Fülöp Noel távozott, a játékossal közös megegyezéssel szerződést bontott a Ferencváros.
A mai nap folyamán a Ferencváros és Fülöp Noel közös megegyezéssel szerződést bontott egymással.
Klubunk hálás a játékos csapatért tett szolgálataiért, és sok sikert kíván a további karrierjéhez.
(fradi.hu)
2012 augusztus 30 at 14:22
Hát persze, ha Tóth Bencének és Kulcsárnak sem sikerült, akkor Fülöpnek hogyan sikerülhetett volna? Sajnos – a hangzatos szólamok, és az edzők felé való elvárások ellenére – nem látni, milyen lesz a jövő Fradija… De azt semmiképp, hogyan fognak tehetségeink beépülni a csapatba (mert ez ugye a vezetőség célja, amivel minden szurkoló is egyetért).
Ha fejlődésüket nem tudjuk úgy menedzselni, mint például Debrecenben teszik (Korhut, Rezes, Nagy Z.), ahol kölcsönszerződéssel NBI-es játéklehetőséghez tudták juttatni tehetségeiket – akkor marad a csapatépítés – saját fiatalokkal. Vajon ki lesz az első fecske? Már nagyon várjuk… Nagyon reménykedtünk Tóth Bencében, aztán Kulcsárban, most pedig Svábban – ki tudja meddig…
Az Üllői úton azonban sokak szerint a csapatépítés olyan, mintha edző, vezető a saját halálos ítéletét írná alá. Merthogy az eredménykényszer… merthogy a szurkolók nem fogadják el az eredménytelenséget…
Lássuk be, a Fradi szurkolók, akik maradtunk, ma már nem vagyunk annyira elkényeztetve, hogy a kicsinek is ne tudnánk örülni. És mivel eredménykényszer ide vagy oda: eredményeket nem látunk: HINNI SZERETNÉNK VALAMIBEN. Például abban, hogy fogunk még egyszer igazi fradistákat látni a csapatban. Nem is egyet vagy kettőt…
Bizonyíts Noel, és térj vissza! Ha tavaly nyáron elmész Siófokra, talán már nem is lenne gondunk a jobbhátvéd posztján…
2012 augusztus 30 at 09:22
Szerintem 1-2 két jó szezon és vissza jön még!
Addig is ne feledd Noel Hajrá Fradi!
2012 augusztus 29 at 23:03
Soha nem értettem, hogy őt miért nem játszatták folyamatosan (pláne, amikor Maróti játszott a posztján)… Meggyőződésem, hogyha folyamatosan játékban lett volna, akkor sokkal kevesebb hibaszázalékkal játszotta volna meccseit…
Kitartást, Noel! Egy NB1-es középcsapatban simán gyarapíthatod meccseid számát!
2012 augusztus 29 at 23:46
Egy NB1-es középcsapatban esetleg (bár inkább kiesés ellen küzdőben). Csakhogy a Fradi épp ebből a nihilből szeretne kitörni, erre pedig a Fülöp-szintű játékosok sajnos alkalmatlanok.
2012 augusztus 29 at 23:55
A mostani nagy változásba (reméljük ez még sokáig tart…) természetesen már nem fér be… Ezért írtam, ha eddigi edzői játszatták volna (és nem mindenki a saját emberét hozza jobbszélsőnek – talán Lowton a kivétel), akkor most nem ő lenne az a játékos, aki elmegy tőlünk…
2012 augusztus 30 at 06:13
Az idő mindent megszépít! Nehogy már visszasírd! Ilyenkor jönnek mindig az ilyen kommentek, eddig meg évek óta mindenki azon volt fennakadva, hogy minek van itt. Örüljünk inkább!
2012 augusztus 30 at 10:32
Kapott elég lehetőséget, Mi meg agylódulást a játéka miatt..
2012 augusztus 29 at 22:06
Egy igazi Fradista távozott.
Sok sikert.
2012 augusztus 29 at 22:03
OFF:
delmagyar.hu:
Bekapcsolva marad Gyömbér Gábor mobilja
Egervári Sándor kihirdette keretét a jövő héten kezdődő világbajnoki selejtezők előtt. A labdarúgó-válogatott egyik biztonsági tartaléka a makói Gyömbér Gábor (24), aki először került a felnőtt nemzeti csapat közelébe.
– Pörög az élete mostanában.
– Ez így van. A nyáron Pápáról a Fradiba igazoltam, aztán már túl is vagyunk az edzőváltáson, két tréning között most végeztem az új szakember érkezése óta megint kötelező angolórával, miközben kiváló hírt kaptam: a válogatottnál biztonsági tartalékként számolnak velem. Nem unatkozom.
