Remek időben, remélhetőleg sok néző előtt fogadjuk a fehérváriakat.
Vége, elaludtunk a meccs elején, aztán hiába harcoltunk ki ziccereket, képtelenek voltunk betalálni, a hatvanig percig nagy fölényben voltunk, onnan azonban nem érződött a csapaton, hogy képes lenne fordítani. Kassai mehet a fenébe, mellesleg.
45. Jennert jogosan állítják ki, nálunk persze megitéli.
44. Stopira lő fölé egy kontra végén egy ziccert, Aborah helyére Orosz jön. Talán három perc a ráadás.
43. Leót buktatják, szabad, Jenner 24-ről alig teker mellé…
42. Klein-Gyömbér csere, Martin felmegy centerbe
41. Leo ahelyett, hogy passzolna Jennerhez…
40. Jön Klein.
35. Besic bombáz csúnyán fölé egy kipattanót, pedig a kapus kint állt.
33. Nikolic lő, Jova hatalmasat véd.
29. A második vendéghelyzetet Gyurcsó bombázza fölé.
25. Somalia indul meg a balszélen, a beadása azonban védőt talál.
24. Juhász rántja le Bödét, lap.
23. Aborah többször lehetne hős…
21. Torghelle nem bírja Besic mellett, sárgát érően ütött oda.
18. Az utóbbi 10 percben nem vagyunk veszélyesek, sőt, inkább a vendégek játékában van benne a gól.
6. Ez már hihetetlen, szöglet, Jenner a röviden álló Aborahhoz játszik, aki a hosszún álló Gyömbérhez juttatja a labdát, aki Bozsovityba lő.
3. Leó ível balról, a kapus lehúzza.
Csere, Alempijevity jön Csukity helyére, Somalia eggyel feljebb lép.
Szünet, egy vendéghelyzetből gól, mi ziccereket hagytunk ki, Kassai azonban piros mezben érzi magát.
44. Leó lép ki, de valami furát csinált..
41. Leó megy el baloldalt, Bödéhez játszik, aki ziccerből fölé lő…
34. Böde kilép, Bozsovity a tizenhatoson kívül kezez, semmi, majd Böde lépne ki megint, ellene fúj ez a marha.
27. Kassai 5 méterről figyeli, hogy Leót földre rángatják, majd Torghelle sokadszor provokálja Besicet.
25. Kassai ma rosszabb, mint kedden.
24. Böde indítja Jennert, aki megveri a védőjét, de a vendég-gólhoz hasonló szögből ellőtt labdájába beleüt Bozsovity-
21. Gomes rángatja 15 méteren át Leót, őt szidja meg a “legjobb magyar bíró”
18. Videoton-szöglet után Juhász fejel fölé.
16. Leonardo (vagy Aborah) lő egy kipattanót, a gólvonalról tisztáznak a vendégek.
15. Bödét Kassai felügyelete mellett lefejelik hátulról, csak szöglet.
15. a szögletet Aborah centikkel fejeli a hosszú mellé. Az elmúlt percek a mieink.
14. kipattanót Besic bombáz rá, Bozovity szögletre öklöz
12. Kassai egyértelmű kezezésért nem ad lapot.
10. Kassai nagyon hülye, “benne van” a keddi meccs, de mi sem találjuk még a ritmust. Viszont 10-11ezren is lehetünk.
2. Kassai csak szabadot fúj, mikor az egyértelmű gólhelyzetben kilépő Bödét buktatják, csak sárga se, 21 méterről Aborah fölé teker.
1. Torghelle besétál az ötösig, kilövi ahoszút, 0-1
16:30 a himnusz alatt remek “B-közép: az örökzöld tábor” feliratot mutatott be a Monsters
16:28 nem hivatalos számításaink szerint a Videoton vezet a büntetésben, 200e:100e arányban.
16:27 már mindenki csak a kezdésre vár, vonulnak be a csapatok, a mieink fehérben, a vendégek pirosban.
16:25 nem telt meg a vendég különvonat.
16:18 locsoljuk a pályát a régi eredményjelző oldalán levő kapunál, lassan telik a stadion, 8-9ezer néző lesz várhatóan.
Szasza már nem a pálya mellett, hanem a sajtószektor első sorában ülve készülödik a meccsre. Köszönjük, MLSZ, ime egy ismét csak nálunk alkalmazott megoldás.
