Olvashattatok részleteket már a Magyar Lelátó kiváló interjújából, ami részben a ti kérdéseitek alapján született, most itt az interjú teljes szövege.
Korábban már jeleztem, hogy Martí Zoltán és szerkesztőtársai hálásak a kérdésekért, mi meg nekik, hogy ilyen remek anyagot készítettek.
“Ne legyen igazam, de erre ráment a bajnoki arany”
Nem tudnak pénzért igazolni, de ez lesz az igazság éve
“Amikor idejöttem, kilenc játékost el kellett küldenem, és nem azért, mert rossz képességű futballisták lenének, hanem azért, mert nekem a legjobbakat kell megtalálnom. Próbál az ember játékosokat szerződtetni, olyanokat, akiket ismer, de úgy, hogy tudja, nincsenek meg a megfelelő pénzügyi keretek. Mindennek ellenére most itt van Jenner, Besic, Leonardo, Ionescu, vannak jó játékosaink. Aztán vannak a kondíciónak, a fizikai állóképességnek a kérdései, amiről nekem megvan a saját kialakult véleményem. Amikor megérkeztem a szezon közepén, próbáltuk menteni a menthetőt, de elveszítettünk nyolc pontot az első időszakban. Ne legyen igazam, de úgy néz ki, hogy ez elveszi majd az esélyeinket attól, hogy bajnokok legyünk. Abban hiszek, hogy mindig a bajnoki címre kell hajtanunk, a történelem is erre kötelez bennünket. Amikor megérkeztem, még nem voltak meg a megfelelő eszközeim. Januárban megkezdtük a felkészülést, és Marbellán a Dinamo Kijevet, a Baselt, és a Steaua Bukarestet megelőzve elnyertük a kupát, pedig ezt senki sem várta. De mégis ez az, amit elvárnak tőlünk, ennek így kellene mindig lennie. Korábban nem voltak meg a megfelelő pénzügyi és egyéb feltételek, de akkor is elvárták. Most pedig az a felelősségem, hogy a Puskás Ferenc Stadionban valami olyasmit hozzak létre, amit senki sem vár, hogy több néző legyen, mint amelyre bárki is számíthat, több, mint 10 ezer néző. És az is, hogy európai kupákban szerepelni, ott ugyanis 30-40 ezer ember előtt fogunk szerepelni. Hogy is fogalmazzak? Ez az év lesz az igazság éve.”
“A csapat fele hazai csúcsjátékos kell, hogy legyen”
Cél a BL – ha nem idén, akkor jövőre
“Somaliáról elmondható, hogy sokkal jobb, mint egy évvel ezelőtt. Vagy itt van Böde, aki szintén sokkal jobb, mint amikor megérkezett hozzánk. Túlsúlyos volt, nem volt jó kondiban, nem koncentrált, most pedig válogatott. A klub tehát bebizonyította, hogy képes arra, hogy értéket alkosson, és ez fontos, mert rengeteg játékos-megfigyelő van köztünk. Böde, Somalia, Besic rendkívül kelendőek lehetnek. Voltak olyan játékosok, akik nem voltak elég jók: Besic, Jenner, Orosz vagy Józsi, aki már főnök a pályán, vagy Cukic, aki 32 éves, és most kezdett el gólokat lőni. Somalia például egy évvel korábban nem volt jó formában. Foglalkoztunk vele, és most jobb, mint valaha, egészen fantasztikus, és nagyon jól érzi is magát. Hogy hová fog ez vezetni, azt nem tudhatjuk. Persze lehetséges csúcsminőségű játékosokat nevelni, azt is tudjuk, hogy a csúcsminőséget nem tudjuk megvásárolni. Messit vagy Iniestát nem tudjuk megvenni. A szurkolók is azt várják el tőlünk, hogy megpróbáljuk, és én is fontosnak érzem azt, hogy a fiatal labdarúgóknak célt adjunk, igenis lehet belőlük világszínvonalú labdarúgó. Az én filozófiám az, hogy a csapat 50 százaléka hazai csúcsjátékos kell, hogy legyen, a tradíció is erről szól itt a klubnál. Itt van Csilus Tamás, 17 éves, mindenki nagyon meglepődött a lépésemen, hogy beállítottam, de ő egy nagyon karakteres játékos. Ez jelzésértékű volt más tehetséges játékosok számára is, most mernek arról álmodni, hogy a Puskásban, majd hamarosan az új stadionban fognak játszani. Így mi alkotjuk az értéket, és ebben mások vagyunk, mint a klubok nagy része, mert mi nem vásároljuk a tehetségeket, hanem fejlesztjük őket. A szurkolók is megértik, hiszen tudják, hogy nincsen pénzünk ahhoz, hogy vásároljunk. Drukkereink tudják azt is, hogy ez egy hosszabb folyamat, de a célunk változatlan, a Bajnokok Ligájába akarunk jutni, ha nem idén, akkor jövőre, amikor az új stadionban kezdjük meg a szereplésünket. Korábban megvoltak az anyagi feltételek, de az sem jelent garanciát a sikerre. Nálunk nincsenek most hasonló anyagi feltételek, persze lehetne minden sokkal jobb, ha mondjuk 40 ezer ember járna ki a Puskás Ferenc Stadionba – remélem is, hogy így lesz.”