– Honnan, illetve kitől tudta meg először a hírt?
– Az egyik csapattársam, Alempijevics szólt, hogy fenn van az interneten az információ. Meglepődtem, egyben nagyon örültem neki.
– Mit jelent biztonsági tartaléknak lenni?
– A huszonhármas keret adott, és ha abból megsérül valaki, akkor az adott posztra hívják be a játékost a tartalékok közül. Csak akkor szólnak, ha az én esetemben sérülés miatt mondjuk kidől egy védekező középpályás. Még nem kell Telkibe költöznöm, hanem tovább edzek a Fradival.
– Miközben éjszakára sem kapcsolja ki a mobiltelefonját?
– Amúgy sem szoktam, csak lehalkítom, de most ettől is eltekintek.
– Hogy érzi magát a Fradiban?
– Kiválóan, az edzőváltással pedig új impulzusok érték a csapatot, és remélem, a hétvégén végre elindulunk felfelé.
– Mi a különbség a volt tréner, Détári Lajos és az új szakvezető, a holland Moniz között?
– Nem szeretném összehasonlítani a két trénert. A hollandnál pörgősek az edzések, és a saját stílusát erőlteti a csapatra. Kicsit más a felfogása, mint amilyen Détárinak volt, hiszen az agresszívebb támadójáték révén az egész meccsen kontroll alatt szeretné tartani az ellenfelet és a találkozót is.
– Mit üzenne a csapatért aggódó ferencvárosi drukkereknek?
– Azt, hogy jó irányba haladunk. Amúgy a közönség már a hétvégén is mellénk állt, más kérdés, hogy nem jött össze az oly nagyon várt győzelem.
– Mit vár a két vb-selejtezőtől?
– Andorrában kötelező a győzelem, Hollandia ellen pedig jó lenne egy remek eredmény, mondjuk a döntetlen. Van Gaal érkezésével sem nagyon változott a keret, a minőség adott, hiszen kiváló játékosok alkotják a holland csapatot, ezért mondtam, hogy a pontszerzés már elfogadható eredmény lenne.
2012 augusztus 29 at 21:52
Noel’ment ő is, no sok sikert neki!
A viccet félretéve sajnálom, hogy távozott, de nagyobb célok eléréséhez nagy kvalitású játékosok kellenek.
Remélem egy másik csapatnál fejlődik annyit, hogy egyszer még mint kész játékos kerülhet szóba nálunk!
2012 augusztus 29 at 21:38
Mint minden saját nevelésű játékost, én őt is egy kicsit sajnálom. A kispadon szerintem elfért volna, a mostani keretben meg pláne.
Igazolni nem a helyére kéne, hanem elé, a kezdőbe.
2012 augusztus 29 at 21:36
Tudom, egyáltalán nem fontos, csak a kiváncsiság hajtott, de így már sosem tudom meg a hosszúujjú mez titkát…
2012 augusztus 29 at 21:30
Sok sikert
2012 augusztus 29 at 20:25
Először is: sok sikert Noel!
Másodszor: a keretünkben összesen három védő maradt: Grúz, Klein, Sváb. Ez még Besics-csel kiegészülve is kevés. A Vattai, Simita, Oláh Máté egyelőre még a padra is sovány.
Tehát védő vagy inkább védők kellenek!
2012 augusztus 29 at 21:45
Én odatenném a cserepadra Batikot.
2012 augusztus 29 at 22:08
Otten is védő
2012 augusztus 29 at 23:51
Mindig az a védő, aki ott játszik. Ha történetesen felállunk egy Jovanovics, Otten, Gyömbér, Alempijevics négyessel, akkor ők a védők az adott meccsen. Szerencsére a keretünkben sok az univerzális, sok poszton bevethető játékos, így sehol nem fogyhatunk el.
2012 augusztus 30 at 09:49
A keretünkben nem az univerzális játékos a sok (attól még nem lesz univerzális, hogy az edző nem a saját posztján játszatja), hanem a védekező középpályás a sok és a hátvéd a kevés. Ha már így elb.szták a keret kialakítását posztok szerint, mint még a történetünkben soha, lehet azzal takarózni, hogy a sok védekező középpályást védőként játszatom, de kívánom, hogy ne legyen baj belőle.
