Olvashattatok részleteket már a Magyar Lelátó kiváló interjújából, ami részben a ti kérdéseitek alapján született, most itt az interjú teljes szövege.

Korábban már jeleztem, hogy Martí Zoltán és szerkesztőtársai hálásak a kérdésekért, mi meg nekik, hogy ilyen remek anyagot készítettek.


“Ne legyen igazam, de erre ráment a bajnoki arany”
Nem tudnak pénzért igazolni, de ez lesz az igazság éve

“Amikor idejöttem, kilenc játékost el kellett küldenem, és nem azért, mert rossz képességű futballisták lenének, hanem azért, mert nekem a legjobbakat kell megtalálnom. Próbál az ember játékosokat szerződtetni, olyanokat, akiket ismer, de úgy, hogy tudja, nincsenek meg a megfelelő pénzügyi keretek. Mindennek ellenére most itt van Jenner, Besic, Leonardo, Ionescu, vannak jó játékosaink. Aztán vannak a kondíciónak, a fizikai állóképességnek a kérdései, amiről nekem megvan a saját kialakult véleményem. Amikor megérkeztem a szezon közepén, próbáltuk menteni a menthetőt, de elveszítettünk nyolc pontot az első időszakban. Ne legyen igazam, de úgy néz ki, hogy ez elveszi majd az esélyeinket attól, hogy bajnokok legyünk. Abban hiszek, hogy mindig a bajnoki címre kell hajtanunk, a történelem is erre kötelez bennünket. Amikor megérkeztem, még nem voltak meg a megfelelő eszközeim. Januárban megkezdtük a felkészülést, és Marbellán a Dinamo Kijevet, a Baselt, és a Steaua Bukarestet megelőzve elnyertük a kupát, pedig ezt senki sem várta. De mégis ez az, amit elvárnak tőlünk, ennek így kellene mindig lennie. Korábban nem voltak meg a megfelelő pénzügyi és egyéb feltételek, de akkor is elvárták. Most pedig az a felelősségem, hogy a Puskás Ferenc Stadionban valami olyasmit hozzak létre, amit senki sem vár, hogy több néző legyen, mint amelyre bárki is számíthat, több, mint 10 ezer néző. És az is, hogy európai kupákban szerepelni, ott ugyanis 30-40 ezer ember előtt fogunk szerepelni. Hogy is fogalmazzak? Ez az év lesz az igazság éve.”


“A csapat fele hazai csúcsjátékos kell, hogy legyen”
Cél a BL – ha nem idén, akkor jövőre


“Somaliáról elmondható, hogy sokkal jobb, mint egy évvel ezelőtt. Vagy itt van Böde, aki szintén sokkal jobb, mint amikor megérkezett hozzánk. Túlsúlyos volt, nem volt jó kondiban, nem koncentrált, most pedig válogatott. A klub tehát bebizonyította, hogy képes arra, hogy értéket alkosson, és ez fontos, mert rengeteg játékos-megfigyelő van köztünk. Böde, Somalia, Besic rendkívül kelendőek lehetnek. Voltak olyan játékosok, akik nem voltak elég jók: Besic, Jenner, Orosz vagy Józsi, aki már főnök a pályán, vagy Cukic, aki 32 éves, és most kezdett el gólokat lőni. Somalia például egy évvel korábban nem volt jó formában. Foglalkoztunk vele, és most jobb, mint valaha, egészen fantasztikus, és nagyon jól érzi is magát. Hogy hová fog ez vezetni, azt nem tudhatjuk. Persze lehetséges csúcsminőségű játékosokat nevelni, azt is tudjuk, hogy a csúcsminőséget nem tudjuk megvásárolni. Messit vagy Iniestát nem tudjuk megvenni. A szurkolók is azt várják el tőlünk, hogy megpróbáljuk, és én is fontosnak érzem azt, hogy a fiatal labdarúgóknak célt adjunk, igenis lehet belőlük világszínvonalú labdarúgó. Az én filozófiám az, hogy a csapat 50 százaléka hazai csúcsjátékos kell, hogy legyen, a tradíció is erről szól itt a klubnál. Itt van Csilus Tamás, 17 éves, mindenki nagyon meglepődött a lépésemen, hogy beállítottam, de ő egy nagyon karakteres játékos. Ez jelzésértékű volt más tehetséges játékosok számára is, most mernek arról álmodni, hogy a Puskásban, majd hamarosan az új stadionban fognak játszani. Így mi alkotjuk az értéket, és ebben mások vagyunk, mint a klubok nagy része, mert mi nem vásároljuk a tehetségeket, hanem fejlesztjük őket. A szurkolók is megértik, hiszen tudják, hogy nincsen pénzünk ahhoz, hogy vásároljunk. Drukkereink tudják azt is, hogy ez egy hosszabb folyamat, de a célunk változatlan, a Bajnokok Ligájába akarunk jutni, ha nem idén, akkor jövőre, amikor az új stadionban kezdjük meg a szereplésünket. Korábban megvoltak az anyagi feltételek, de az sem jelent garanciát a sikerre. Nálunk nincsenek most hasonló anyagi feltételek, persze lehetne minden sokkal jobb, ha mondjuk 40 ezer ember járna ki a Puskás Ferenc Stadionba – remélem is, hogy így lesz.”