“Messit létre kell hozni”
Van, amiben elégedetlen saját magával. Az utánpótlás területén végzett munkáról.
“Nem tudtam eleget tenni ebben a témában, mert az első csapat körüli teendők minden időmet lekötötték. Egyet tudtam megtenni, készítettem egy fejlesztési tervet, amit aztán elő is adtam a szatellitkluboknak. A legtöbb futballszövetségben szerintem nem nagyon ismerték a jelentőségét az amatőr kluboknak. A Ferencvárosnak 11 szatellitklubja van, számukra készítettem el ezt a fejlesztési tervet, szerveztünk egy konferenciát, és egy DVD-t át is adtam nekik. Ez egy filozófia, és azt gondolom, hogy erősebb, mint a Barcelona. Messit létre kell hozni. Rengeteg olyan srác van, akik nyilván nem olyan tehetségesek, mint ő, de komoly munkával topjátékosokat lehet belőlük nevelni. 12 és 18 éves kor között 6 éved van arra, hogy kineveld őket. Olyan filozófia ez, amivel semmit nem veszthetsz. Az utánpótlás-edzőkből aztán felnőtt edzők válnak éppen azért, mert ők tudják, hogyan kell egy játékosból a maximumot kihozni. Egyébként valóban nem tudtunk sokat felmutatni az utánpótlás tehetségeinek a felhozatalában, bár egy-két tehetségnek lehetőséget adtunk, mint Csilus vagy Sváb. De azt is látnunk kell, hogy az elvárások óriásiak. Győznünk kell a Videoton ellen a Ligakupa döntőjében, és összességében is hozni kell a meccseket. Nagyon nagy a szakadék az első csapat és az utánpótlás között. Csilus a Pápa ellen játszhatott két percet, az Újpest ellen odaültettem a kispadra. Azt próbálom elérni, hogy tudatosítsam az utánpótlás-edzőkben, hogy az a felelősségük, hogy minden évben két csúcsjátékost kineveljenek. Mint az Ajaxnál régen Reiziger, Seedorf, Davids, Bergkamp és a többiek. Ez lehetséges, hiszen Magyarország hihetetlen futballtradícióval rendelkezik. Önkritikusnak kell lennem saját magammal szemben, nem tudtam többet nyújtani ebben, mint azt a bizonyos konferenciát, illetve azt, hogy az említett játékosokat játszattam. Sajnálom, hogy nem sikerült ebben többet letenni az asztalra.”
“Én is magyar edző vagyok”
Milyen a viszonya a kollégákkal?
“A klubnál minden tökéletes, a szakmai stáb minden tagjával kiváló a kapcsolatom. [angolban külön kiemelte Máté Csabát, Balogh Tonót és Lipcsei Petit] Én egy egységre törekvő ember vagyok. Tettek már fel nekem ilyen jellegű kérdést, de nem értettem. Én egy vagyok a magyar futballban, mindenkihez a legnagyobb nyíltsággal fordulok, és nem szeretem ezt a szembeállítást. Én most egy magyar edző vagyok. Bár a nyelvet nem beszélem – “köszönöm szépen”, ennyit tudok most összesen –, szeretnék a része lenni ennek a hatalmas tradíciójú országnak, szeretném hozzátenni az én kicsi részemet. Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk. Elsősorban az utca emberének, a szurkolóknak tartozom felelősséggel, a futball nekik, róluk szól. Minket, magyar edzőket közösen terhel ez a felelősség. Azt gondolom, hogy jó úton vagyunk afelé, hogy ebben a közös munkában előrelépjünk, és az is fontos, hogy ebben segítsük egymást. Ma a stadionok üresek, és ahhoz, hogy megtöltsük őket, együtt kell működnünk. Az én hozzáállásom a magyar edzőkhöz az, hogy én is magyar edző vagyok. Az egyetlen nehézség, hogy nem tudok velük magyarul beszélgetni, de a futball nyelve az közös.”
“A Fradinál soha nem tudhatod, mi történik veled”
Lehet Moniz a Fradi Fergusonja?