A csapat, mint azt olvashattátok: Jova – Somalia, Gyömbér, Besic, Bönig – Józsi, Csukity – Jenner, Leonardo, Aborah – Böde. Cs.: Kunsági, Sváb, Holman, Orosz, Klein, Martinus, Alempijevity.
Még 35 perc a kezdésig, előbb a mieink, majd a vendégek is megérkeztek melegíteni.
2013 április 29 at 11:38
Továbbra is az a véleményem, hogy e tavaszunk a felkészüléskor ment el:
Láthatóan túledzett a csapat, ezek a játékosok egy-két kivételtől eltekintve nem bírják Moniz tempóját
Ehhez járul hozzá, hogy ezt a fajta (elvileg) sokpasszos játékot csak nagy koncentrációval lehet játszani. Fejben is elfáradtunk.
Vagy miért nincs meg az a fizikai fölény, ami az ősz második felében egyértelműen megvolt? Miért nincs letámadás? Ősszel még két gólos hátrányban is érezhető volt, hogy vissza tudjuk hozni a meccseket! Ma nem.
Aztán vannak szerkezeti gondok is:
Télen azokat hoztuk, akik hajlandóak voltak jönni, Aborah azért van itt, mert Leo sokáig gondolkodott. Ez nem lenne baj, de nem posztra igazoltunk.
Középhátvédben az egy szem sérült Fell jött, védekező középpályásból meg egy sem, csatárt sem látok.
Ezért van az, hogy Aborah szélsőt játszik, a támadójátékunk pedig sokpasszos támadás helyett abból áll, hogy fellőjük Bödére a labdát – kutyaütő Détári alatt sem volt rosszabb a helyzet.
Védőnk gyakorlatilag nincsen, csupa középpályás játszik hátul Bőnig kivételével – ez luxus. Gondoljátok el, egy Besic-Gyömbér védekező középpálya mennyire más lenne.
A dühítő az, hogy Klein megvan, simán jobb hátul mint Gyömbér, akit fel lehetne tolni, ha Klein végre játszana…Garantáltan nem lenne rosszabb Gyömbérnél hátul
A pénzügyi része sem mellékes, lehet, hogy “csak” egy hónappal csúsznak, de egy külföldi ettől kezdve nehezen bízik meg a vezetőkben, abban hogy legközelebb nem lesz két hónap az egy hónap. Tudat alatt mindenkiben ott van a bizalmatlanság, a kiélezett helyzetekben ez is hozzájárul ahhoz, hogy rossz döntést hoznak: lásd Leo ziccere, Somalia ziccere
Összefoglalva, végre posztra kellene igazolni, a kedvetlen sztároktól megszabadulni, és újra az agresszív sok futásos játékot játszani. A videoton mellett aki kint volt láthatta:Aborah, Leo, Józsi, Csukics gyakorlatilag egyetlen evesztett labdát sem szerzett vissza, az ellenfél simán átfutott a középpályánkon, csak Besicnek és a szerencsének köszönhetjük, hogy ezekből nem lettek ziccerek.
2013 április 29 at 10:57
Rég voltam ennyire csalódott….
Sokan a fizetésekben látják a problémát, ezt hagyjuk is! 2-3hét csúszás egy olyan klubnál ahol szerintem 1-1.5millió alatt egy kezdő játékos sem keres nettóban szóval nem okozhat gondot “kibekkelni” 2hetet. Az pedig, hogy nem szakadnak szét a játékosok egy olyan hazai bajnokin, ami az európai szereplés tekintetében élet-halál, az elfogadhatatlan. A “Moniz elbaszta” felkiáltásokra pedig csak annyit kérdeznék, hogy ki az aki új komoly lendületet vitt volna a csapatba és esetleg gólt lőtt volna?! Azon a padon maximum Martinus lett volna képes, de nem a jelenlegi állapotában….Én is félek a nyártól, a távozóktól, de az is igaz, amit itt sokan írtak, hogy hova akar menni egy Leonardo, vagy egy Böde vagy bárki ezután a tavasz után? Ha el is megy akkor is Varga Józsizni fog egy német kieső csapatban aztán meg hazaküldik, mert rájönnek, hogy kevés az “XP”!