“Messit létre kell hozni”
Van, amiben elégedetlen saját magával. Az utánpótlás területén végzett munkáról.


“Nem tudtam eleget tenni ebben a témában, mert az első csapat körüli teendők minden időmet lekötötték. Egyet tudtam megtenni, készítettem egy fejlesztési tervet, amit aztán elő is adtam a szatellitkluboknak. A legtöbb futballszövetségben szerintem nem nagyon ismerték a jelentőségét az amatőr kluboknak. A Ferencvárosnak 11 szatellitklubja van, számukra készítettem el ezt a fejlesztési tervet, szerveztünk egy konferenciát, és egy DVD-t át is adtam nekik. Ez egy filozófia, és azt gondolom, hogy erősebb, mint a Barcelona. Messit létre kell hozni. Rengeteg olyan srác van, akik nyilván nem olyan tehetségesek, mint ő, de komoly munkával topjátékosokat lehet belőlük nevelni. 12 és 18 éves kor között 6 éved van arra, hogy kineveld őket. Olyan filozófia ez, amivel semmit nem veszthetsz. Az utánpótlás-edzőkből aztán felnőtt edzők válnak éppen azért, mert ők tudják, hogyan kell egy játékosból a maximumot kihozni. Egyébként valóban nem tudtunk sokat felmutatni az utánpótlás tehetségeinek a felhozatalában, bár egy-két tehetségnek lehetőséget adtunk, mint Csilus vagy Sváb. De azt is látnunk kell, hogy az elvárások óriásiak. Győznünk kell a Videoton ellen a Ligakupa döntőjében, és összességében is hozni kell a meccseket. Nagyon nagy a szakadék az első csapat és az utánpótlás között. Csilus a Pápa ellen játszhatott két percet, az Újpest ellen odaültettem a kispadra. Azt próbálom elérni, hogy tudatosítsam az utánpótlás-edzőkben, hogy az a felelősségük, hogy minden évben két csúcsjátékost kineveljenek. Mint az Ajaxnál régen Reiziger, Seedorf, Davids, Bergkamp és a többiek. Ez lehetséges, hiszen Magyarország hihetetlen futballtradícióval rendelkezik. Önkritikusnak kell lennem saját magammal szemben, nem tudtam többet nyújtani ebben, mint azt a bizonyos konferenciát, illetve azt, hogy az említett játékosokat játszattam. Sajnálom, hogy nem sikerült ebben többet letenni az asztalra.”


“Én is magyar edző vagyok”
Milyen a viszonya a kollégákkal?


“A klubnál minden tökéletes, a szakmai stáb minden tagjával kiváló a kapcsolatom. [angolban külön kiemelte Máté Csabát, Balogh Tonót és Lipcsei Petit] Én egy egységre törekvő ember vagyok. Tettek már fel nekem ilyen jellegű kérdést, de nem értettem. Én egy vagyok a magyar futballban, mindenkihez a legnagyobb nyíltsággal fordulok, és nem szeretem ezt a szembeállítást. Én most egy magyar edző vagyok. Bár a nyelvet nem beszélem – “köszönöm szépen”, ennyit tudok most összesen –, szeretnék a része lenni ennek a hatalmas tradíciójú országnak, szeretném hozzátenni az én kicsi részemet. Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk. Elsősorban az utca emberének, a szurkolóknak tartozom felelősséggel, a futball nekik, róluk szól. Minket, magyar edzőket közösen terhel ez a felelősség. Azt gondolom, hogy jó úton vagyunk afelé, hogy ebben a közös munkában előrelépjünk, és az is fontos, hogy ebben segítsük egymást. Ma a stadionok üresek, és ahhoz, hogy megtöltsük őket, együtt kell működnünk. Az én hozzáállásom a magyar edzőkhöz az, hogy én is magyar edző vagyok. Az egyetlen nehézség, hogy nem tudok velük magyarul beszélgetni, de a futball nyelve az közös.”


