Szívszorító cikk a sérülést szenvedett kapusunkról. Gyógyulj meg kisember és állj vissza a kapuba! Az üzeneteiteket továbbítani fogjuk.

Dragóner Attila és Lipcsei Péter meglátogatta klubunk 1998-as korosztályának súlyos sérülést szenvedett kapusát, Késmárky Bencét.
Jobbulást, Bence!

Mint ismert, nemrég szörnyű sérülést szenvedett a Ferencváros 1998-as korosztályának kapusa, Késmárky Bence. A fiatal játékos az Illés Akadémia elleni mérkőzésen ütközött csúnyán ellenfelével, és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után ki kellett venni egyik veséjét és egyik bordáját is.

Kapusunk továbbra is a szombathelyi kórházban fekszik, ahol a mai nap folyamán Lipcsei Péter, Dragóner Attila, valamint Bence edzője, Kerekes Barna látogatta meg őt. A fiatal játékost NB I-es csapatunk „portásának”, Jova Leventének – az élvonalbeli futballisták által – aláírt mezével, illetve egy labdával próbálták tovább segíteni a gyógyulás útján. Bence ezen kívül kapott egy óriási méretű plakátot, amelyen utánpótlás-csapataink összes játékosának jókívánságai szerepelnek.

A Keselyű becenévre hallgató Bence a körülményekhez képest jókedélyűen sétált ki – természetesen Fradi-címeres pólójában és nadrágjában – kórterméből, amelyet követően nagy Fradi-kézfogással köszöntötte látogatóit. Állapota a műtét óta javult, és remélhetőleg gyógyulását követően visszatérhet kedvenc helyére, azaz a kapuba.

Azt egyébként, hogy a zöld-fehér színekhez ezer szállal kötődik, jól mutatja a következő történet. Amikor megkérdezték tőle az ápolók, melyik két kívánságát teljesíthetnék, azt válaszolta: az egyik, hogy hadd mehessek haza, a másik, hogy hadd lássam a Fradi-meccset. Előbbit egyelőre sajnos nem teljesíthették, ám a másodikat igen, így Bence is követte, ahogyan együttesünk vasárnap 2-1-re veri a DVSC gárdáját.

Arról pedig, hogy mit is jelent neki a Ferencváros, álljanak itt az ő szavai.
– Amikor elkezdték a műtétet, mondtam az orvosoknak: a Fradi-mezes pólót úgy vágják le rólam, hogy a címernek ne essen bántódása – mesélte Bence.

A Ferencvárosi Torna Club vezetősége és valamennyi munkatársa nevében mielőbbi felépülést és teljes gyógyulást kívánunk Bencének!

forrás: fradi.hu