Újabb vereség, most a Honvédtól. A tovább után elolvashatjátok, hogyan.
45 és még valamennyi
Délczeg a meccs végén senkitől sem zavartatva elsétál a kapunkhoz, kicselezi Jovát és begurítja. Nehéz értékelést írni erről a meccsről, mert szeretnék előrelépést látni, és talán van is, de pont az nincs. Nem tudtuk átlépni az árnyékunkat, de láttunk biztató jeleket. Csak az a baj, hogy ez semmit sem ért.
45.
Böde szabadrúgásból kilövi az egyik kispestit a sorfalból, ápolás miatt áll a játék, nem sok van már hátra, még van öt percünk.
44.
Üllői teljesen odavan a csapatért, szerinte lefociztuk a listavezetőt, volt 20 kapuralövésünk és 6 ziccerünk. Szerinem ami rossz, az újracsomagolva is rossz.
39.
Böde valahogy helyzetbe került, kapura is lőtt, én már feltettem a kezem, hogy gól, de valahogy mégsem, mert a gaz kispestiről nem pattant kapura a labda.
38.
A facebook üzenőfalamon több esemény van, mint a pályán.
34.
Somalia helyett Máté áll be, van tíz pere. Üllői szerint jól játszunk, szerintem a PET palackokból nem mezt kellett volna csinálni, hanem bólyákat, és naponta három órát labdával kerülgetni őket. Ti mit gondok, jobbak vagyuk, mit múlt héten?
32.
4900-ra módosították a hivatalos nézőszámmot, amibe alighanem a népligeti buszpályaudvaron várakozókat is beleszámolták.
30.
Unalmas a második félidő, mi nem tudunk, a Honvéd meg nem akar semmi érdekeset csinálni. Ők a kontrákban bízak, mi meg az Isteni gondviselésben.
25.
Vernes a félpályáról ível kapura, Jova kint áll, de sikerül kitolnia a léc alól a labdát.
23.
Ivószünet, kosaras kifejezéssel vége a harmadik negyednek.
22.
Unalmassá vált a meccs, Böde megunta, megiramodott és rövid szóló után kapura lőtt, szöglet lett belőle. Abból meg nem lett semmi.
20.
Jovanovics 17 méterről lő a kapu közepébe. A második félidőre eltűnő Hakola lemegy, Beliczky beáll. Somalia erre megiramodik, és futtában két méterrel a kap mellé lő 12 méterről
16.
Jovanovics sokadik rossz beadását látjuk. A középpályásnak ideje is van, helye is meg is nézi, mit kellene csinálni, de képtelen oda rúgni, ahová szánja a játékszert.
14.
A meccs előtti bizakodás a második félidőre idegességbe csap át, idegesek a szurkolók, a játékosok és maga Moniz is, Iványi most figyelmeztette.
12.
A Honvéd behúzódik, 10 emberrel is kapujuk elé szögezzük az ellenfelet.
8.
Józsi Somalia középreadását lőtte kapura 14 méterről. Jó próblkozás volt!
6.
Zivanovics rángatja az egyik játékosunkat, lapot is kap érte.
4.
Böde felrúgásáért Ingjatovics kap sárga lapot.
2.
Jovanovics áll be Alempijevics helyére.
1.
Nehéz dolgunk lesz a második félidőbe: a Honvédnak elég, ha beállnak kontrázni, előre lövik a labdákat. Vezetnek, mi 10 emberrel játszunk, a védelmünk pedig minden, csak nem betonbiztos. De reméljük a legjobbakat.
45.
Elmaradt a slusszpoén, Böde fejesét Czuczi védeni tudta. Vagy a kapufa volt talán? Innen nem látszott. Az első féldőt egy támadó szellemű Fradi brusztolta végig, három-négy helyzetet kidolgozva, és fejfájást okozva a kispadon hosszú ujjú és hosszú szárú melegítőben idegeskedő új edzőnek: Klein kiállítása miatt 10 emberrel játszik a Fradi a má sodik félidőben és ugyanolyan gólt kaptunk, mint a Dózsa ellen a 94. percben. Szünet, Flo Rida Good Feeling cím dala nem passzol a hangulatomhoz.
43.
Lemásoljuk a Dózsa meccs végét. Jön egy beadás a szélről, az afrikai egyedül marad a kapu előtt, és belövi. 0-1…
42.
Kispesten baj van a zenekoktatással is: huhogni azt tudnak, de hogy mit énekelnek, azt a XVI-osban sem érteni. Ki tudja, lehet, a Kodály módszer a hibás.
39.
Jova kiszalad a kapujából, de elugrik a labda alatt, Klein felrúgja a vendégek támadóját, kiállítják, és tizenegyest kap a Honvéd. Ivancsics kihagyja, mert Jova kivédte! Kivédte! A vendégszurkolók feje nem csak a nap miatt vörös…
36.
Kispesten baj van a közoktatással is: a négy afrikaival érkező vendégek szurkolói rendületlenül huhognak Somalia minden helyzete után.
35.
Somalia kap remek kiugratást, kicselezi a védőt, de hosszan tolja meg, így a kapus védeni tud.
34.
Józsi beadását Grúz félfordulattal akarta kapura lőni. Nem kellett volna, eltörte a labdát.
32.
Somalia kapura kötörja a labdát, az egyik védő hátrafelé csúszva, fejjel állítja meg a labdát a gólvonalon. Óriási helyzet volt!
30.
Szasza megkéri a vendégeket, hogy “az intelligencia szintjüknek megfelelően” szurkoljanak, a mieinket pedig arra, hogy a saját csapatunknak szurkoljanak, ne a “messzi földről jött Piroskáknak”
28.
Értem én a támadó szellemet, és az új edzőt is, de tény, hogy közel fél óra alatt mindössze egyszer találtuk el a kaput.
25.