“Ez egy óriási álom beteljesedése lenne, hiszen a United mindent megnyert, amit meg lehetett, hétről-hétre 80 ezer ember előtt játszik, az ambíciójuk pedig a megnyert címek számával egyenes arányban növekszik. Elég realista vagyok ugyanakkor, hogy ne értékeljem túl magam, egy egyszerű ember vagyok, akinek keményen kell dolgoznia. A Ferencváros körül soha nem tudhatod, hogy mi fog történni veled. Az emberek nagyon kritikusak, és ha az edző nem teljesít százszázalékosan, akkor mennie kell, a felelősség teljes mértékben őt terheli. Az igazság az, hogy a mi klubunknál az edző nagyon sérülékeny személyiség. A szurkolók most alig várják az új stadion megépülését, tele vannak reményekkel, ugyanakkor a játékosanyagunk még nem annyira jó minőségű, mint amennyire szeretnénk, és ezzel most nem a játékosokat értékelem alul, csak reálisan nézem a lehetőségeinket. Legyünk őszinték, mindenki azt szeretné, hogy bajnokok legyünk, és most csak ötödikek vagyunk. Amikor a vezetőség előtt beszélek, ők azt mondják nekem, a második hely nem elég. 1986-ban Alex Fergusont majdnem kirúgták, azóta viszont ő Sir. Persze nagyon remélem, hogy egyszer én is Sir leszek… [nevet]”
“Hatalmas energiákat érezni a stadionban”
Nem számított ilyen egyediségre
“Erre nem számítottam. Amikor belépsz a stadionba, még akkor is, ha csak 5000 ember van kint, hatalmas energiákat érezni, és nemcsak a kapu mögül árad, hanem mindenhonnan. Óriási itt a sikeréhség. Ez kívülről nem látszik, még úgy sem, ha láttad korábban az Albert Flóriánról szóló filmet, és tudod, hogy ő Aranylabdát is nyert. Azt nem tudhatod, mi van emögött, mi is ez az egész. Ismerheted Varga Zoltánt, aki nekem példaképem volt, 10 éves voltam, amikor alkalmam volt megnézni az első meccsét az Ajaxban. Azt is tudják sokan Hollandiában, hogy a Fradi játszott az Ajax ellen 1995-ben a Bajnokok Ligájában, de ennél többet Jenner, Besic vagy Leonardo nem nagyon ismerhetett.”
“Ez a szurkolók emberi nagyságát mutatja”
Máshol elkényeztetett drukkerekkel is találkozott. Mit szól ahhoz, hogy már most hálásak neki?
“Ez egyedülálló dolog, az emberi nagyságot mutatja, hiszen aki képes a kezdeti lépéseket értékelni, az jó ember. Más országban találkoztam olyan elkényeztetett szurkolókkal, akik nem tudták értékelni az apró sikereket. A mi szurkolóink hálásak az építkezés első lerakott köveiért, és ez mindenképpen arról tanúskodik, hogy kiváló emberi kvalitásokkal rendelkeznek. Ha belegondolunk, az első hazai meccsünket elveszítettük hazai pályán a Honvéd ellen, de már akkor is észlelték az előrelépést. Így én is hálával gondolok rájuk, és köszöntöm őket. Ezek az emberek tíz éve várnak arra, hogy a klub újra a csúcson legyen. Ez hosszú idő, de ők kitartottak. Ez egyedülálló dolog, és mindent meg fogok tenni azért, hogy a várt sikerek minél hamarabb bekövetkezzenek. Persze nem én vagyok a fontos, hanem a klub maga, a körülötte lévő emberek, a szurkolók, a tradíciók. Oly sok ember van a háttérben, akik megalapozták ezt a klubot, ez több is, mint egy klub, ez egy vallás, egy életstílus, és én mindent meg fogok tenni, hogy újra európai kupában tudjunk játszani.”
(csakafoci.hu nyomán)
2013 április 5 at 15:27
Lehet, hogy szentimentális vagyok, vagy butaság, de miközben olvastam a “magyaros” részt agy kép ugrott be a Spartacus című filmből és egy mondat: Én vagyok Ricardo Moniz. (Mondtam, hogy szentimentális.:)
2013 április 5 at 15:42
*egy .
2013 április 5 at 15:15
No comment, nincs mit hozzátenni és elfogytak, elcsépelődtek a dicsérő jelzők is.
2013 április 5 at 14:39
E mellé oda lehetne emelni a magyar edzők csodavárását.
Amikor valamelyik, éppen hogy megfizetett utánpótlás edző kinevel egy remek fiatal játékost, rögtön lecsapnak rá a dögkeselyűk. Ebből éltek eddig csak, csak mára elapadtak a források, mert a rossz körülmények között dolgozó, meg nem becsült edzőink abbahagyták és mással foglalkoznak.
Moniznak nem derogál tanítani a felnőtt játékosokat és a játékosoknak sem ismét tanulni.
Nyáron remélem lesz egy kis ideje az utánpótlásra is.
2013 április 5 at 14:15
Emiatt az ember miatt is érdemes kijárni a meccsre.
Nem mostanában gondoltunk ilyet egy EDZŐRŐL…
Megérdemelné, hogy megtöltsük a Puskást. Így lehet üzenni csányinak, mlsz bagázsnak, a rosszakaróinknak.
Átvitt üzenet :)
2013 április 5 at 14:14
off
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mlsz-evekre-kitilthatjak-a-renitens-drukkereket-uj-gyakorlat-kezdodik-2232723
Erre gondoltál, hogy kamu, Dzsó?