Már csak abban bízhatunk, hogy valahogy összekapjuk magunkat és a többiek pedig bakiznak…de ez már soványka kis remény.:(
2013 április 29 at 11:01
mi van ha nem csak 2 hete késnek vele ?? Mert Kubi is és Orosz is simán csúsztathat hogy ne legyen nagy a felháborodás… csak furcsa hogyamióta kiderült látványosan nem megy nekünk a góllövés.
2013 április 29 at 11:09
Ősszel sem ment a tömörülő antifutballt játszó csapatok ellen, ezeket a dolgokat pár hónap alatt nehéz kiküszöbölni + azt is lássuk be, hogy kb 3-4 hiányposztunk van jelenleg, nehéz ezt kimondani, de itt tartunk sajnos, persze ha kis szerencsénk lett volna akkor ez 2:1 és örülünk, de nem így történt, aminek az okai meg vannak csak mi kicsit fölé pozicionáltuk magunkat a valóságnak. Nem akarom szidni a csapatot, mert szeretem és látok benne fantáziát, de az igaz, hogy nincs védelmünk és nincs egy vezéregyéniség a középpályánkon, amivel sajnos a “csak a Fradit verjük meg” NB1-ben eddig tudunk jutni.
2013 április 29 at 10:37
Tegyük már tisztába egyszer és mindenkorra a tartozások fogalmát…
Tartozunk… igen tartozunk… Mennyivel? 2 hét… értitek? 2 héttel fognak csúszni a fizetések.
Mindenki már azt vizionálja, hogy a fizetések elmaradása, hónapok sőt évekre rúg… Nem 2 hét!!! Utána megkapják egyből a következő havi bérüket is.
Inkább azon kéne elgondolkodni mindenkinek, hogy az mlsz-t hogy lehetne jogilag betámadni. Ugyebár a klub nem teheti, mert csak úgy indulhat egy csapat a bajnokságban, ha aláírja azt a papírt, hogy polgári bíróságon nem támadja meg az mlsz ítéletét.
Anno a PE megtette és ha jól tudom egy jogász szo.patta keresztbe kasul Őket. Itt lenne az idő, hogy ismét összeálljunk és tegyünk valamit szeretett csapatunkért.
Nem igaz, hogy nincs egy jogász közöttünk, aki ingyen “társadalmi” munkában elvállalná ennek a levezénylését és ha a per miatt költségek merülnek fel azt szerintem simán összedobjuk.
2013 április 29 at 10:13
Bírom, hogy eddig mindenki istenítette Monizt, most meg, hogy jött egy vereség egyből sokan szapuljátok. Meg jöttök itt a “nincs lóvé, azért nem fociznak” szöveggel…
Szerintem a srácok tegnap is mentek becsülettel és a helyzetek is megvoltak, csak be kellett volna rúgni őket. Tegnap kikaptunk az egyébként nem rossz erőkből álló fiditől, de játékban egyáltalán nem voltunk rosszabbak náluk. Kassainak meg nem volt ugyan meccset befolyásoló hibája, de a mezőnybeli kétes szituációkat rendre a tv-seknek javára ítélte meg.
2013 április 29 at 10:38
korrekt
2013 április 29 at 11:16
nem mindenki istenítette Monizt,sőt többen voltak,akik óva intettek attól,hogy egy Siófok elleni győzelem után már “menjen neki a drapi”.
mint ahogy most sem takarodjozik senki,de ha hibázik,az mindig szóvá van és lesz téve.
ettől függetlenül világos,hogy nem ő a probléma,sőt.
2013 április 29 at 09:33
Amúgy nem értettem a meccs végi szórványos füttyöt???!
1. Nem voltunk rosszak, ugyan úgy ahogy szerdán sem,csak akkor minden összejött , tegnap semmi!A vidi ugyan olyan nulla volt tegnap is mint szerdán.
2. Moniz mondta ki az igazságot a meccs végi interjúban ,hogy még nem vagyunk kész az EL-re.Ő csak a célt tűzte ki ami szerintem nem volt reális.