Vegyük például Gyömbér esetét. A korosztályos csapatainkban még támadó középpályás volt, elég sok gólt is lőtt, a válogatottakban szintén. Nem tudom az utánpótlásedzők mennyire tanították meg védekezni, de a hátvédekkel biztos többet foglalkoztak e témában. Busait nem tudom, de arra emlékszem, hogy amikor ide igazolt, azt nyilatkozta, hogy szervezésben, előre játékban is jó.
2012 augusztus 29 at 20:24
sajnálom, mert szimpatikus játékos, de ha abból indulunk ki, hogy Fradi szint, akkor sajnos azt nem üti meg….. Az pedig egyértelmű, ha nem játszik, akkor inkább engedjük el ingyen, mint, hogy ebben az évben is 1 meccset játsszon. 24 évesen, nem 11 nb1-es meccsnél kellene járnia. Lipcsei 23 évesen igazolt ki, és a sajnálatos sérülése miatt 25 évesen tért vissza Portóból 1 évre kölcsönbe.
2012 augusztus 29 at 20:25
Lipcsei Péter csak egy van/volt!!!
2012 augusztus 29 at 22:05
az biztos, de csak egy példát mondtam. Az atlantai olimpián szereplő csapat játékosai az olimpia alatt voltak 20-21-22 évesek, s azon játékosok nagy része már akkor 100 meccs körül játszottak az nb1-be. Persze akkor még csak 3 idegenlégiós játszhatott, de…. akkor is 22 évesen már külföldre kéne készülni, nem pedig a 12.nb1-es meccsre….
2012 augusztus 29 at 19:29
Rohadt jó, h mindenkivel közös megegyezéssel szerződést bontunk!
Teljesen olyan, mintha az lenne az elv, hogy “nehogy pénzt kapjunk egy játékosért”!
Nem hiszem, hogy Noelért nem kaptunk volna semmi pénzt!
Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem kellett volna elengedni őt!!
Főleg nem ingyen…
2012 augusztus 29 at 19:37
Az új érkezők béréhez minden felszabaduló Ft-ra szükség van.
2012 augusztus 29 at 19:39
Ha eladnánk akkor nem csak felszabadulna pénz hanem még jönne is pluszba. Nem lenne jobb?
2012 augusztus 29 at 19:45
ő akart elmenni, szerintem annyi járt neki az elmúlt évekért, hogy ne tartsuk itt csak azért, mert itthon senkiért nem hajlandóak pénzt adni a kiscsapatok.
2012 augusztus 29 at 21:36
Hagyjuk már ezt a “miért nem adjuk el XY-t legalább pár millioért” dolgot!!!! Ma,Mo.-on kb 3 csapat van,aki képes és akar fizetni játékosért valamennyi pénzt…ugye nem kell felsorolnom öket… De ök is csak olyanért fizetnek maximum,aki kiemelkedö tudásu lenne számukra! Nos, (nem megbántva) egy Fülöp melyik csapat számára lenne kiemelkedö tudásu??? Tele van a (nemzetközi) piac szabadon igazolhato játékossal!legyünk már egy kicsit realisták…
2012 augusztus 29 at 19:28
Kedveltem, sok sikert neki. Ki tudja , lehet , hogy még valamikor visszatér.
Én szívesen látnám kiforrott játékosként újra Fradi mezben.
2012 augusztus 29 at 19:22
kiváncsi lennék arra hogy van az hogy mindenkivel szerződést bontunk és nem próbáljuk eladni hogy valami is bejöjjön a kaszába!Igy ingyen igazolhatóvá válik!Vagy miért nem adjuk kölcsön?Vagy ilyen jól állunk anyagilag. SOK SIKERT NOEL!!!!
2012 augusztus 29 at 19:20
Noelről sosem tudtam eldönteni milyen labdarúgó. Egy jó teljesitményt általában egy tragikus követett. Sajnálom, mert rendes Fradista gyerek, de az Ő érdeke is a továbblépés, ha Moniz nem számol vele.
Sok sikert! Az nb1-es átlagnál biztos nem vagy gyengébb játékos.
2012 augusztus 29 at 19:05
Én nagyon bírtam őt. Sajnálom, hogy távozik. A legjobbakat neki! Sok sikert Noel!!!
2012 augusztus 29 at 19:02
A Gyirmót biztos elvitte volna egy-két millióért (Ft.)…
2012 augusztus 29 at 18:46
Ő mindig beállt a sorba. Sok sikert a továbbiakban!
2012 augusztus 29 at 18:41
Noel már évek óta stabil NB1-es játékos lehetne máshol, az ajánlatai megvoltak. De Ő a Ferencvárosban akart játszani. Többször kölcsön lett adva vagy a második csapatba irányítva, miközben az első csapatban nála gyengébb jöttmentek kaptak lehetőséget helyette.
