A holnapi meccsről mondta el véleményét a Fradi edzője.

– Az elmúlt időszakban többször is hibáztunk, így elveszítettük annak a lehetőségét, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen – kezdte Moniz. – Azzal azonban, hogy idegenben győztünk a Paks ellen, ismét mi alakíthatjuk a jövőnket. Amennyiben ugyanis az utolsó négy bajnokinkat megnyerjük, úgy vélem, mindenképpen odaérünk az Európa Ligát jelentő harmadik helyre. A Győrtől nem számítok nyílt futballra vasárnap, azt gondolom, nem úgy játszanak, mint egy bajnokcsapat. Természetesen az ő futballstílusukat is tiszteljük, azonban a mi filozófiánk teljesen más. Plusz motivációt nem az jelent, hogy ellenfelünk áll a bajnokság élén, hanem, hogy a mi stílusunk legyőzze a Győrét.

Forrás : fradi.hu