Van még 5 meccs nem kell más csak felszabadult játék és jönnek majd az eredmények ha elkezdünk görcsölni ,hogy “így elbuktuk, úgy elbuktuk az El-t” akkor még több gól is benne marad a srácokba és máris középcsapat leszünk.Játszani kell ennyi!Nem fog senki sem elmenni azért mert esetleg nem indulunk az El-be ,talán nem jön senki
Lényeg ,hogy Hajrá Fradi
2013 április 29 at 09:30
A ligakupát azért húztuk be,mert a nyereményt szétosztották a játékosok között.Egyébként tartozás van feléjük.Kis pénz kis foci.Nagy pénz… Uraim ezek zsoldosok!Vegyük már tudásul nem ehhez szoktak.Besics kivétel mert őmég a szeretne nagy csapatban játszani.A többiek már nem.Ez a valóság!
2013 április 29 at 09:42
Hülyeség és megint csak hülyeség!!!!
Gondolkozzál már! Ha neked azt mondanák, hogy, ha benne vagy az első 3-ban akkor kiemelt plusz prémium… Te nem akarnál bekerülni? Minden egyes nyertes meccs plusz prémium! Szerinted egy zsoldos a saját pénzének az ellensége?
Ha többet szeretne keresni, akkor nemzetközi kupában is meg kell neki mutatnia magát, hogy elvigyék, leigazolják…. Szerinted azért, mert késik 2 hetet a fizetés aláássa az egész éves munkáját és kockáztatja a karrierjét????
2013 április 29 at 10:03
Azért a zsoldos is ember.
Meg akar felelni magának, a családjának és a szurkolóknak.
Elég baj az már, hogy Magyarországon már mindig rögtön a csalásból indulunk ki.
A vidivel kb ugyanolyan erős a csapatunk, tegnap nekik jött ki a lépés, szerdán nekünk.
2013 április 29 at 09:28
Árulja el nekem valaki, hogy miért kell locsolni a pályát? Csak magunkat szo.pattuk vele. Szinte csak Mi csúsztunk el, a Mi labdáink lettek a víz miatt hosszúak…
2013 április 29 at 11:20
ez jó kérdés! nekem is feltünt néhány csúszás.
2013 április 29 at 09:27
Olvasom, hogy sokan a bírót teszik felelőssé… Nos nem hiszem, hogy Ő hagyta ki a helyzeteinket/ziccereinket, ha ennek csak a felét belőjük, most 3:1-es eredmény után beszélgetnénk.
Az 5:1-es diadal után sokan örömmámorban úszva éltették a csapatot elfeledve azt, hogy a Vidi is rúghatott volna gólokat.
Nincs befejező csatárunk Böde mellett. Leonardo sem az, Ő is inkább mélységből tud indulni.
Nem tudunk átlépni a saját árnyékunkon.
2013 április 29 at 09:10
Visszanéztem a Jenner féle durvaságot.
Mert sajnos az volt.
3-5 meccs eltiltás biztos lesz.
2013 április 29 at 09:21
Akkor biztos láttad a kedves vidista barátunk rugdosódását is,ami szintén megért volna egy pirosat,ráadásul úgy hogy a kassai ott állt
2013 április 29 at 09:30
Ja visszaesőként, még ha kiállítva soha nem is volt…
2013 április 29 at 09:06
Bőde, Besics, Szomália nagy értéke a csapatnak. Ők tényleg sokat tesznek a csapatért. Józsi mögött hátvédet nem játszanék, mert Ő erre a posztra nem alkalmas. Talán egy sorral elöbb kellene játszania. Besicset , Gyömbért középpályán kellene játszani, igy védekezésünk is feljavulna és az ellenfél támadásainak kibontakozását megakadályoznánk.