Sok sikert és bizonyítsd be, hogy méltó lettél volna a mezünkre!
Az meg külön vicc, hogy nincs védőnk és mégis elengedjük.
Igazi védő csak Grúz, Klein, Sváb valamint a védelem és középpálya között ingázó Otten és Jovanovic. Ja meg Vattai. Aztán csak gyerekek és átnevelt középpályások, csatárok.
Ide a Belicet leigazolni így már kevés. 1-2 sérülés, 1-2 eltiltás és nem tudunk kiállni.
2012 augusztus 29 at 20:34
Sztem az első felére mentek az up-ok, a második felére pedig…
2012 augusztus 29 at 18:36
Kevés ilyen hűséges játékosunk van/volt.
Jöttek-mentek edzők, senki sem bízott benne igazán (talán Csank a kivétel), kölcsön is adták, mások csábították (pl. Zeg) mégis maradt a legnehezebb időkben is.
Jobb sorsot Neked Noel!
(Amúgy sz.tem jobb, mint Sváb…)
2012 augusztus 30 at 06:12
Az idő mindent megszépít! Nehogy már visszasírjátok! Ilyenkor jönnek mindig az ilyen kommentek, eddig meg évek óta mindenki azon volt fennakadva, hogy minek van itt. Örüljünk inkább!
2012 augusztus 29 at 18:36
Minden jót, Noel!
Ha továbbra sem kapna lehetőséget, akkor jó döntés, mert sokkal többre hivatott annál, hogy padozzon, vagy állandóan a tarcsiban játsszon.
Innentől kezdve viszont legalább két komoly igazolás kell még a védelembe.
2012 augusztus 29 at 18:35
Sok sikert a továbbiakban Noel! Remélem egyszer beérsz te is!!!
2012 augusztus 29 at 18:20
mivagyunk az nb1es maltai szeretetszolgalat? Kezdem ugyerezni… Sok sikert Noel!
2012 augusztus 29 at 18:16
Sok sikert Noel!
Meggyőződésem, hogy ha annyi esélyt kapott volna 20 évesen mint Sváb (nem Danit bántva ezzel) mostanra sokkal jobb játékos lenne nála….
2012 augusztus 29 at 18:24
Nem annyi esélyt kellett volna kapnia, hanem 3-szor annyit.
Annyit, mint Junior.
2012 augusztus 29 at 18:35
Lényeg a lényeg nem kapta meg a bizalmat, ami megillette volna – vagy legalábbis mások megkaptak akik kevésbé érdemelték meg. Pedig mikor Noel 20 éves volt, mi az nb2-ben voltunk …. bőven befért volna. Helyette emlékszem ilyen Ferencz Dániel meg nem tudom kikkel bohóckodtunk….
2012 augusztus 29 at 18:53
Nem, a Ferencz Dani az előtte volt.
Noel az ilyen Souare, Joaquim, Adriano- szerű jöttmentek miatt szorult háttérbe.
Bár ha visszaemlékszünk a Prukner-éra látványos védelmi csődjeire, a Csizmadia, Tutoric, Rodenbücher, Junior hátvédsorba is befért volna valaki helyett.
2012 augusztus 29 at 19:04
igazad van. Hirtelen a Fradi – Vasas 0:2 kupameccs ugrott be…akkor debütált, és akkor volt Ferencz botrányosan szar…. de lényeg a lényeg…ezek a bohócok istentudja hány százezerért voltak itt havonta, Noel meg ült a padon…
2012 augusztus 29 at 20:28
Pruki játszatta fontos meccseken is.
Pl. Aalesud…
2012 augusztus 29 at 20:31
Amúgy akiket említettél komoly referenciákkal, válogatottsággal a hátuk mögött érkeztek: Csizi, Rodi, Tuto, – Jr. pedig a Santos U19-ének volt a kapitánya.
2012 augusztus 29 at 18:07
azé’ pár százezret igazán kérhettünk volna “nevelési költség” címén és akkor abból egy-két büntit vagy egy másik játékos fizetését is lehetett volna állni egy darabig belőle.
2012 augusztus 29 at 18:03
Mikor lesznek meg a későbbi fordulók pontos időpontjai?
2012 augusztus 29 at 18:17
Vicc, hogy az ember nem tud 1 hónapra előre tervezni (suli, meló mellett) ha meccsre szeretne járni. Abüdösúristenit
2012 augusztus 29 at 17:55
sztem Sváb jóval gyengébb nála ,csak jobb oldalt meg tudják oldani többen elsősorban Jovanovic aztán Alempi,de sok sikert Noel!!!
