Az idei bajnokságbeli gyenge szereplésnek számos oka van, ebből az egyik, ha nem a legfontosabb az az, hogy az Üllői út inkább a vendégeknek volt előny, mint a Ferencvárosnak…

Szombaton lejátszottuk tizenötödik hazai meccsünket, s a sorozatban második hazai vereségünk azt jelentette, hogy a megszerezhető negyvenöt pontból mindössze tizenhetet gyűjtöttünk be: a megszerezhető pontok 37.8%-át szereztük az Üllői úton. Jobb, de a Ferencvárosnál nem elfogadható sajnos ez az arány akkor sem, ha csak a Détári-érát figyeljük, hisz úgy sem érjük el az ötven százalékot sem. A tizenkét meccsen tizenhat pont 44.4%-ot jelent. Egyébként a szezonban a megszerezhető pontjainknak csak éppen a felét értük el hazai pályán, ez korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna, főleg úgy, hogy Pakson még javíthatjuk idegenbeli mutatónkat. Az, hogy vendégként jobban teljesítünk, még inkább igaz, ha csak a Détári-korszakot figyeljük: a kezdeti “átállási-időszak” két vereségét követően vendégként kétszer nem szereztünk pontot, a Haladás és a Videoton ellen, s a bajnokságban szerzett kilenc győzelmünkből ötször idegenben gyűjtöttük be a három pontot – úgy, hogy a Paks-meccs még hátravan.

De nem csak a megszerzett pontokkal volt baj a Szentélyben idén. Tizenöt meccsen csupán csak tizenhárom gólig jutottunk, hét meccsen egyszer sem vettük be a vendégkapus hálóját. Csak Pölöskey talált be egynél többször, kétszer, rajta kívül Abdi, Rósa, Oláh, Tóth B., Somalia, Lisztes, Klein, Beliczky, Busai, Simic és Grúz ért el találatot. Idegenben ennél hárommal több, tizenhat gólörömig jutott a csapat. A védelem viszonylag jól állt a lábán hazai pályán, még akkor is, ha a szerzettnél eggyel több gólt kaptunk, tizennégyet, de ez is a meccsenkénti egyes átlag alatt van. De ami egy védelemtől elfogadható, az támadásban nagyon nem.

Az is megjegyzendő, hogy az Üllői úton elért – kimondani is szörnyű – négy győzelem közül csak egyszer, a ZTE elleni Détári debütáláskor nem fordultunk előnnyel a félidőben. Ez is azt mutatja, hogy a jelen keret tagjait görcsössé teszi a hazai pálya, főképp a második félidőben. Erre a nyáron igazolni kívánt játékosok kiválasztásakor kiemelten figyelni kell.

A fenti tények azt mutatják, hogyha a klub által kijelölt célt el kívánjuk érni, olyan középpályát és csatársort, támadójátékot kell kialakítani, amelyik egyrészről képes védekező, saját térfelére beálló csapatok feltörésére, másrészt van annyira szervezett, hogy a hajrában is tudjon úgy nyomást helyezni az ellenfélre, hogy az ne legyen képes lekontrázni minket, mint tette azt a siófoki kiscsapat szombaton.

Amennyiben ezt elérjük, s a hazai pályán egy Ferencvárostól minimálisan elvárható kétharmados teljesítménymutatót elérünk, azzal még az idei – csak a hazaihoz képest elfogadható – idegenbeli pontszámmal is 47-50 pontig juthatnánk, csak a hazai forma javításával az idei dobogósok mögé, a középmezőny élére kerülnénk. Ha emellett nem ragadunk be úgy, mint idén (az első tizenegy meccsen öt pontig jutottunk), s valamit az idegenbeli eredményeinken is javítunk, elérhető lenne a dobogó.

De ez igen sok ha és lenne, s eléréséhez igen nagy befektetés szükséges.