A városszéli csürhe tagjai tegnap a középső ujjukon kívül semmit sem tudtak felmutatni. Szurkolásban sehol sem voltak, a letépett műanyag szék sem üt vissza, és a rács sem szól rájuk erélyesen, hogy ugyan miért rázzák, mint testvéreik vacsora előtt az állatkertben.

Csak akkor volt nagy az arcuk, amikor békés szurkolókra támadhattak túlerőben, lesből. Nagy dicsőség a Derby előtt egy 14 éves gyerek orrát eltörni, vagy a Széll Kálmán téren fiatal nőket késsel fenyegetni. Olyan is volt, hogy hazafelé utazó diákokhoz ment oda több dózsás, miközben skandálták, hogy mocskos lilák, majd amikor a mi szurkolóink megálltak, ezek letépték a sáljukat majd azonnal felvették a futócipőt.

Az sem kizárt, hogy a képeken látható sál pont az, amit a srácoktól, vagy talán éppen a védtelen nőtől vettek el a város, és a szurkolói társadalom szégyenei. Ezt is csak azért mutatjuk meg nektek, hogy hátha megismeritek a képen az arcát eltakaró hülyegyereket, vagy bármelyik társát.

A beszámolók alapján az utcán semmi extra nem történt, csak a szokásos: a mieink keresték volna a kontaktot, a lilák pedig bújkáltak, majd a rendőrök mögül teli pofával üvöltöztek. Ott, ahol tudják, semmi bajuk nem eshet. Az egyik szurkolótársunk így írt le a hétvége eseményeit:

Szombaton kaptunk egy telefont, hogy az FFC-s srácainkat megtámadták a lilák a lengyelekkel együtt, hogy mi volt a végeredmény, ebbe most nem menjünk bele, természetesen mindenki máshogy látja és természetesen én a Mieinknek hiszek, meg annak a videónak amit valakik felraktak már, még pedig a lilák, igaz, hogy szereztek egy drapit, de utána olyan szaladást csináltak (előtte meg mintha box edzésen lettek volna, olyan árnyékolást nyomtak le) amikor az egész csapat megindult feléjük, hogy kíváncsi leszek, mit szólnak majd a kinti komoly lengyelek, ha azt meglátják! Na de tovább… a telefon után összegyűltünk jó páran és elkezdtük keresni a lilákat a létező összes helyen, gondolván hogy tuti együtt maradtak még a lengyelekkel piázgatni! Helyeket nem mondok de szerintem bőven elég ha azt mondom kb. este fél 8-tól fél 11ig kerestük őket MINDENHOL! Telefonáltunk is nekik, de vagy nem vették fel vagy rendesen kinyomták! Utána sikerült egy csellel felhívni mégis az egyiket, akivel beszéltünk is és mondtuk mondjanak egy helyet, időpontot, létszámot, természetesen mint ahogy korábban is már mondtuk (mert volt szó arról, hogy szeretnénk nyomni velük egy erdei bulit 50vs50-ben ahová hozhatnák a lengyel “barátaikat” is, de nem adták ezt sem!) ide is hozhatják a lengyeleket is és a drapi legyen a tét, amire azt a választ kaptuk, hogy oké de Ő nem kompetens ebben a dologban de megkérdezi és visszaszól nekünk…azóta is várjuk a hívását.. :D Ennyi volt szombaton!

Vasárnap a Derby napján!
Mivel már napokkal előtte azokat a ” fenyegetéseket” kaptuk, hogy most aztán tuti külön jönnek és meglepetés lesz, már a diókból tanulva nagyon korán gyülekeztünk, végülis 3 Brigáddal, végülis két helyen. Ez érthetetlennek tűnik de Mi értjük.. :D Létszámokat tekintve maradjuk annyiban az összlétszámot tekintve majdnem 400 ember gyűlt össze kb. ilyen elosztásban hogy 200, 120 és 80 fő! Aznap már végre tudtunk beszélni egy kompetensebb személlyel a szombati akcióról akinek felajánlottuk újra, hogy ütnénk a zászlóért de sajnálatunkra azt a választ kaptunk hogy nem, mostantól nincsenek korrekt boxok, 50 az 50, hanem mindig készenlétben kell lenni és mostantól ezek lesznek ez most már más színház! Tudomásul vettük és akkor innentől mi is így állunk a dologhoz! De erről majd később!
Kb. olyan déltől folyamatosan kapcsoltban álltunk egy másik emberrel aki szervezte volna a külön brigádjukat, aki számunkra egy megdöbbentő dolgot mondott, mégpedig, hogy nem lesz külön brigád,mindenki a különmetroval megy, mert a megbeszélt helyre nem sokan érkeztek, a főbb brigádok pedig azt mondták, hogy számukra a szombati napon megtörtént aminek meg kellett volna! Erre mi már nem mondunk semmit, még azt sem, amit a kontakt emberünk mondott a saját brigádjáról … max. annyit hogy újpest huligensz ha-ha-ha! Viszont ezek után kicsit morbidnak tartottuk hogy a szektorukból nagyon mutogató lilák, amikor azt mutogatták, hogy meghalunk mire is gondoltak…?! :D Vagy lehet csak a lengyelek előtt tették az agyukat?? Na mindegy ezt rábízzuk a lelkiismeretükre! Mi csak jókat nevettünk rajtuk, főleg úgy, hogy ma azért beszéltünk már régebbi idősebb húzó emberekkel, akik mind elismerték, hogy semmi esélyük nem lett volna aznap SEM!

Meccs után viszont elkezdődött az új korszak, amit mi nem akarunk, de ha ti csak ezt adjátok, hát legyen és kb. egy 80-100 fős brigáddal mentünk egerészni, vadászni a város több pontjára a Mi Fradista sálasainkat levadászni kívánó BÁTOR újpesti huligánokra…természetesen mostantól a ti sálasaitok is célpontok lesznek és akit tegnap elkaptak a Mieink ezt meg is mondtuk nekik….. KÖSZÖNJÉTEK MEG A huligánjaitoknak!!