Rövid szünet után folytatódik a találkozó.
22.
A kispesti vendégszektorban nagyobb melleket látok, mint a Hooters-ben. Ivószünet van. Tudtátok, hogy üllői129 lassan fél éve nem iszik alkoholt?
20.
Az egyik vendégjátékos a nagy melegben felmászott Grúz hátára, de a bíró szerint a mi játékosunk tehetett erről is, lapot adott érte.
18.
Böde lábára tartottak rá, ezért szabadrúgáshoz jutunk a kaputól 20 méterre, majdnem középen. Józsi a sorfalba lövi.
15.
Vernes remek szabadrúgással veszélyeztetett, a labdában volt erő, és pont kilőtte vele a Green Monsters drapi második S betűjét.
12.
Somalia ápolása miatt áll a játék, Baráth sárga lapot is kapott érte. A szabadrúgás veszélyes lehetett volna, de Kleinnek magas volt a beadás.
8.
A Honvéd ultrái pont szemben vannak a nappal, nagy részük félmeztelen. Elnézve őket, jó példát mutatnak arra, miért van szükség a gyerekeknél heti öt tornaórára. Hogy felnőtt korukra ne nézzenek ki így…
Extra kalciumot a XIX. kerületbe!
6.
Támadó szellemben kezdünk, az 5. percben Hakola már a második szögletünket rúgja, sajnos ebből nem lett lövés.
2.
Cukics remek lövéssel veteti észre magát, Czuczi bravúrral védett. A szögletből is lehetett volna lövés, de Grúz luftot rúgott.
1.
Nagyon kevesen vagyunk, nagy jóindulattal mondjunk 4000 nézőt, de ebbe már beleszámoltam a stadion felett elrepülő galambokat is. j
16:15
Rekkenő hőségben vonulnak be a csapatok, mi a fehér-zöld felsőnkben, a vendégek piros-feketében játszanak ma.
Mindenkit megnyugtatok, a bíró fekete rövidnadrágban van, a mieink fehéret hordanak, Somaliától nem fogadunk el ma kifogást, gólt kell lőnie.
A kezdőrúgás előtt megszólal a Himnusz
16:12
Szasza alakít: a vendégszurkolókat arra kéri, hogy “mindenféle érthetetlen szövegekkel” ne zavarják meg a mérkőzést.
16:10
Öt kispesti drapi lóg fejjel lefelé a Tábor előtt.
16:05
Moniz a kezdőkörből vezeti a bemelegítést. Amíg Bobby a rövidnadrágjáról volt híres, új edzőnk addig hosszú melegítőben és hosszú ujjú felsőben, keresztbefont karral nézi legényeit.
16:00
A billentyűzet mögött zadir izzad, de kit fog ez érdekelni, ha ma három ponttal gazdagodunk.
2012 augusztus 26 at 13:08
A sok kritikai észrevétel nagyon barátian lett megfogalmazva, de hiszem hogy nem a játékosok tudásával van baj, mert a mieink szerintem semmivel nem gyengébbek mint az NB1 átlaga. A fő gond az önbizalommal van !! Verebes mentalitását szeretném mindenki figyelmébe ajánlani !! A fiatalok nem emlékezhetnek rá mert már régóta nincs csapata, elmúlt már 70 éves. Ö az aki a gyengébb futballistáját is minimum európai klasszisnak nevezte s a játékos el is hitte azt, ezért a maximumot tudta kihozna magából. Tehát meg kell találni a legjobb összeállítást s őket kell önbizalommal feltölteni, egy egy gyengébb játékot meg gyorsan elfelejteni s rögtön a következő feladatra koncentrálni
2012 augusztus 26 at 13:44
Moniz dícsérte a játékosait.
2012 augusztus 26 at 12:35
Nagyon régen szajkózom,hogy ez a szereplés nem elsősorban edzőkérdés.Ezek a srácok nem tudtak focizni Dömének,ugyanúgy nem tudnak Moniznak se,aki szerintem nem volt tisztában azzal,hogy a gyenge tényleg ennyire az.A Ferencváros régen vélogatott játékosokból állt,akik meg nem voltak azok,általában azért nem fértek be,mert más csapatban akadt még náluk is jobb.Namost ezek a fiúk az NBII-t italán megnyernék.,bár komoly összegben erre se fogadnék.De a harmatgyenge libafos első osztályhoz mérten a játékoskeret a kiesők feletti pár hely valamelyikére való és ott is fog végezni.Egyetlen olyan focistát se tudnék mondani,aki kicsit is kiemelkedne ebből a szürkek jellegtelen masszából.ha mind szabadlistára kerülne,szerintem akkor se kellenének senkinek.Jövő héten azért helyi lakosként kimegyek az Eger ellen Debrecenben,legalább látom a szép fekete mezt,meg talán van valami sansz arra,hogy az egrieket legyűrjük.Hátha még nálunk is gyengébbek.
2012 augusztus 26 at 14:02
A vélemény szabad:)
Tudod a foci nagy része a gyakorláson múlik, de a másik fele az fejben dől el.
Ez az elméleti rész teljesen eltűnt a magyar fociból.Ha figyeltél Moniz számára ez is fontos.
Az amit Böde csinált az üres kapu előtt az pont erre vezethető vissza.Nem tudta hogyan oldja meg, de azt felismerte, hogy ez ziccer helyzet.
Ettől lett ideges.Pedig ha ez meg van fejben, akkor ballal egy picit visszahúzza és jobb belsővel bepofozza.Nem pedig ballal telibe rúgja az oldalhálót.
Messi attól Messi, hogy előre látja mit lehet kihozni egy helyzetből és csak arra összpontosít, hogy ezt pontosan meg is csinálja.
A mi csatáraink meg nagyot szeretnének lőni, magyarán pcsán rúgják a labdát.Józsi kapáslövése pont ilyen volt.Gólhelyzetben ilyet nem csinálok, mert lehet, hogy nem lesz ilyen még egy.
