések nélkül még sok ilyen hazai meccsben lesz részünk. Józsi Gyurit nagyon kedvelem, de luxus, hogy ilyen rúgótechnikával, 25 méteren belülről oldalpasszokkal “szórakoztat”.
Somaliának mielőbbi jobbulást kivánok!
2012 március 18 at 20:43
Hát, ez a második félidő harmatgyenge lett. A baloldalunk úgyszintén. Sváb, Pölöskei, Kulcsár úgyszintén. Beliczkiről inkább semmit. A tény, hogy nem tudunk egy megerősített védelem ellen focizni, itthon. Elveszett a lendület, hiányzott a kreativitás, az ötlet a játékunkból. Ergó, ez ma kevés volt, vagy mondjuk csak ennyire volt elég.
2012 március 18 at 20:49
Svábnak nem passzoltak, mikor játékban volt nem volt rossz…
2012 március 18 at 20:22
Ezzel a meccs megmutatta a keret legnagyobb gyengeségét, a néhány fontos láncszem kiesésével egyszerűen nincs ki pótolná őket.
Maradt reális célként a 7. hely……..
2012 március 18 at 20:15
Menj a qrwa anyádba poolower sándor!!!!!!!!!!!!!!!!
2012 március 18 at 20:15
Sajnos most is a cigány hurvinyek miatt szoptunk! Mikor keni már el valaki a pofáját? Jó lenne tenni valamit most már, mert ez tarthatatlan! Minden hulladék bíró velünk szórakozik, mert MEGTEHETI!!! Ha lenne még néhány tökös gyerek, én nem sajnálnám rá az időmet és rendet tennék a gyökerek között! Szétbasz az ideg, ha az utóbbi években Fradimeccset nézek. Nem bírom már tétlenül, meg kell keresni a meccsek után ezeket a patkányokat! Törött lábbal majd lesz ideje elgondolkodni otthon…
2012 március 18 at 20:12
Döme jól beszélt a bírókról és P. Sanyiról :) Sajnos igaza volt.
2012 március 18 at 20:48
mit mondott?
2012 március 18 at 20:10
Döme rendesen pörög!
2012 március 18 at 20:10
Döme azért csak leigazolhatta volna Tevezt.. szerintem beférne a csatársorba…
2012 március 18 at 20:03
Iszonyat gyengék vagyunk továbbra is, ezt csak a vak nem látja…!! Ha jövőre valóban a dobogó lesz a cél akkor elkell felejteni az ilyen Beliczky, Kulcsár, Pölöskey féléket. Nyáron mindenképpen hozni kell csatárt, legalább 2-őt, de minőségieket.
2. félidőt iszonyat volt nézni!!:SS
Détári most úgy gondolom nem cserélt jól. Sváb nem volt rossz, de én behoztam volna a Junior-t , mert ő uugy gondolom vitt volna némi lendületet a bal oldalra.
HAJRÁ FRADI!!! SZEBB JÖVŐT!!!
2012 március 18 at 20:09
junior a középpályára is jöhetett volna.
2012 március 18 at 20:51
mindig az a jó aki nem játszik….
:D
2012 március 18 at 21:18
Igen, gyengék vagyunk és néhány játékusonkat zavarja a labda.
Nincs olyan aki 5-10 méterre a kaputól egy erőset tudjon a labdába rúgni.
2012 március 18 at 20:01
Ez egy semmilyen meccs volt.Bírók hozták a szokásos szemét formájukat.