Vladan adott nagyinterjút a sportnapilapnak.

Kilencvenharmadik perc, Alessandro Iandoli fejéről ön elé pattan a labda, aztán…
Belőttem – öltött pókerarcot Vladan Csukics. – Ösztönösen cselekedtem. Azóta legalább tizenötször visszanéztem már a jelenetet, és azt kell mondanom, szerencsém volt, mivel jókor álltam jó helyen. Így azt is hozzáfűzhetem, hogy bár ekkora gólt rúgtam már, ilyen fontosat még nem.

Arra emlékszik, hogyan ünnepelt?
Nem. Csak szaladtam. Földöntúli boldogságomban szerintem még a Springer-szoborra is felmásztam volna…

Anélkül is magasra jutott. Élete meccsén van túl?
Ha csak magamra gondolok, kijelenthetem, hogy az Újpest elleni volt karrierem legjobb, egyben legemlékezetesebb mérkőzése. Azt viszont nem feledem, hogy a futball csapatjáték, s ebből a szemszögből nézve holtverseny alakult ki az élen, azaz a Kecskeméttel megnyert Magyar Kupa-döntő vetekszik a vasárnapi derbin átéltekkel.

Mégis, mit érzett?
Nagyon nehéz szavakba önteni. Nem is lehet. Ezt tényleg át kell élni.

Hallott arról a ferencvárosi legendáról, mely szerint az a futballista, aki győztes gólt szerez az Újpest ellen, halhatatlanná válik?
A mérkőzést megelőző napon a klub korábbi játékosa, Szabó Tibor barátom mesélt erről. Oké, rendben, mondtam magamban, de ennyivel elintéztem. Hogy őszinte legyek, túlzott jelentőséget nem tulajdonítottam neki.

Meg sem fordult a fejében, hogy ön lesz az, aki eldönti a derbit?
A kezdés előtt semmi más nem foglalkoztatott, csak az, hogy nyerjünk. Igyekeztem a saját feladatomra koncentrálni, és mivel nem én vagyok a csapat első számú gólfelelőse, arra tippeltem volna, hogy Böde Dániel, esetleg Julian Jenner góljával gyűjtjük be a három pontot. Persze nem vagyok szomorú, hogy végül másként alakult…

Hétfőre virradó éjszaka mennyit aludt?
Keveset.

Elhúzódott a fieszta?
Nem volt nagy buli. Az öltözőben elüldögéltünk még másfél órát, utána pedig meghívtam a barátaimat vacsorázni. Tudják, Szerbiában úgy tartjuk, ha a Jóisten megajándékoz valamivel – márpedig vasárnap este velem így tett –, azt illik viszonozni azzal, hogy a hozzám igazán közel állókat megvendégelem. Úgyhogy részemről ez volt a legkevesebb. Ami azt illeti, szíves örömest állnám még néhányszor a számlát…

Hírlik, kevés választotta el attól, hogy ne kelljen a zsebébe nyúlnia. Igaz, hogy Ricardo Moniz le akarta cserélni?
Igaz. Juha Hakola már arra várt, hogy pályára léphessen, de kiderült, hogy a szerelésével nem stimmel valami, így csúszott egy-két percet a váltás, és amíg a társam elkészült, addig Iandoli éppen elém fejelte a labdát… Utaltam már rá, ugye, hogy a futballhoz jó adag szerencse is szükségeltetik.

Ha egy szóval kellene jellemeznie az Üllői úton történteket, mi lenne az?
Eufória.

Biztosak voltak a győzelemben?
Mindent megtettünk azért, hogy nyerjünk. Azzal tisztában voltunk, hogy ellenfelünk összekapja magát az előző heti kudarc után. A mérkőzést megelőző napokban ugyan mást nem hallottunk és olvastunk, mint azt, hogy a három pont tuti, csak a különbség a kérdés, mi kőkemény meccsre számítottunk, és arra, hogy egy gól dönt majd. Lehet, furán hangzik, de a szerdai pápai vereség a hasznunkra vált. Addig, a felkészülést is beleszámolva, csupán egy mérkőzést veszítettünk el az idén, miközben – mások mellett – a Dinamo Kijevet és a Steauát is legyőztük. Azt nem állítom, hogy a sikereknek köszönhetően elszálltunk magunktól, ám a Ligakupa-fiaskó megtette hatását, mert mindannyian rádöbbentünk, hol a helyünk. Meggyőződésem, ha nem maradunk a realitás talaján, nem is vertük volna meg az Újpestet.

Az elején két helyzetet is elpuskázott – a végén szétbombázta a kaput. Jobb így, nem?
Ne is mondják! Amikor a tizenkettedik percben melléfejeltem… Azt követően szükségem volt némi időre ahhoz, hogy összekapjam magam. Mindenekelőtt le kellett higgadnom, ugyanis a hangulat túlságosan is magával ragadott. Elvitt a hév, ez az igazság. A rutinom segített, látják, ez az előnye annak, ha valaki már a harmincharmadik életévében jár… A forgatókönyv természetesen nincs ellenemre, semmi sem édesebb annál, mint a végén megnyerni egy ilyen fontos meccset.

Vagy mint a végén hőssé válni.
Nem tekintek magamra hősként. A Ferencváros nyerte meg a csatát, nem Vladan Csukics. Ha mindenáron neveket szeretnének hallani, ám legyen: Jova Levente hatalmas bravúrt bemutatva akadályozta meg, hogy az Újpest kettő egyre vezessen, míg Somália nálam is szebb gólt rúgott. Újfent bebizonyosodott, hogy akkor vagyunk jók, ha kisegítjük egymást. Ha így folytatjuk, sokra vihetjük. Szerintem még több van bennünk, ha a sérült játékosaink felépülnek, az újonnan érkezők pedig összeszoknak a régiekkel, megmutathatjuk az igazi arcunkat.

Az ön pályafutásában lesz ennél feljebb?
Nyilván szeretném, hogy legyen, de pillanatnyilag nem vagyok afelől meggyőződve, hogy lesz olyan élményem, ami a vasárnapit felülmúlja. Ha évtizedek múltán az unokáim esetleg arra kérnek, meséljek nekik az Újpestnek lőtt gólomról, nem kell majd visszanéznem a felvételt ahhoz, hogy felelevenítsem. Hiszen ami történt, itt van a fejemben – és a szívemben.

Nemzeti Sport

Reklámok