2012 augusztus 26 at 12:33
off
Az Eger ellen ugye nem csak azt a kis szektor lesz vendég? mert a kapu mögött lévőt simán oda lehetne adni nekünk..Diósok is voltak ott már félig Loki meccsen!!!
2012 augusztus 26 at 12:36
Én beülök a felezővonallal szembe.
2012 augusztus 26 at 12:46
Amúgy az Egernek az az érdeke,hogy minél több jegy fogyjon,úgyhogy gondolom,lesz több vendégszektor is.Akkora tumultus azért nem várható…
2012 augusztus 26 at 12:49
vagy az egyik oldal simán lehetne Fradi Szektor! na majd meglátjuk :) Hajrá Fradi!!!
2012 augusztus 26 at 12:51
Lehetni lehetne,de gondolod,meg is telne?Én is azért megyek ki,hogy életében először kivigyem a kislányomat Fradira,mivel debreceni vagyok.Szegényt előre sajnálom,engem a Fater Nyílékra,Ebedliékre vitt először…
2012 augusztus 26 at 12:31
Jova – Pihennie kell. Hülyeségt csinált és az első gólnál is ki kellett volna jönnie.
Alempijevic – Láthatatlan volt, de védekezésben talán nem hibázott.
Grúz – Mindkét gólban tevékeny részes volt. A szögletnél elfelejtette, hogy ő fogja Csamit. Az indításnál meg fogalma nem volt róla, hogy milyen rendezvényen van. Nagyon gyenge, de nincs alternatívája.
Klein – Borzalmasan gyenge, de szintén nincs alternatívája. Ráadásul Levi hibáját azzal fűszerezte, hogy kiállítatta magát. Jobb is, hogy nem játszhat a következő meccsen.
Sváb – Ő sajnos még a labdát is csak néha tudja átvenni, nagyon gyenge.
Cukic – Szerintem kifejezetten jól játszott.
Gyömbér – Szintén nagyon jól játszott, főleg középhátvédként volt meggyőző.
Józsi – Nem is értem, láthatatlan volt.
Somalia – Futni tud, mást nem, így a csapat számára egyelőre haszontalan.
Böde – Ő volt a legjobb, de sokat ront a teljesítményén, hogy még az üres kapuba sem talált be.
Hakola – Szintén gyenge volt, talán, ha nem a hajára fordít több időt, hanem a focira, akkor jobb lesz.
Jovanovic – Védekezés rendben, támadás nincs rendben.
Beliczky – Semmit nem tudott hozzátenni a meccshez, értékelhetetlen a teljesítménye.
Máté – Mint Beliczky
Érthetetlen, hogy Orosz miért nem kapott szerepet a meccsen, ha mást nem, de a pontrúgásokat sokkal jobban elvégezte volna…
Ebből is látszik, hogy szükségünk van 1 kapusra, 4 hátvédre, 2 középpályásra és 1 csatárra.
Mindezek mellett tegnap összességében nem voltunk rosszak, sőt, lefociztuk a kispestet, de az eredmény számít, az meg nincs.
2012 augusztus 26 at 12:57
És hidd el,hogy ilyenkor mindegyik a tudása legjavát adja.
2012 augusztus 26 at 11:57
Ez a meccs Jován ment el, a következő meg majd máson fog. Látni kell, hogy 1-2 játékost leszámítva itt nagyon komoly alap-képességbeli problémák vannak szinte mindenkinél. Nem akarok a részletekbe belemenni, de kérdezem, hogy egy olyan csapattól, amelyikben egy Somalia-képességű játékostól várjuk a gólokat, aki sok egyéb mellet arra sem képes, hogy fél méterről eltalálja az üreskaput, mégis mit várunk?
Az olyan csapatoktól, mint a fidi, a láki, a győr és asszem mostmár a kispestet is ide sorolhatjuk, jelenleg fényévnyi távolságra vagyunk. Ezek az egyébként harmatgyenge csapatok egy más szintet képviselnek itthon, pedig európában még az alsó középkategóriát sem közelítik meg, mégis számukra Mi már nem vagyunk ellenfél, évek óta akkor vernek meg, amikor akarnak, ha nagy mákunk van esetleg elcsíphetünk ellenük pontocskákat. A Mi ellenfeleink, akik ellen kétesélyes meccseket tudunk játszani, a siófok, a pápa, a paks, a fújpest és a hasonló csapatok. Ahogy lentebb írta valaki, az enbéegy csapatainak 90%-a feröeri, máltai, albán-szinten van és a Mi helyünk ebben a mezőnyben van valahol a 7-12. hely körül.
Most, h sokak örömére kirúgták a nagy ellenségnek kikiáltott Pölőt és Dömét, pont ugyanolyan kilátástalan, elképzelés nélküli és eredménytelen a játékunk mint előtte volt.
Itt az ideje, hogy a végre a realitásokra alapozzuk az igényeinket. Ez persze nem könnyű Fradistaként, hiszen itt senki sem ehhez van szokva, sőt épp az ellenkezőjéhez, de az irreális elvárásokkal csak a csapatnak és közvetve saját magunknak ártunk.
2012 augusztus 26 at 12:13
igen, mert az úgy megy hogy kedden jön egy edző és hétvégére már gyökeresen eltérő játékot játszunk és brillírozik a csapat. Döme és Pölő is szar volt (bár Pölőnek lett volna helye a keretben, bizonyos szitukban talán használható lett volna a fizikai ereje), Moniz meg egy jó edző aki talán ki tud hozni többet ebből a társaságból, de amiben még inkább bízom, hogy kitöltni a szerződését, sőőt plusz 5 évet és rendbe teszi az utánpótlásunkat
2012 augusztus 26 at 12:45
Igen, tartottam tőle, hogy nem fogalmaztam érthetően. Természetesen én sem bánom, hogy Dömét, meg Pölőt, meg még sok kétballábas ingyenélőt eltávolítottak és persze azt sem várom, hogy egy új edző pár nap alatt csodát tegyen. A baj az, hogy szerintem jöhet ide bárki és kitalálhat bármilyen zseniális taktikát, ha nincsenek olyan játékosok,akik képesek lennének azt megvalósítani.