Mármint az uefára való hivatkozás?
Mától él…
2013 április 5 at 14:29
Íme a megvalósíthatatlan háromlépcsős rendszer.
1.Talán négy csapat van amelyik ki tudja fizetni a büntetést.
2.a pályabezárás csak ront a helyzeten, hiszen evvel csökken a nézőszám.
3.Az utólagos pontlevonás és átadása a másik csapatnak, mondjuk 3 góllal, egy ilyen korrupcióval teljes világban, amikor a bundabotrányból éppen kikerültünk,amikor az igazságszolgáltatás még nyomaiban sem működik,eleve magában hordozza a bukást!
Érdekes lenne ha be nem rúgott góllal a megsegített csapat lenne a bajnok, egy tisztességesen játszó harmadik csapattal szemben!
Az idiotizmus szervezett rendé áll össze!
2013 április 5 at 14:42
úgy tűnik,mostanában nincs olyan nap,hogy az ember ne húzná fel magát az mlsz-en.
“Trágár rigmusok, rasszizmus, pirotechnika. Álproblémák helyett teltház előtt a Fradika”
2013 április 5 at 14:51
És a családoktól ki fog minket megvédeni?
2013 április 5 at 14:14
Én egy eléggé érzelmekben gazdag ember vagyok, de nem értem azokat akik ezt elolvassák, vagy bármely Moniz interjút , nyilatkozatot, azok elkezdenek sírni..tényleg hihetetlen ez az ember, és óriási, de hát uraim..
2013 április 5 at 15:02
“Tulok, a down-ban az első” ha így folytatod a hónapban szerintem elnyered eme címet :)
2013 április 5 at 14:09
elképzeltem, hogy az old traffordhoz hasonlóan (aki járt már ott, tudja miről beszélek) az új stadionunk előtt is lesz egy hármas szoborcsoport: a Springer szobor mellé előbb-utóbb odakerül egy Flóri szobor és mire majd a nyugdíjas szektorba járhatok (már ha eljutok addig a korig…) szépen oda fog kerülni mellé a Moniz szobor is.
a Valderrama szoborral úgyis kikisérletezték már a zűrös hajszerkezet megoldását, lesz kitől tanulnia a művésznek. :)
2013 április 5 at 14:07
sziasztok!
Nem tudom miért de Moniz akkora hatással van rám neki bármit elhiszek
és vakon bízom. ÉS most jön a nagy dolog hogy ezt saját apámról nem
mondhatom el. Mindenkinek látni kell és érezni milyen kisugárzása van
Talán a régi öregek beszéltek így a fradiról, Úgy beszél mintha itt született
volna Kívánom hogy nagyon sokáig itt legyen és közőssen éljük meg a sikereket.
A hideg rázott mikor úgy beszél a történelemről a fociról és a fadiról hogy
egy született magyar se tud. Legyen példa mindenkinek az ö hozzá állása
és a hite.
2013 április 5 at 13:50
Nagyon szomorú az,hogy ilyen mondatokat egy külföldi edző szájából kell hallani. A labdarúgás iránti alázata már szinte hihetetlen. Tessenek tisztelet magyar edzők felnézni rá és példát venni,hogyan is kell segíteni labdarúgásunk felemelkedésében,mert nálunk csak duma van már jó rég óta.
2013 április 5 at 13:45
NO MONIZ
NO PARTY
2013 április 5 at 13:45
Azt hiszem nagyot lesne Moniz, ha a Sió ellen kimennénk vagy 20-25.000-en. Tudom, hogy lehetetlen, de azért nagyot szólna!!!! :)
Ezzel kapcsolatban csak az a szép, hogy minden rajtunk múlik!!!!
2013 április 5 at 15:48
ha gurítunk 6-7 apró gólt szombathelyen, meg is lehetne :)))
(éljen a dupla optimizmus :) )
2013 április 5 at 13:38
Soha azelőtt nem gondoltam volna, hogy egy edzőn ennyi múlhat. Köszönöm Ricardo Moniz!
2013 április 5 at 13:38
Ricardo,a csodálatos ember Te vagy.
Mi csak mezei szurkolók vagyunk.
A vérszerződés megköttetett nincs más dolgod,vezess bennünket a Bajnokok Ligájába!
Mi cserébe csak egyet tudunk ígérni.olyan buzdítást kapsz tőlünk,amilyet még nem látott Európa!
Na gyerünk!!!
2013 április 5 at 13:35
kepfeltoltes.hu/view/130405/528425_633862789974119_745486538_n__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg ezt tegnap előtt készítettem és egyre biztosabb vagyok hogy jó ötlet volt megcsinálni!:)
2013 április 5 at 13:43
2013 április 5 at 13:59
kétrudasra vele! :)
2013 április 5 at 14:01
az lesz már varrónőnél van a cucc :D
2013 április 5 at 13:24
Nyugalom Ricardo, mire tőlünk elmész, anyanyelvi szinten fogod beszélni a magyart!