2012 augusztus 29 at 17:54
Hidd el, sokan jártunk így! Sok sikert a pályafutásodban!
2012 augusztus 29 at 17:49
sok sikert Noel!
szimpatikus srác, remélem megtalálja a számításait! azt gondolom, hogy ő is egy olyan fiatal Fradi nevelés, aki rosszkor került ide, mert egy normális utánpótlással sokkal jobb lehetne, mert kétség kívül volt/van benne tehetség. hasonló mint pl Kulcsár, Tóth B., Bartha…
azt viszont még mindig nem tudom, hogy miért volt rajta mindig hosszú felső akár 40 fokban is ? :D
2012 augusztus 29 at 18:38
Ciprusra készül?
2012 augusztus 30 at 18:16
Azért van rajta hosszú felső mert a kezén folyamatosan csinálják a tetoválást és nem érheti nap:D:))
2012 augusztus 29 at 17:48
Ő volt most az ősfradista a csapatban,már 4 éve volt a klubnál. Remélem át tudott adni valamit az életérzésből.
2012 augusztus 29 at 18:20
7 és fél éve volt a klubnál, 5 és fél éve az első csapatnál, kétszer fél évre kölcsönadtuk.
Tényleg Ő volt a jelenlegi keretből az ősfradista.
2012 augusztus 29 at 17:43
Egy biztos, nem sok védünk maradt. Klein, Grúz, Otten, Sváb. Jovanovic és Alempijevis szokott még itt játszani, illetve most már Gyömbér is. Ha marad a 4 védős rendszer, akkor 8 bevethető hátvédre szükségünk lenne. Nagyon karcsú ez így, főleg, hogy Svábnak még csak alternatívája sincs.
Noelnek sok sikert!
2012 augusztus 29 at 17:43
védünk=védőnk
2012 augusztus 29 at 17:36
Sok sikert!
Akkor ez most az jelenti hogy lesz egy új jobbhátvédünk? Még jó lenne ha Moniz észrevenné, hogy a baloldali védőrész is erősítésre szorul!
2012 augusztus 29 at 18:27
Biztos látja, de gondolom a költségvetés is véges. Örüljünk annak, hogy Ő itt van, illetve a még érkezőknek. Ne legyünk telhetetlenek. Biztos vagyok, hogy Moniz megoldja házon belül. Amikor elfogadta a felkérést tudta, hogy milyenek a lehetőségek és így is vállalta. Moniznak mi kihívást jelentünk, amit meg fog oldani. Persze, csak, ha hagyják dolgozni.
2012 augusztus 29 at 17:33
Remélem sikeres lesz a Fradi utáni pályája, s bánni fogjuk, hogy elengedtük. Ritka rendes srác, megérdemelné a sikert.
Hajrá!
2012 augusztus 29 at 17:53
Ulloi, Te egy korrekt ember vagy, de sajnos egy profi sportolónál a teljesítmény számít első- másod- és harmadsorban is, és csak utána jön, hogy rendes-e valaki vagy sem. Tehát, azzal a ténnyel, hogy Ő egy rendes srác, még nem fog tudni – máshol sem – sikereket elérni :) sajnos
2012 augusztus 29 at 18:05
én azért szurkolok neki, mert rendes (s a másik eheti távozónknak ezért nem:)), de nem ezért lesz sikeres. Szerintem egy vidéki csapatnál stabil NBI-es játékos lesz könnyedén, a tehetsége megvan, csak itt nem férnek bele azok a koncentrációs hibák, amik benne voltak a játékában. De egy Siófoknál, Pápán, Kecskeméten több a türelem, s ha folyamatosan játszik, ezeket kinőheti.
2012 augusztus 29 at 18:23
Mondjuk én igazából akkor láttam jól játszani amikor egyszer tévedésből amolyan szűrőt játszott… tanári volt. Aztán jött arra a posztra a nagyokhoz Béla…
2012 augusztus 30 at 04:40
Nagyanyám is rendes, mégse akarom a csapatba látni :) De értem én, jót akarok én is neki, de aki ilyen idős korára nem tudott megmaradni a csapatba, annak tényleg jót tesz, ha elmegy.
2012 augusztus 29 at 17:32
és persze ő is ingyen.
2012 augusztus 29 at 17:32
Még vagy 10 jó(bb) évet az nb1-ben!
2012 augusztus 29 at 17:31
Sok sikert!
2012 augusztus 29 at 17:31
Sok sikert…