Lehetne itt Guardiola is az edző, a kapusunk akkor sem tudna megbízhatóan kijönni, a védőink akkor sem tudnának helyezkedni, embert fogni és szerelni, az irányítóink 3 méterre pontosan passzolni, a szélsőink beadni, a csatáraink pedig eltalálni a kaput.
A probléma tehát sajnos sokkal nagyobb annál, hogy azt egy edző – legyen bármilyen tehetséges – orvosolja, márpedig sokan ezt várják és ha nem történik csoda, akkor pár 7 múlva megint jön majd a “Moniz takarodj” kórus…
2012 augusztus 26 at 14:17
Egy csapat felépítése négy év.
Ha mázlink lenne és találnánk néhány fiatal tehetséget aki gyorsan válogatott szintre emelkedhetne akkor ez az idő lerövidülhet.
Meg fogsz lepődni, van, vannak fiatal tehetségeink.
Szerintem a csapat fele ilyen játékosokból áll, ami azt jelenti számomra, hogy két év múlva lehet bajnok csapatunk.
Vállalom és számon kérheted rajtam,hogy szép lassan egész más csapatot fog Moniz játszatni és hétről hétre jobb játékot fogsz néhány játékosunktól látni.
Év végére, jegyezd meg a tegnapi csapatot és hasonlítsd majd össze,a csapat fele teljesen más lesz.
Nem lesz könnyű munka, de ha időben észre veszi a versenyparipáinkat, akkor végre a muraközi gyönyörű szép lovakat el fogja felejteni.
2012 augusztus 26 at 10:42
Szurkolótársaim jól elmondták a véleményüket a mérkőzésről, Jováról, Svábról….stb…. Mint mindig voltak szélsőséges vélemények, de ez így van rendjén. Én más oldalról /is/ közelíteném a kérdést. Moniz mester jó edző, ki is fog hozni pár plusz pontot a csapatból, de azt neki is látni kell /szerintem látja is/, hogy ezzel kerettel a 10. hely környékén vagyunk /leszünk/. Egy TV adásban mondták, hogy ez lesz az új világ., idegenlégiósok minden mennyiségben. Ha ez így van, akkor a következő bajnoki címünk tényleg kb, 30 év múlva lesz, mert amit 1995-ben elkúrt a Szívós, Furulyás, Havasi, Gál féle banda, azt csak azidőre lehet jóvátenni! A másik aggasztó jelenség a nézőszám drasztikusan tragikus visszaesése. Ez is megérne egy tanulmányt egy hozzáértő részéről. Én mint öreg drukker mondom, hogy feröeri, izlandi, albán, máltai szintre jutottunk, bár a kiváló edző fog valamennyit segíteni, és ennyi az éhhalál elkerülésére lesz elég. Bár, ha jön pár új játékos /6-7/, akkor ki tudja….
2012 augusztus 26 at 11:00
a nézőszámhoz csak annyit, hogy HA megépül az új stadion akkor 100% hogy első pár fordulóban teltházzal indítunk. A vezetésnek már csak annyi lesz a dolga hogy ki legyen nyalva a szurkoló feneke, hogy ne küzdelem árán juthasson be a meccsre (kordonok, szekusok vegzálása, hülye rendőrök stb.), illetve szórakozzon ha már kifizeti a 2-3-4 ezres belépőt (nem tudom mennyit akarnak elkérni majd érte). Mert mostanában csak egy kínszenvedés meccset nézni. Bár a tegnapi speciel egy jó meccs volt, nem is néztem az órára egyszer se.
Illetve nyomást kellene gyakorolni a médiára, sorozatban perelni befelé a tévéket, újságokat amint megpróbálnak rossz színben feltüntetni minket.
pl. amikor elrepül egy sörösüveg meccs után, aztán ők meg 10-20 évvel ezelőtti balhékat mutogatnak
Az ns elleni bojkott után is egy kis ideig mintha meghúzták volna magukat és egy kicsit korrektebb módon írtak rólunk, de megint elszaladt velük a ló.
2012 augusztus 26 at 11:18
albinocombino.Az újj stadion sem fog megtelni amit te is nagyon jól tudsz!Esetleg ha jön 1 neves ellenfél,de bajnokin nem.SAJNOS!
2012 augusztus 26 at 11:27
Mitől fog megtelni a stadion? Parancsot ad a kormány? Hülye kérdésre komoly választ kérnék!
2012 augusztus 26 at 11:42
Profi médiakampány után az új stadion pusztán az emberek kíváncsisága, az újdonság varázsa miatt is megtelne az első meccsre – szerintem. Persze a kilátogatók nagy része “divatszurkoló” lenne akik el is tűnnének azonnal, ha nem kapnának minőséget a pénzükért. De abban én is biztos vagyok, hogy a lehetőség adott lesz. Nem kellene elcseszni.
2012 augusztus 26 at 12:09
Oldboy!
Én sem vagyok már”mai gyerek”, többé-kevésbé egyet is értek Veled, de emlékeztetni szeretnélek valamire: Emlékszel, amikor egy Albert nevű gyerek bekerült a csapatba és kezdte ontani a gólokat? A közönség meg meccsről-meccsre csak jött, egyre többen… Nos, ezzel csak arra akarok célozni, hogy a szurkolónak gól kell! Minél több, annál jobb! A szurkolók megbocsátották, ha 3-at kaptunk, amikor mi meg 4-et rúgtunk… Egyszóval, gólerős csatárra van szükségünk, de égetően (akkor Te sem fogsz “albán fociról” beszélni)!