2013 április 5 at 13:41
és ajánlom, hogy lassan tanulja… :)
2013 április 5 at 13:13
Moniz is a god!
Tényleg nem találok szavakat már a mesterünkre, amivel igazán ki tudnám fejezni, hogy mennyire nagyra tartom őt! Köszönöm hogy vagy nekünk! :)
2013 április 5 at 13:11
Moniz felbecsülhetetlen értéket képez a klub számára! Évek óta vártunk egy ilyen fradista edzőre. Belehalnék ha elmenne!:) ritkán tisztelek edzőt ennyire, mint őt! Volt az április 1 tréfa h a válogatott élére áll, komolyan mondom h ha a Fradit és a válogatottat is vinne Moniz, rég nem látott szép időket hozna a nemzeti együttes életébe !:)
2013 április 5 at 13:06
Nem vagyok mai gyerek, sok nagy csatát láttam és átéltem szeretett klubommal. És be kell vallanom, hogy, bár figyelemmel kísérertem a világ fociját, egy-két nagy trénerről hallottam csak, mert igazából a játék érdekelt. Monizról, szégyellem, de csak akkor hallottam, amikor hozzánk került, de azóta is boldog vagyok , hogy megismerhettem a mentalitását, gondolkodását, a csapathoz és a nézőkhöz való hozzáállását. Iszom minden szavát,mert ilyeneket az elmúlt pár x évben magyar edző szájából nemigen hallottam.
2013 április 5 at 13:05
Én kiragadnék egy mondatot:
“Amikor a vezetőség előtt beszélek, ők azt mondják nekem, a második hely nem elég.”
Vezetők: második hely nem elég ! VÉGRE !!!!!
Jó kezekben vagyunk minden téren. Hány éve várunk erre ?????, min kellett keresztül menni hosszú évekig, mennyi megaláztatás, de ennek vége !!
Ferencváros mindenek felett !!!!
2013 április 5 at 13:52
Ha ez volt az ára az elmúlt 10 év megaláztatásainak,akkor így utólag azt mondom,hogy megérte.
2013 április 5 at 12:59
a class fm-nek valaki nem rég írt egy smst, hogy a csapatbusz Szombathelyen ütközött egy másik gépjárművel…
nem tudom, hogy igaz e vagy csak a beíró volt poénos kedvében…
2013 április 5 at 13:44
A vasi volán pár buszát díszíti focicsapat csapatképét ábrázoló matrica,nem biztos,hogy a csapatbusz volt!
2013 április 5 at 13:47
ütközés elég tág fogalom… egy lámpánál egy koccanás is ütközés… Ha igaz is a hír, reméljük, hogy max. anyagi káros…
2013 április 5 at 12:56
én is imádom meg blablabla,de azért el ne élvezzetek :))))
2013 április 5 at 13:06
Még soha nem játszottunk a legjobb összeállításban:)))
2013 április 5 at 15:36
Ez aztán “méltó” komponálás volt. Biztos vagyok benne, hogy egy sincs köztünk, aki Moniz interjúra recskázik… tchö.
2013 április 5 at 12:55
“Nem kizárt, hogy Sno országot vált – holland klubok is keresik
A jelenleg csapat nélkül Evander Snót holland élvonalbeli klubok (Roda, NAC) is kereshetik, ugyanakkor hazájában már csak a következő szezonra találhat magának csapatot a középpályás. A télen a Ferencvárossal is tárgyaló, 25 éves futballista kapcsán ügynöke ugyanakkor nem zárta ki, hogy országot is vált, erre pedig akár már a nyári szünet előtt is sor kerülhet.
Mint arról beszámoltunk, Evander Sno április elsejével szerződést bontott eddigi munkaadójával, a NEC Nijmegennel, ami lehetővé teheti akár a Ferencváros számára is, hogy téli kiszemeltjét átigazolási díj kifizetése nélkül megszerezze.
Ahogy azonban az várható volt, hazájából is keresik a játékost, a holland sajtó máris bedobta a NAC, illetve a Németh Krisztiánt (és a Diósgyőrbe kölcsönadott Kádár Tamást) is foglalkoztató Roda nevét, és egyik klubnál sem zárták ki, hogy a későbbiek során ajánlatot tesznek a két szívrohamon, illetve sikeres műtéten és rehabilitáción is átesett futballistáért.
Erre azonban csak a nyári átigazolási időszakban kerülhet majd sor, ami nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy másik országban találjon új klubot magának Sno.
– Bár a szerződését már április elsejével felbontotta a NEC, nem kizárt, hogy csak a következő szezonra lesz meg az új csapata. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy Evander addigra már aláír máshová. Hogy az új csapata hazai lesz-e vagy külföldi? Egyik lehetőséget sem zárjuk ki – mondta a Snót képviselő Brian Berkleef.