“A Fradinál soha nem tudhatod, mi történik veled”
Lehet Moniz a Fradi Fergusonja?


“Ez egy óriási álom beteljesedése lenne, hiszen a United mindent megnyert, amit meg lehetett, hétről-hétre 80 ezer ember előtt játszik, az ambíciójuk pedig a megnyert címek számával egyenes arányban növekszik. Elég realista vagyok ugyanakkor, hogy ne értékeljem túl magam, egy egyszerű ember vagyok, akinek keményen kell dolgoznia. A Ferencváros körül soha nem tudhatod, hogy mi fog történni veled. Az emberek nagyon kritikusak, és ha az edző nem teljesít százszázalékosan, akkor mennie kell, a felelősség teljes mértékben őt terheli. Az igazság az, hogy a mi klubunknál az edző nagyon sérülékeny személyiség. A szurkolók most alig várják az új stadion megépülését, tele vannak reményekkel, ugyanakkor a játékosanyagunk még nem annyira jó minőségű, mint amennyire szeretnénk, és ezzel most nem a játékosokat értékelem alul, csak reálisan nézem a lehetőségeinket. Legyünk őszinték, mindenki azt szeretné, hogy bajnokok legyünk, és most csak ötödikek vagyunk. Amikor a vezetőség előtt beszélek, ők azt mondják nekem, a második hely nem elég. 1986-ban Alex Fergusont majdnem kirúgták, azóta viszont ő Sir. Persze nagyon remélem, hogy egyszer én is Sir leszek… [nevet]”


“Hatalmas energiákat érezni a stadionban”
Nem számított ilyen egyediségre

“Erre nem számítottam. Amikor belépsz a stadionba, még akkor is, ha csak 5000 ember van kint, hatalmas energiákat érezni, és nemcsak a kapu mögül árad, hanem mindenhonnan. Óriási itt a sikeréhség. Ez kívülről nem látszik, még úgy sem, ha láttad korábban az Albert Flóriánról szóló filmet, és tudod, hogy ő Aranylabdát is nyert. Azt nem tudhatod, mi van emögött, mi is ez az egész. Ismerheted Varga Zoltánt, aki nekem példaképem volt, 10 éves voltam, amikor alkalmam volt megnézni az első meccsét az Ajaxban. Azt is tudják sokan Hollandiában, hogy a Fradi játszott az Ajax ellen 1995-ben a Bajnokok Ligájában, de ennél többet Jenner, Besic vagy Leonardo nem nagyon ismerhetett.”


“Ez a szurkolók emberi nagyságát mutatja”
Máshol elkényeztetett drukkerekkel is találkozott. Mit szól ahhoz, hogy már most hálásak neki?


“Ez egyedülálló dolog, az emberi nagyságot mutatja, hiszen aki képes a kezdeti lépéseket értékelni, az jó ember. Más országban találkoztam olyan elkényeztetett szurkolókkal, akik nem tudták értékelni az apró sikereket. A mi szurkolóink hálásak az építkezés első lerakott köveiért, és ez mindenképpen arról tanúskodik, hogy kiváló emberi kvalitásokkal rendelkeznek. Ha belegondolunk, az első hazai meccsünket elveszítettük hazai pályán a Honvéd ellen, de már akkor is észlelték az előrelépést. Így én is hálával gondolok rájuk, és köszöntöm őket. Ezek az emberek tíz éve várnak arra, hogy a klub újra a csúcson legyen. Ez hosszú idő, de ők kitartottak. Ez egyedülálló dolog, és mindent meg fogok tenni azért, hogy a várt sikerek minél hamarabb bekövetkezzenek. Persze nem én vagyok a fontos, hanem a klub maga, a körülötte lévő emberek, a szurkolók, a tradíciók. Oly sok ember van a háttérben, akik megalapozták ezt a klubot, ez több is, mint egy klub, ez egy vallás, egy életstílus, és én mindent meg fogok tenni, hogy újra európai kupában tudjunk játszani.”

(csakafoci.hu nyomán)