Aki meg kétségbe vonja az új stadion szükségességét, erre az a válaszom, hogy hagyni kell őket “károgni”, mert nem tudják, mit mondanak!
2012 augusztus 26 at 12:26
Természetesen emlékszem az Albert nevű gyerekre és az új stadion ellen sincs semmi problémám /ha esetleg így jött volna le a kommentből/ De ki lesz az új Albert? Egy ismerősöm az MTk-ba vitte a kölkét, mert várszeginél biztosabb volt a jövője! Összetett probléma ez Barátom, Moniz is nyilatkozta, hogy kellennek újak! Én már mindenesetre megkezdte a meccsre /újra/ járást. De a problémákról nem beszélni az több, mint hiba: vétek.
2012 augusztus 26 at 12:27
oldboy – tényleg hülye kérdés volt. Nézd meg a Juventust. Utolsó évükben tizenpár ezren mentek meccsre, aztán új stadionban meg most folyamatosan 40 ezren vannak. Véletlen? Talán
Ha megépül akkor egy tényleg európai színvonalú pöpec stadion lesz amire baromi sokan kíváncsiak lesznek, már csak az újdonság varázsa miatt is. Biztosra veszem hogy sokan ki fognak menni akik évek óta nem mentek ki ilyen-olyan okok miatt. Nagyon sok a kényelmes ember aki nem hajlandó kifizetni 2-3000 forintokat azért hogy aztán tahó biztonságiak vegzálják, bokáig álljon a húgyban és egy förtelmesen unalmas meccset végignézzen. Egy meccs árából kifizeti a kábeltévét aztán nézi a kis foteljéből a világ legjobb focistáit. DE ha az első meccsén megfogja valami, színvonalas kiszolgálás van, 5 perccel a jegy megvásárlása után le tud ülni a székébe, normális büfé van, és egy tegnapihoz hasonló hajtós csapat akkor azt mondja hogy jól szórakoztam, jövök két hét múlva is.
Nagyon nagy Kubatovék felelőssége, de ha jól ki tudják használni az első pár forduló felhajtását akkor 10 ezer fölötti átlagot el lehet érni. Telt házat nem remélek még, ahhoz hosszabb folyamatok kellenek, többek között hogy a média ne vadállatok gyülekezetének ábrázolja a szurkolókat, hogy a meccsre járást ne háborús övezetbe való behatolásként fessék le, hogy a fiatalok körében “divat” legyen, egy koncertre járáshoz hasonló eseményként tekintsenek rá.
2012 augusztus 26 at 13:20
Persze én lennék a világ legboldogabb embere, ha ismét telt házas meccseket láthatnék, különösen úgy túl sok lehetőségem már a korom miatt sem lesz. Isten ments, hogy a saját csapatomat szidjam, kétségtelen, hogy Monizzal nagyot húztunk, de probléma van még bőven. A Verebes elmélettel sem vagyok kibékülve, szegénynek talán csak ez volt az egyetlen edzői megnyilvánulása. /szegény Híres Gabi mérges ia volt rá!/
2012 augusztus 26 at 10:40
Elnézve a tabellát ezután minden pontért, minden helyért keményen meg kel majd küzdenünk.
Nehéz fél évünk lesz.
2012 augusztus 26 at 09:43
Ezek a Jovát fikázó hozzászólások ugye nem komolyak? 21 éves kapus, kétszer rosszul jött ki és itt már mindenki szerint egy szar játékos, akit azonnal le kell váltani egy sehonnai szlovén gyerekre, aki valószínűleg nem véletlenül nem kerül be még a padra sem. Ízig-vérig Fradista, fiatal srác, megszámolni nem tudom hány pontot hozott nekünk, természetesen engem is dühít ez a tegnapi megmozdulás, de az ami itt folyik az gyalázat.
2012 augusztus 26 at 09:45
Nem Jovat kell levaltani, hanem Kakast kell melletenni edzonek…
2012 augusztus 26 at 09:47
Ezzel teljesen egyetértek, látványosan romlott a teljesítménye, mióta nem Kakas edzi.
2012 augusztus 26 at 09:52
Végh Zolit edzőnek!
2012 augusztus 26 at 09:54
Új edző, kapus és erőnléti edző kell.
Milovanovic, Kakas.
+ játékosok.
Hajrá Moniz mester!
2012 augusztus 26 at 10:00
Te meg a másik végletet képviseled.
Jovának ez a sokadik ilyen hibája.
Viszont szerinted Ranilovics nem jó kapus, meg Gyenes se, meg Kunsági se.Mert Jova Fradista a többiek meg nem.
A helyzet megoldása minden esetben Balogh lapátra tevése mert azóta ennyire gyenge amióta ő lett a kapus edző.A másik pedig a kispad, hogy Jova megtanulja, hogy a kapuban nem lehet hibázni.Mindent védeni kell ami kapura megy még a védhetetlen lövéseket is.Ezt be is mutatta a tizenegyesnél.Ha kivédte volna Délceg ziccerét akkor nála védene tovább is, de mivel ott szintén elképzelés nélkül és rossz időben jött ki nem volt esélye a védésre.Pedig Délceg csele nem volt jó ütemű.
Jova Levente most jön a kispad, nálam!
Verseny helyzet kell a kapuban is.Védjen a jobb.