2013 április 29 at 08:55
11 Nemzet csapata !?
2013 április 29 at 08:48
Ha a kihagyott helyzeteink mintegy 50 %-át kihasználtuk volna bajnokok is lehetnénk. Én nem a játékot, hanem a tüzet hiányolom a csapatból. Valami nem kerek a házunk táján és Monizt sem feszíti már a tűz, csupán a nyilatkozatokban. Az is igaz, hogy a nálunk focizó légiósok Jenner és Besics kivételével, csak a nemzetközi szint 2.-3. vonala. Ez azért nem mentség, mert az ellenfeleink is jó szerivel csak ugatják a focit. A kicsipest edzője ezt hűen elmondta. Szóval a magyar foci gyenge, ebbe beletartoznak a klubok, az inger szegény foci közeg, kivéve a Fradi tábort. Az MLSZ ripacs viselkedése konzerválja az elmúlt évtizedek halovány teljesítményeit. Kérdezem, miként kaphatott licencet az Eger úgy, hogy szervezettsége a régi üzemi meccsek nívóján volt és van? Ugyanakkor a magyar foci zászlóshajóját a Fradit meg kizárták az élvonalból büntetlenül, no nem a Kádár és a Rákosi érában, hanem nem is olyan rég. Miként lehet egy Huszti ügy nem szakmai és személyi kérdés, avagy milyen “véletlenek” alakítják a bíró küldést, vagy egyéb furcsa összeesküvés elméleteknek alapot adó eseményeket. Persze az is igaz, hogy van ahol léptünk előre, igaz ez nem a labda körül történt. Figyelemre méltó például a rasszizmus elleni küzdelem. Itt már olyan mértéket élünk meg, hogy a hülye vagy kifejezést is pironkodva kell kiejtenünk. Pedig megy a labda a maga útján. Van ahol a pályán, van ahol a pályán kívül. Mi sajnos csak az utóbbiak között vagyunk az élen…
2013 április 29 at 08:47
Szerdán belőttük a helyzeteket, 5-1-re nyertünk, most kihagytunk mindent, 0-1 lett a vége, kikaptunk. Szemre tetszetősen játszik a csapat, véleményem szerint idehaza egyedülállóan, stílusosan. Viszont Leonardonak valahogy ki kéne verni a fejéből a flegmaságát, mert egyébként egy fenomén, Gyömbérnek feljebb kell játszania! Besicet kizárt, hogy meg tudjuk tartani nyáron, mert magasan kiemelkedik ebből a posvány MB1-ből. Az az érzésem, hogy a hátralévő meccseket “teher nélkül” behúzzák a srácok. HAJRÁ FERENCVÁROS!!!
2013 április 29 at 08:04
Az a baj, akármilyen csatár lehetne elöl. Ha egyedül van és csak rá kell tömörülnie a védelemnek akkor bárkit megölnének, még a magyar védők is.
Szerintetek ha tudnánk igazolni még egy góllövőt akkor átállnánk 2 csatáros felállásra?
2013 április 29 at 08:17
Még jó hogy általában 3 csatárral nyomjuk…mint a psv Dzsudzsák idejében…
2013 április 29 at 08:43
Ki a 3 csatárunk akkor? Mert én általában Bödét látom, de lehet hogy valamit rosszul nézek. Szóval Bödét látom elöl, más akkor tud támadni ha jön még egy hullám középpályáról és átlövés gól, vagy begyötrünk valamit, esetleg pontrúgás, vagy valami hasonló.
De pozíciós játékban amire általában kényszerülünk Böde szenved fent egyedül és ennyiben kimerülni látom a támadósorunkat.
2013 április 29 at 07:03
Megmondom én, hogy miben kell keresni az eredménytelenségünk okát. Abban, hogy a kezdőcsapatunkat 1 kapus, 2 védő, és 8 középpályás alkotja. A 8 középpáylás között egyetlen egy irányító nincs, ez Józsi feladata lenne, de ő nagyon gyenge mostanság. Monizt jó edzőnek tartjuk, s én is annak tartom, de kérdem én, tényleg nem látja a problémákat? Mért nem játszat a védelemben védőket? Mért kell embereket erőtetni a középpályán és elől? Sajnos minden csapat tudja, hogy Bödére épül a támadásunk. Meccsek óta keményen őrzik, esélye nincs elől. Amúgy is nem egy villám léptü csatár, kellene mellé egy gyorsabb társ. Tehát vannak nevek, akiknek ha megy ha nem kezdeni kell, még ha támadó is, akkor is hátul van hely, oda teszik, vagy fordítva. Érdekes volt a múltkor, amikor Somalia védőt játszott, Kleint pedig előre cserélték be. Számomra ez röhely, megmondom őszintén.
2013 április 29 at 07:10
Leonardo irányító, mellette meg kb Besic irányítja a csapatot.
2013 április 29 at 07:16
A spanyolok kb. ilyen felállásban nyertek vb-t, sőt volt meccs, ahol még egy “Bödét” sem játszattak.