A korábban az Ajaxnál és a Celticnél is futballozó, egykori holland utánpótlás-válogatott játékos maga is beszélt jövőjéről a Telegraaf című lapnak.
– Örülök, hogy a NEC Nijmegennel olyan megállapodásra jutottunk, amely mindkét fél számára kielégítő. A legfontosabb, hogy a szívritmuszavarom már a múlté és egészséges vagyok. Alig várom már, hogy egy új csapatban futballozhassak. Most minden energiámat a jövőre fordítom, ami volt, az már csak a múlt, azt lezártam – mondta kiváló felépítésű középpályás.”
forrás: csakfoci
2013 április 5 at 13:07
Gyere Sno.
2013 április 5 at 12:50
“Szeretném hozzátenni az én kicsi részemet…” Istenem, akkor mi lesz az ütősebb rész?!
Már most látom lelki szemeim előtt ahogy készül egy nagy film egy kelet európai, valaha nagy hagyományokkal rendelkező csapatról. Egy lepusztult, szétesett közösségbe egyszer csak bele csöppen egy messziről jött ember, és elkezd csodákat művelni… Mint Dynamó a Nat Geon…Csak itt egyre nagyobb tömegek kezdik követni,és amikor Magyar bajnokságot nyer 2014-ben,tiszteletbeli Magyar Vitézzé avatják. A BL-ben pedig a következő évben úgy emlegetik majd budapesti zöld-fehér csapatot, mint egy hihetetlen csodát! Az alkotás úgy ér majd véget, hogy az őszülő halántékú mester 2018-ban egy pajkos mosolyt ereszt el titokban a szája szegletén, mikor átadják a szín tiszta magyar játékosokból álló csapatának a BL serleget… És a stadion felrobban a pirótól!!!!!
Ps: másnap a sajtónak Ricardó elpanaszolja, hogy Csilusék elbuzizták a döntőt, mert kaptak egy gólt a három rúgottra! :-)
2013 április 5 at 12:47
“Minket, magyar edzőket…”
KÉSZ B@ZMEG, VÉGEM! :)
2013 április 5 at 13:38
:))
Hát még a mezey banda hogy kész lehet !! :))
2013 április 5 at 12:43
sokat lehet tőle tanulni.
és nem csak fociedzőknek.
minden embernek.
2013 április 5 at 12:36
Nehéz erre mit írni…elképesztő fazon…
Köszönöm, Moniz Mester hogy velünk vagy, hogy a Fradi sikereiért dolgozol…
Ha kapnék vagy vennék mezt, tuti az ö nevét kérném rá…Ennyi.
Mindörökké Ferencváros!
2013 április 5 at 12:33
Annyi mindent tudnék írni, de inkább csak a legfontosabbat írom.
Ez az ember adta vissza a reményt, hogy egyszer újra jó Fradit láthatok, ha már a hőskorban még kicsi voltam.
Köszönöm ezt neked, Ricardo Moniz.
2013 április 5 at 12:26
OFF
Ő a mi Daninknak a… kije? :D
ON
2013 április 5 at 12:27
Testvére azt hiszem :)
2013 április 5 at 12:27
A bátyja.
2013 április 5 at 12:27
Daninak a Bátya!!
2013 április 5 at 12:25
Gyerekek az az érzésem, hogy a Videoton elleni bajnoki meccsen 25000ren lesznk a Puskásban!!! (csak ehhez fel kell nőni a fehérváriaknak is)
2013 április 5 at 12:41
Ahhoz meg nem eshet az eső:)))
2013 április 5 at 12:25
Beszarok ezen a csávón ilyen nincs
Nem hiszem el, hogy létezik milyen edző.
És mégis
Számomra ez hihetetlen.
Boldog vagyok , hogy ilyen edzőnk van !!!
2013 április 5 at 12:22
Nagyon tetszik benne hogy nincs elszállva magától (mint pl. szósza…) sőt önkritikus, mert sajnálkozik azon hogy a szatelit kluboknak -idő hiányában- “csak” egy konferenciát sikerült létrehoznia . Örömteli hogy mindent meg akar reformálni a klubnál, teljes rendszerben gondolkodik(utánpótlás).
2013 április 5 at 12:19
Én egy egyszerű, zöld szívű Fradi szurkoló vagyok a sok közül. Amikor a csapat kis városunkban játszott felkészülési meccset a pályáról lejövet Moniz együtt fotózkodott gyerekekkel, fiatalokkal, szurkolókkal egyaránt. Környezetében érezni lehetett azt a szeretetet, amit kapott és amit sugárzott. Én is beálltam mellé, Ő átfogta a vállamat és mosolygósan tűrte a sokadik fotózást. Ez a kép most az egyik legkedvesebb képem, örök emlékem. Az albumba a Varga Zolival készült felvételem mellé kerül . Nos, Ő ilyen, egyszerű, kisugárzó és elkötelezett fantasztikus ember. Nehéz szavakba önteni, ha magasztalni akarjuk Őt! Így egyszerűen csak annyit, hogy köszönjük, hogy nagy családunkba érkeztél!!!