2012 augusztus 26 at 10:04
Jova egy közepes kapus. A Fradi volt és elismert kapusai között nem említhető. A kor csak nálunk érv. Nemzetközi téren nem. Ott a teljesítmény a fontos. Így ezzel az érvvel teljesítményt magyarázni nem szabad. Jova egy bajnokságban bukdácsoló Fradi csapatba elfér. Akinek ez kell az fogadja el. Nekem Zsiborás és Szűcs a Fradi szintű kapus. Ők is voltak fiatalok, de… Amúgy Jovával nincs baj, mert egy szimpatikus srác, de kevés…Egyébként Raniloviccsal kapcsolatosan is a bizonytalan kifutásokkal volt a baj. Ő is, miként Jova vonalkapusok. Szerintem nem a kapusedzőkkel van a baj, hanem a képességekkel és a kiválasztással. Sajnos, a Fradi az elmúlt időszakban nem a szakemberi szem alapján toborzódott össze, hanem az üres pénztárca és haverságok folytán. Én a jövőben megbízom az új edzőnk tudásában és szemében, de ehhez 4-5 hét kell még!
Hajrá Fradi!!!!
2012 augusztus 26 at 10:07
Egyetértek Alberttel, szerintem is az első gólnál Jova hibázott, mert kijövésnél, megtorpant, elbizonytalanodott. Egy önbizalommal teli kapus kirobbanva elsodorta volna a labdát.
2012 augusztus 26 at 10:07
jova egy kemenes remake.
jó lesz ő úgy 5-6 év múlva talán már nem is nálunk.
2012 augusztus 26 at 10:08
Te tényleg ezt szűrted le a hozzászólásomból? Ranilovic olyan potyagólokat kapott (nem 1-2 meccsen keresztül), ami miatt teljesen összezuhant és padra került. Egy kapusposzt nem úgy zajlik mint egy csatár, hogy aki éppen több gólt rúg, az kezd. Jól megtanulja majd a kispadon ülve, hogy nem szabad rosszul kijönni, igazad van, így kell a játékosokkal bánni. Szerintem Ranilovic jó kapus, viszont nem jobb Jovánál. Valamint, igen, ha választanom kell, hogy egy közel azonos képességekkel rendelkező szlovént kell néznem, vagy egy Fradista magyart, akkor kövezz meg, de én az utóbbit választom.
2012 augusztus 26 at 10:17
Szerintem ráférne Jovára egy kis pihenés, illetve egyetértek azokkal, akik egy komoly kapusedzőt szeretnének. Jova sajnos az elmúlt 1 évben semmit sem fejlődött! Kifutni nem tud sem szögletnél, sem egy hosszú indításnál. sajnos nem 2 meccs ment el rajta. Lehet bármekkora nagy fradista, ilyet külföldön büntetlenül nem csinálhatna, ott csak a teljesítmény számít! Viszont egyetlen cserelhetőségünk van: Ranilovics, akiből egy jó kapusedző komoly kapust faraghatna. Ő az nálunk akinek kapusalkata van.
hajrá FRADI!!!!
2012 augusztus 26 at 10:19
Jova kifutni nem tud, szinte sosem sikerül neki és nem tudom, hogy ez megtanulható e, mert erre ráérzés kell, hogy mikor indulhat ki, mikor nem. Sajnos még az ötösön sem kizárólagos úr.
2012 augusztus 26 at 10:34
Az életkort sem tudom elfogadni mentségként. Külföldi bajnokságokban még a kapusok között is sok 18-24 éves van. Azt sem hiszem tudom elfogadni, hogy 2-3 vagy több évig próbálgassunk az első csapatban egy-egy játékost, hogy lesz-e belőle meghatározó játékos, akire esetleg dobogóra esélyes csapatot építhetünk, avagy nem. Meg kell követelnünk -remélem edzőnk meg fogja követelni- a minőséget a játékosoktól. Nem elég, hogy valaki fradista, teljesítsen is!!!!!!
Hajrá FRADI!
2012 augusztus 26 at 11:01
sajnos nem csak a kifutásával volt a gond. A szögletet meg kellett volna fognia amiből a gól lett.
Egyébként is bizonytalan kissé, de nem rossz kapus.
2012 augusztus 26 at 11:14
nd1899.Miért ne fikázzuk Jovát?Talán tapsoljunk és fussunk körbe a házban,hogy milyen csodás kapusunk van?Az meg,hogy21 éves nem mentség hanem állapot.Most nem megy neki a védés.tehát kispad!!!És a gyalázásra csak annyít,hogy a kritika (főleg ha jogos) mindenkinek szíve joga és most nagyon is jogos.A lényeg ne keverd a kritikát a gyalázással!
2012 augusztus 26 at 11:29
Igazából kellene mellé egy bizonyított, rutinos kapus, aki mellett nyomás mentesen és folyamatosan fejlődhet.
Ez nem volt meg anno Kemenes Szabinál sem, ma pedig irigyeljük a honvédot…
Ráadásul nálunk minden kapust Lajoshoz mérünk, aki az utolsó negyedszázad kiemelkedően legjobb Fradi kapusa volt, annak ellenére, h. ezt a szövetségi kapitányok nem méltányolták.
2012 augusztus 26 at 12:48
Ezért is sajnálom, hogy Lajos még egy évet írt alá a Pápához. Nehéz a helyzet. Talán Kakas tudja ezt megoldani….
2012 augusztus 26 at 09:43
Szerintem a tegnapi meccsen is az történt, amit Honvéd akart. Deja vu érzésem van, a Debrecen tavaly ugyanezt csinálta az Üllőin. Valóban nem sok kapuralövésük, volt, de náluk ez volt a taktika. Simán el tudom képzelni hogy pont a Debrecenről vettek példát. Mi meg harmatgyenge technikai szinten vagyunk. Böde 5 meccs alatt nem rúgott gólt, ezzel esélye van beérni Pölöskeyt, csak remélni tudom hogy ennél több van benne. A védőink nem mernek kilépni a a támadókra, mindenki állva v. max kísérgetve védekezik. Józsi egy értékelhetetlen 0, sokadszorra mondom,hogy a csapat kulcsposztját nem lenne szabad ilyen emberrel játszatni, remélem ezt Moniz is látja.