(A mai modern fociban elmosódnak a posztok, a sikeres csapatokat sokoldalú játékosok alkotják. Nálunk is vannak ilyenek: Soma, Gyömbi, Besic, Alemp., Jovanovity stb.)
2013 április 29 at 08:37
biztos vagyok benne, hogy most újra jön a Moniz kedvenc, azaz
a nagy Peric széria. A fidi ellen nem játszhatott és most Jenner sem fog,
igy ismét előkerül és maximálisan élvezi Moniz bizalmát továbbra is…..
Ez minden, csak nem csapatépités…..annál is inkább, mert a nyáron
szinte mindenki elmegy, akiket Moniz hozott. Sajnos még Jenner is.
Úgyhogy az egész felépités kezdődhet előlről.
2013 április 29 at 09:18
Sőt A stadion is beszakad a metróba. Meg amúgyis xar minden…..
2013 április 29 at 10:10
kritika Says: 2013 április 29 at 08:37
ÁGYU
2013 április 29 at 03:18
Mert mi akkor is bajnok leszunk!!!!!!!!!!
2013 április 29 at 08:02
Hát, fiatal Barátom, hülye hozzászólásokban, valóban.
2013 április 29 at 01:00
csak a szokásos Lendvai képek:
http://lendvai85.hu/labdarugas/20130428_FTC-Videoton/default.htm
2013 április 29 at 00:39
AZért ne temessük a csapatunkat! Legyünk reálisak.Elköltöztünk a saját stadionunkból,nem edzünk a megszokott edzőpályán,nincs fizetés….ez nem elég indok??Állítólag a népligeti edzőpálya katasztrófa!!!
Én leginkább a gyömbérre haragszom!! ELment rajta a DVTK meccs és a mai meccsen is hibát hibára halmozunk.Legyünk vele is reálisak.Az NB1 örök kiesőjelölt csapatának stabil játékosa volt.Ma meg örök kezdő.Miééééért???
2013 április 29 at 06:52
Én nem Gyömbérre haragszom, hanem Monizra, aki azon a poszton játszatja.
2013 április 29 at 09:29
Ez a “haragszom” piros-fekete színekhez méltó .
2013 április 29 at 00:05
Ha fizettünk volna, győzhettünk volna…heteken át..még hetekig…így elszállt a dobogó…kubatov túlvállalta magát…ez van…
2013 április 29 at 01:34
Igen,jól látjátok.
A szándékot ne vegyük el tőle,legalább megpróbálta.
Van még itt pár dolog,ami alapjaiban befolyásolta a tavaszi meccseinket:
-példátlan sérülés hullám
-nem a saját stadionunkban játszunk
-edzés körülmények
-és sajnos a tartozások
Bele mehetnénk részletekbe, de felesleges a sárdobálás.
Ezek összessége, bármelyik alakulóban lévő csapatot megviselt volna.
Fel a fejjel,voltunk már mélyebben is !!
2013 április 29 at 08:39
Igen,jól látjátok.
A szándékot ne vegyük el tőle,legalább megpróbálta.
Van még itt pár dolog,ami alapjaiban befolyásolta a tavaszi meccseinket:
-példátlan sérülés hullám
-nem a saját stadionunkban játszunk
-edzés körülmények
-és sajnos a tartozások
Bele mehetnénk részletekbe, de felesleges a sárdobálás.
Ezek összessége, bármelyik alakulóban lévő csapatot megviselt volna.
Fel a fejjel,voltunk már mélyebben is !!
2013 április 29 at 09:03
És szerdáról vasárnapta jöttek rá a játékosok, hogy csúszik a fizetés?
2013 április 28 at 23:54
Igazából az a durva, hogy ezeket a csapatokat ősszel megvertük + igazából gyakorlatilag tavasszal is lefociztunk mindenkit kivéve a Honvédot és csak apróságokon csúsztunk el.. Pontosabb nem apróság, a helyzetkihasználás.
Minden egyes meccsen megvoltak a komolyabbnál komolyabb helyzeteink.. A ligakupában azért lett annyi mert gyakorlatilag 6-7 helyzetből 5 gólt rúgtunk..
A diósgyőrt lemostuk a pályáról csak az az elbaszott lestaktika hozta vissza őket… A haladás ellen Leo gyakorlatilag 2 100%-s gólpasszt adott..