2013 április 5 at 12:17
Hogy milyen mélységig ismeri a focit az döbbenet.
2013 április 5 at 12:15
A rengeteg tanulságos mondanivalóból két mondatot ragadnék ki, ami tökéletesen mutatja a hozzáállását,emberi nagyságát: “Minket, magyar edzőket…”….”Sajnálom, hogy nem sikerült ebben többet letenni az asztalra” Ha jövőre a 22.fordulóban bajnokok leszünk, Ő bocsánatot fog kérni, hogy csak ilyen későn sikerült :) Reménykedjünk, hogy tőlünk megy nyugdíjba!
2013 április 5 at 13:04
Remélem örökké fog élni, így nem kell nyugdíjba mennie… :)
2013 április 5 at 12:15
Hihetetlen ember. El se hiszem, hogy szeretett klubunkat irányítja. Minden egyes nyilatkozat után egyre jobban felnézek rá! Hajrá Moniz! Hajrá Fradi!
2013 április 5 at 12:09
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!!! “…ez több is, mint egy klub, ez egy vallás, egy életstílus…” ez az amit nem tudok elmagyarázni senkinek, és már nem is akarok, mi tudjuk és ezek szerint Ricardo is tudja már!
2013 április 5 at 12:02
Tettem már egy párszor néhány tétova, bizonytalan magasztalást Moniz Mester irányába, de be kell látnom, hogy nem tudom szavakba ölteni az érzéseimet. Nagyon magas szinten áll, mind emberileg, mind szaktudás területén, mind munkabírásban. Csak csöndben maradok, és csodálkozok, hogy ez a csoda velünk eshetett meg.
2013 április 5 at 12:01
Soha nem láttam még magyar edzőt, akinek ennyi önálló, értelmes gondolata van a fociról, ennyire őszinte és pozitív gondolkodású lenne, és ennyire átlátná a rendszert!
2013 április 5 at 13:35
A helyes megfogalmazás: végre egy magyar edző, akinek ennyi önálló, értelmes gondolata van a fociról! :)
2013 április 5 at 12:00
Alázat,alázat,alázat és ezért
minden tiszteletem a “magyar mesternek”!
2013 április 5 at 11:59
Igen itt kritikusak az emberek….. Én is kritizálok! Nem hiszem el hogy egy ilyen “messziről jött” ember ennyi idő alatt így egyé tudjon válni mindennel ami FRADI. Ez az EMBER fantasztikus! Az hogy Ő a maximumot nyújtja mindig az biztos. Ha innen indulunk ki akkor Őt SOHA SENKI nem küldheti el innen.
Ez az én kritikám Monizról! Piszkosul örülök neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2013 április 5 at 12:00
Sir Moniz!
2013 április 5 at 11:58
Néha már saját magamtól is megriadok, hogy milyen magasztos jelzők jutnak az eszembe vele kapcsolatban. De egyre inkább úgy tűnik, hogy egy igazi TANÍTÓ-hoz van szerencsénk.
Köszönjük Sir Moniz!
2013 április 5 at 11:57
Bízom benne hogy a Fradiból megy nyugdíjba és még nyugdíjasként is szerepet vállal a klubnál. Én annyiban tudom segíteni hogy minden hazai meccsre kimegyek és szurkolók, még akkor is ha 140Km-re vagyok. Ja és viszek magammal még 3 embert így tudok hozzájárulni ahhoz hogy megtöltsük a Puskást.
2013 április 5 at 12:31
Én a feleségemmel biztosan megyek, de ha van érdeklődő a környezetemben, a kocsimba még 2-3 személyt szívesen elviszek ingyen…(az biztos, nagyon sok ismerősöm anyagi gondjaira panaszkodik és ezért marad a TV előtt, szóval pár száz Ft is sokat számít, ezért a Puskásba legyenek viszonylag olcsó jegyek és akkor nem tartom elképzelhetetlennek a 35 ezres nézőszámot sem!)
2013 április 5 at 11:55
10/10 nem tudok csak annyit irni MEGFOGTUK AZ ISTEN LÁBÁT ŐT FLÓRI BÁCSI KÜLDTE NEKÜNK!!!!!!!!!!
2013 április 5 at 12:07
:’))
2013 április 5 at 11:50
Sir Ricardo Moniz, 2040ben, mint a 42-szeres (egy-két sima dobogó belefér, úgyis két BL-indulónk lesz) magyar bajnok és háromszoros Bajnokok Ligája – gyõztes Ferencváros mestere: “teljes az életem, és a Fradi a mindenem”.