Van viszont egy dolog amivel nem tudok mit kezdeni: ezek a fiúcskák a pályán egyszerűen nem bírják elviselni azt a terhet hogy van kint x ezer néző. Láthatóan meginog a lábuk és blokkolja őket a nézői nyomás. A grundon régen erre azt mondták: lekvár vagy. Olyan az egész mintha kötelezőből lennének kint és már alig várnák hogy vége legyen az egésznek.
2012 augusztus 26 at 10:02
Akkor jövőbe látó edzőjük van, mert előre tudták, hogy Jova hibázni fog.
2012 augusztus 26 at 10:53
az első része szerintem hülyeség. A Honvéd mégis csak vezette a tabellát amikor idejött, az eddigi játékunkat látva pedig még egy megye 1-es csapat se lett volna beszarva. Szerintem nagyon kevesen számítottak rá, hogy Moniz pár nap alatt ekkora változást tud csinálni a játékunkban.
Emlékezz csak vissza mit csináltunk 2-3-4 hete. Nekem az első 4 fordulóról 1 jelenet ugrik be amikor nem tudom ki ellen a jobb szélen volt egy szép összjáték, és talán Jovanovics sarokkal tette tovább a befutó társnak. 4 forduló alatt ennyi maradt meg. Ezek alapján ki gondolta volna hogy simán a kapujuk elé szorítjuk a Honvédot? Mert én nem.
ezt a meginogást én nem vettem észre eddig, inkább az szokott baj lenni hogy a közönség nem él együtt a játékkal. Például amikor űzni, hajtani kéne a csapatot akkor mindne ok nélkül rákezd a tábor a lalázásra ami inkább altató mint feltüzelő nóta.
2012 augusztus 26 at 09:28
Nekem tegnap egyedül Sváb játéka nem tetszett… hiába futott sokat, hiába próbálkozott 1 valamirevaló beadása volt az egész meccsen, ha tegnap lett volna egy jobb baloladali védőnk akkor simán nyerünk…
Azért érdekes volt amikor a meccs végefelé Böde kapott egy labdát a bal oldalt, mennyire másképp játszotta meg mint Sváb, átvette nyugodtan, kicselezte a védőt és pontosan beadta…
2012 augusztus 26 at 09:38
Sváb Dani ennyit tud a fociról.Rosszul is játszik, de azt látni lehetett, hogy a vége felé erőn felül teljesített.Mindent bele adott, még talán fel is gyorsult.Az biztos, hogy kihajtotta magát.
Sajnos passzolni nem tud, beadni sem, helyezkedni meg végképp, szerelni is csak véletlenül szokott.
A behátrálása a saját tizenhatosunkra katasztrófa.Fut és ütközik ha tud.
De kinek a hibája ez?
És ki teszi be a csapatba?
2012 augusztus 26 at 10:00
Sváb Dani jelenleg az U21-as válogatott tagja. Mindenképpen jó lenne, ha lenne egy kis konkurenciája. A kérdés: van-e ilyen most a piacon, aki szabd és jönne?
2012 augusztus 26 at 10:05
azért nem Svábon ment el a tegnapi meccs.
jó vízhordó lenne őt itt,ha nem az egész csapat vízhordóból állna :)
2012 augusztus 26 at 11:21
Amiről te beszélsz Plx azokat a cseleket Sváb csinálta befele 2 emberen át s ha jól emlékszem szabi lett belőle jó helyről. Illetve ő adta azt a labdát is be, amit sajna Böde kihagyott…
Aki Svábot szidja az vagy rosszakaró vagy vagy nem ért hozzá! Tegnap Grúz, Jova, Gyömbér is rosszabb volt nála.
Sokkal fontosabb lenne jobb oldali védőt találni. Oda ki van? Alempi? Fülöp?
2012 augusztus 26 at 11:22
Az a baj, elvoltunk kényeztetve Leandroval anno, Laczkó se volt rossz balszélen. S most ezekhez mérnek sokan. Örüljünk hogy nem Junior rohangál ott!
2012 augusztus 26 at 11:31
Juniorból Moniz sokat kihozna, sokkal többet, mint amit Daniból ki lehet…
2012 augusztus 26 at 11:45
Sváb nem lesz soha focista, csak annak hívják.Aki ezt nem látja , annyit tud a fociról , mint Ő.
Nem Sváb hibája, hogy Ő játszik. A 71 éves édesapám mindig azt mondja, hogy Ő is vállalná a FRADI kezdőjében , ha beállítanák.
2012 augusztus 26 at 12:20
akkor nem olvastad mesterünk szavait.
mindenki fejlődhet még felnőttkorban is ,akiben van alázat,elszántság vagy eltökéltség a fejlődése érdekében.
Ezek alapján nem Danit tartanám a leggyengébb láncszemnek a keretből.
2012 augusztus 26 at 12:21
Egyébként meg ne Svábtól várjuk a csodát.
Mindentől függetlenül ő szélső védőként hébe-hóba még képes beadásig is eljutni. mi a helyzet a másik oldalon ?
2012 augusztus 26 at 09:26
Már megszoktuk évek óta…csak várunk,várunk a feltámadásra,…és nem történik semmi!
2012 augusztus 26 at 09:13
SZERINTEM NESZÁLLJUNK MAGUNKTÓL ÖRÜLJÜNk HOGY A HONVÉD EMBERELŐNYBEN BEÁLLT VÉDEKEZNI!!! A DÓZSA EBBEN A SZITUÁCIÓBA LŐT VOLNA MEGINT EGY HATOST!! EGY KÉT EMBERNEK A HOZZÁÁLÁSA NEM MÉLTÓ A FRADIHOZ!!
2012 augusztus 26 at 09:24
….mint például a tiéd!