Ma is simán lehetett volna 4:1..és akkor minden szuper.. 1 Aborah fejese, 2 Gyömbér a szöglet után,3 Leo 1 az 1, 4 Leo passza Bödének.. ez mind abszolút ziccer volt!!!
Szóval nem mondhatjuk, hogy nincs helyzet ( Pedig ha emlékeztek a szezon elejére Dömével azért imádkozni kellett, hogy helyzetünk legyen nem hogy gól ) Ezt kell megfejteni, hogy ez technikai vagy pszichológiai vagy anyagi ok vagy több együtt okozza ezeket a (nem)befejezéseket!
! Egyébként a saját véleményem az, hogy a rossz játékunk kulcsa a középpályás védekezés! Mert onnan lehet gyorsan átmenni támadásba!! Marbella-n nem volt józsi, volt Otten volt Fell -> Így az Otten Gyömbér páros volt középen ami lássuk be nagyon is jól szűrt! + Ionescu is szerintem tudna segíteni ha egészséges lenne!!
A csapatunk JÓ és még jobb lesz csak kellenek a sérültek illetve 1-2 hiányposzt igazolás.. Viszont az Nb1-ben akár már most is szárnyalhatnánk jobb helyzetkihasználással!
HAJRÁ FRADI!!!!
2013 április 29 at 08:26
meg a gólvonalrór kivágott (talán) Somalia lövés…
2013 április 29 at 09:38
ez az
sajnos mi gólvonalkórban szenvedünk.
Leo mit csinált a ziccernél.., jót röhögtem volna ha nem a mi fiunk.
Gyömbi meg naná hogy pont a kapust lövi telibe 5 méterről
2013 április 28 at 23:45
Jól hangzik, de ordas nagy félreértés (jó esetben), amivel itt némelyek áltatják magukat és társaikat, nevezetesen, hogy “a FRADI mi vagyunk”, és ez mindjárt alapot is ad saját maguk és pillanatnyi hangulatuktól, sőt, szeszélyüktől vagy éppen politikai/ideológiai hangoltságukból fakadó “jogos” igényeik, mi több elvárásaik és követeléseik előtérbe tolására .
Ez egyszerűen ARÁNYTÉVESZTÉS.
A FRADI sosem volt azonosítható CSAK a közönségével (még kevésbé annak egy magával szemben különleges elbánásra igényt formáló részével) — mindig is a Klub, a Csapat ÉS a mellette álló, érte SZURKOLÓ közönség EGYÜTT jelentette a FRADIT.
Aki nem képes felfogni, hogy mivel árt és mivel használ a Csapatnak, a Klubnak, az 24 órán keresztül harsoghatja a FRADI-indulót (jó esetben, de persze faszszopózhat is, ha kell, ha nem), verheti a mellét, ettől még NEM lesz szurkoló, CSAK közönség, sőt, annak is csupán szerencsére kisebbségben lévő, ARÁNYTÉVESZTŐ, önös–önző érdekeit előtérbe helyező része.
A valódi FRADIDRUKKERNEK csakis egyetlen mércéje lehet(ne): használ, vagy árt a FERENCVÁROSNAK azzal, amit és ahogyan tesz?
2013 április 29 at 02:56
Vagy a buzimlszt kényszeríti!ez a kocsog kassai hány meccset tesz még tönkre?!!solymosi geczi???
2013 április 29 at 07:22
Mostanra lett a tököm Veled Sztaking! Vagy annyira elfogult vagy annyira tökfelű /amit nem hiszek/, hogy egyszerűen nem fogod fel, amit “kivisziat” ír. Kassai csak a szokásos módon vezetett, de NEM csalt. Bozsovics NEM ért kézzel a 16-oson kívül a labdába, Torghellének megadta a sárga lapot, Jennert meg jogosan állította ki. Az pedig, hogy vered a melled, hogy mennyire utálod a….. /szóval, mindenkit utálsz, aki nem úgy gondolkodok, mint Te/, szóval, te nem Fradista vagy, hanem egy elvakult drukker! Tegnap a Videotontól azért kaptunk ki, mert Gomes ezerszer jobb taktikát dolgozott ki, mint a mi mesterünk, és nem fölényben voltunk, hanem átadták a terepet. Az MLSZ-szel kapcsolatban, azonban igazad van, mert ezen a meccsen semmi olyan nem volt, aminek a futballpályán nem szabadna előfordulni. Amennyiben segíteni szeretnél imádott csapatunknak, akkor arra kellene a választ keresned, hogy hol van az őszi csapatunk, hol a letámadó játékunk. Én úgy gondolom, ennek ellenére ki fog alakulni jövőre a csapatunk, magam is úgy érzem, Moniz megtalálja a helyét mindenkinek. Tegnap mindenben szarok voltunk. De, ha Neked /és a közelemben 3-4 drukkernek, akkor nem tudok mit mondani:/ Volt az Illés együttesnek egy jó száma, “Gondolkozz, gondolkozz”! Rád fér.