2013 április 5 at 12:20
Szeretném megérni és megélni … :)
2013 április 5 at 11:48
nem tudom ki, hogy van vele. de amikor idejött én azt hittem, csak ugródeszka lesz neki a Fradi (a képességeiben egy percig sem kételkedtem, de nem ismertem magát az egyént, a személyt) de olvasva a gondolatait, hallva nyilatkozatait, látva a meccseken (még a paksII elleni edző meccsen is) a vehemenciát, a törött kezét, amit edzésen szenvedett el, az őszinte megnyilvánulásait, ahogy a játékosokkal, szurkolókkal beszél, én elhiszem neki, hogy ő itt akar sikereket elérni, hosszú távon egy európai mércével mérve is stabil, erős, elismert csapatot építeni!
kezdem azt is belátni, hogy ő a garancia arra, hogy Besic, Böde, Somalia, Jenner, Leo stb itt akarjanak maradni, mert miért mennének el másik ország hasonló képességű csapatába, mint amilyenek mi leszünk pl már nyár végére?? mert Moniznak az a célja, hogy az európai elitbe adjon el játékost, ne a velünk egy szinten mozgó csapatokba, ezért is beszélt úgy, ahogy a Kolozsvár érdeklődéséről!
a spekulánsoknak meg küldenék egy idézetet az interjúból: ,,A klubnál minden tökéletes, a szakmai stáb minden tagjával kiváló a kapcsolatom. [angolban külön kiemelte Máté Csabát, Balogh Tonót és LIPCSEI PETIT] Én egy egységre törekvő ember vagyok.”
Hajrá Moniz, Hajrá Fradi!!
2013 április 5 at 12:00
Nekem az jutott igazából eszembe a napokban, hogy amikor azt nyilatkozta: A mai világ már csak a pénzről szól, mindenki magával van elfoglalva. Na ezután jöttem rá, hogy kevesebb fizetésért idejött, mint ahol eddig dolgozott és itt van. Nem a pénz számít neki (elsősorban) És szerintem azért jött kishazánkba, azért fogadta el a pozíciót, mert neki ez egy óriási KIHÍVÁS! Egy szétesett pénz nélküli szedett-vetett társaságból egységes csapatot csináljon, aki BL-be jut és hosszan tartó magyar liga és kupabajnok. Tegyük a szivünkre a kezünket: Döme alatt tényleg nem volt csapat.
Szóval Moniz egy UFO, aki imádja a kihívásokat. Elsősorban azért keveredett ő ide! Neki idekerülni volt nehéz, itt maradni könnyebb lesz. Legalábbis az ő részéről biztosan. Szerződéshosszabbítást neki év végén!
2013 április 5 at 20:53
valamint belőle kinézem, hogy tényleg ismerte a Fradit. nagyon sokan csak a nevet ismerik, a mögötte rejlő történelmet nem. na jó, a lengyel ismerőseim is tudnak a csapatról, de ők a Bałtyk révén, az más :)
2013 április 5 at 11:47
Lehet mindenkihez egy tiszteletteljes kérésem?
Előlegezzük meg Moniznak a “Sir” használatát. Aki egyetért az ezentúl, ha róla van szó akkor használja a “Sir” kifejezést.
Ezt a riportot olvasva csak ennyit tudok mondani!
2013 április 5 at 12:13
Bocs de nem angolok vagyunk legyen inkább VITÉZ MONIZ
VITÉZ NAGYBANYAI HORTHY MIKLOS
VITÉZ FERENCVÁROSI RICARDO MONIZ
2013 április 5 at 13:20
Ez ellen szerintem Ő maga tiltakozna először, tehát maradjon simán Moniz,vagy esetleg Mester
2013 április 5 at 14:34
Ahogyan én látom, minden címet elutasít. Éppen ezért minden kitüntető címet ellenzek. Arany János bökverse jut az eszembe:
“Járnak hozzám méltóságok,
Kötik rám a méltóságot,
Megbocsásson méltóségtok,
Nem érzek rá méltóságot.”
Ő “csak” a FRADI EDZŐJÉNEK tartja magát. És remélhetőleg sikeres edzője lesz.
2013 április 5 at 15:16
Hívjuk Ricardo-nak, hiszen családtag :)
2013 április 5 at 11:47
Istenem
2013 április 5 at 11:46
Moniz!
2013 április 5 at 12:16
A kanna sem rossz név:)))
2013 április 5 at 11:42
Vénségemre csak hebegek, habogok….
2013 április 5 at 12:22
Hát hallod cimbora talán Dalnoki Mester volt aki ilyen szemlélettel bírt.Komolyan mondom megkönnyeztem!Ez az Ember az én szemembe nagyobb Fradista mint bárki más,mert ha úgy vesszük Ő egy idegen.De annyira megcsapta a zöld vér hogy nem is hiszem el.Egymásra találtunk!
2013 április 5 at 15:38
Meg még talán dr.Lakat Károly.
2013 április 5 at 11:37
Igazából mindig tudom, hogy mit várjak és készülök lelkileg, de mindig elpityeredek rajta. Csodálatos EMBER!!!