2012 augusztus 26 at 09:33
A volna és a ha nem játszik a fociban.
2012 augusztus 26 at 10:14
És Te minek üvöltesz? Láthatóan ismered a kis betűket is, mert szerepel egy a hozzászólásban, nosza, használd gyakrabban. No és egy helyesírás ellenőrzés sem ártana, mielőtt elküldöd. Máris igényesebben nézne ki.
2012 augusztus 26 at 10:27
Nincs igazad! A Honvéd ennyit tud. nagyon sok magyar csapat játsza ezt a nézhetetlen focit. 8-10 emberrel védekezik, néha kontrát vezet, minden támadásunknál szabálytalankodtak, elejétől húzták az időt, minden párharcnál dobálták magukat. Sajnos a hazai bírói kar is ott tart, mint a magyar focisták. Engedik ezt a harcmodort. Utána csodálkozunk, hogy nemzetközi meccseken kiállítanak a magyar csapatokból, illetve nem adnak szabadrugást a műesésekre.
Hajrá FRADI!
2012 augusztus 26 at 12:53
MOLNÁR Fiam!
Ülj le, egyes!
2012 augusztus 26 at 13:11
a honvéd elsősorban azzal tart előrébb, hogy már kineveltek az akadémiájukon egy czuczit, vécseit, faggyast, baráthot, hidit, vernest, korábban debreczenit és a bobál ikrekről még nem is szóltam.
U szinten ott vannak legalább az európai középmezőnyben.
erre már lehet építeni…
2012 augusztus 26 at 08:58
„Minden edző győzni szeretne, ahhoz azonban be kell tudni fejezni az akciókat. Nekünk volt négy-öt helyzetünk, de látszik, a kapu előtt egyelőre hiányzik belőlünk az egyébként a gólszerzéshez elengedhetetlen önbizalom – mondta a rosszul sikerült bemutatkozás után Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője. – Aztán persze hátul is szervezettebbé kell válnunk, kommunikálni kell a játékosoknak, nagy hibát követtünk el ugyanis az első gól előtti szögletnél. Mi kezdeményeztünk, de ez ezután is így lesz, szeretnénk stílust teremteni a Ferencvárosban.”
„Hektikus hét volt, minden tiszteletem a távozó Détári Lajosé, a kedd még teli volt emóciókkal. Aztán rohanásba kezdtünk, ennyire tellett eddig, ma kiderült, mi hiányzik a futballunkból. Egy-két játékost szeretnénk még igazolni” – összegezte az eddigi, FTC-nél töltött napokat a holland szakember.
„Néhány napunk még van az átigazolási időszakból. De a legfontosabb, hogy szeretnénk domináns futballal kirukkolni, labdabirtoklásra épülő focit játszani, ami persze gólokkal is párosul. A Fradiban érezhetően nagy a nyomás, de ezt el kell viselni” – tette hozzá.
nso
a 2.3. bekezdés a lényeg!
2012 augusztus 26 at 09:45
Nagyon sok apró hiba van a játékban amit helyre kell tenni pl.Beliczky beállítása után az ő oldalán egyel több lett a védekező.Mindenki tudta hogy cselezni fog.Sokszor négyen vették körül.
egy jó edző ilyenkor elmondta volna neki, hogy ne cselezzen álló helyzetből, hanem fordítson át gyorsan a másik oldalra ahol hiány van a védőkből.
Ez az egész csapatra jellemző, hogy nincs gyors fordítás a másik oldalra.
Józsi sokszor visszaadja a zűrös csínes helyzetben lévőnek a labdát.
Mi szükség van erre?
Ezek a helyzetek kijavíthatóak, csak előre kell tudni mit csinálunk.
2012 augusztus 26 at 11:34
Albi! Kispadon a helyed tanácsadóként, akár NT helyett is…
:)
2012 augusztus 26 at 08:57
hát nem nagyon lehet válogatni a szabadon igazolható gólképes támadók között.Nagy nehezen egyet találtam ideiglenes megoldásnak :)
http://www.transfermarkt.de/de/roberto/leistungsdaten/spieler_70899.html
Szóval eléggé kellene Perics,mert őt legalább már ismerjük.
Máskülönben nem lesz egyszerű ingyen komolyabb erősítést jelentő csatárt igazolni.
2012 augusztus 26 at 09:01
ja,hogy már ő sem szabad :)
szóval kemény dió lesz.
2012 augusztus 26 at 08:45
Személy szerint nekem tetszett a tegnapi produkciónk, nem érdemeltünk vereséget.Végig mi domináltunk, az első félidőt nagyon megnyomtuk.
A bekapott gól után sem roppantunk össze, morálisan és mentálisan nagyon összeszedte a csapatot Moniz.
Az új tréner csak pár napja van itt, de már most látható volt az előrelépés a csapatjátékot illetően.Nagyon jól járunk vele, remek igazolás volt a holland!
Ha nem kerülünk emberhátrányba, biztos vagyok benne, hogy mi győzünk.De még így is megvoltak a lehetőségeink a győzelemre, vagy a döntetlenre.
Nem tudom van-e még lehetőség igazolni játékost, de jó volna legalább egy védőt és egy támadót megszerezni valahogy.Bízom benne, hogy Moniz erre kap lehetőséget, és a személye vonzó lesz a jobb képességű labdarúgók számára.
Végre ismét pozitívan látom a klub jövőjét, és boldog vagyok, hogy végre nem az edző személyén akartunk spórolni, mint az szokás volt.
Remélem Moniz legkésőbb télen megválik a nagytól meg a balitól, és a helyükre is igazi szakemberek érkeznek.
Hajrá Fradi, hajrá Moniz!
2012 augusztus 26 at 08:58
Igen, csak a focit gólra játsszák, és ne feledjük, hogy picipest még egy tizit is kihagyott.
De lesz ez még jobb is…