2013 április 29 at 17:47
Valahogy így látom én is ezt a dolgot.
Már-már félek megírni, de a sok felkent “én vagyok a legnagyobb Fradista” szerintem is tévúton jár.
A mi Csapatunk egy olyan bajnokság mérkőzésein vesz részt, amit a “b” “g” mlsz szervez. Az mlsz-nek rendes, egyenrangú tagjai vagyunk! (Az egyenrangút – mondjuk remélem)
Tudomásul kell(ene) venni, hogy “ők” írják ki a bajnokságot, “ők” is határozzák meg ennek rendjét, szabályait; – mit kell, mit lehet és mit nem.
Ez persze lehet, hogy sokunknak nem tetszik, és a részletekben megbújó ördögök (túlerő) ellen lehet és kell is tiltakozni, de megfelelő formában és módon.
Erre nem a vesztes meccsek alatt és után van csak lehetősége a Ferencváros erre megválasztott tisztelt vezetőinek, s csak nekik, de minden nap, amikor sérelem és főként amikor aránytalan sérelem ér bennünket.
A szurkolók dolga a Csapat biztatása és minden megengedett módon való támogatása. Sajnos vannak, akik ezt nagyon félreértik, sőt szándékosan félreértik, nekik egy Fradi meccs csak a jó balhé, az ellenfelek válogatás nélküli ordenáré szidása. Erről a tegnapi nap kapcsán több jelen volt szurkoló társunk írt erre az oldalra igen szemléletesen.
És vannak olyanok is, akiknek semmi köze a Ferencvároshoz, de itt a tömegben megbújva huhoghatnak, zsidózhatnak, cigányozhatnak stb. úgy gondolják büntetlenül, mert nekik valamiért ez kell és akkor “lehet”.
Nem szeretnék vészharangot kongatni, de közel vagyunk, nagyon közel ahhoz a ponthoz, amikor már nem “csak” pénzbüntetés, hanem pontlevonás jár az oktalan balhézásért, a másik EMBER sértegetéséért!
És akkor, hogy nézünk majd az edzők, vezetők, játékosok szemébe, akik elértek – volna – valamit???
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt mondom én így egyedül. halkan: Hajrá Fradi!
Mondjuk ezt sokan, együtt hangosan!
2013 április 28 at 23:07
Szörnyű volt ez a délután, vidi lőtte az első gólt, ez volt a döntő, tele van rutinos játékosokkal, akik ezután ölték az időt, még fájóbb az, hogy ez egy tipikus 6 pontos meccs volt. Ezek után sajnos kisebb csoda kellene ahhoz, hogy nemzetközi kupában indulhassunk. Középpályánkat nagyon sokszor átjárták, 4-5 méterről nézegettük az embereket, tipikus példája a kapott gól. Bízom benne, hogy az MTK kipukkad, de valljuk be, nem olyan biztos az, hogy mi oly könnyen hozzuk a maradék meccseinket.
Senkit nem akarok hibáztatni, de vannak játékosok akik nem Fradi szintet képviselnek (főleg közpéppályán). Moniz jó játékosokat hozott, mondjuk Leonardoban kissé csalódtam, néha úgy játszik, mintha a brazil tengerparton a homokban focizna a haverokkal, de valamikor meg azt látom, hogy a csapattársak fejben nem nőnek fel hozzá, hiába passzolja be üres területre, ha nem indul meg senki.
Építkezés folyik jelenleg minden téren: stadion és a csapat. Pár helyen bele kell nyúlni a keretbe, jövőre meg harcolhatunk a bajnoki címért.