Ha nem is Magyarországon, de már vannak követői az MLSZ által kezdeményezett szurkolói stílusnak és valóban sokan vannak, nem zavarják egymást, ez a jövő útja?
Szép? Új? Világ?
Hiába voltak 50 ezren, mégis néma csöndben nézték végig azt az észak-koreai focimeccset, amelyre a BBC tudósítója is kilátogatott. A gólokat a közönség reakciójából észre sem lehetett volna venni, a játékosok sem pacsiztak egymással.
Észak-Koreában a turisták gond nélkül megtekinthetnek sporteseményeket – persze csak az őket mindenhová elkísérő felügyelőkkel -, és ezt használta ki a BBC egyik tudósítója, aki ellátogatott egy focimeccsre az 50 ezres Kim Ir Szen-stadionba .
Amikor megérkeztek a stadionhoz, még semmi nem mutatta, hogy sokan lennének kíváncsiak a Pyongyang Amrokgang elleni hazai mérkőzésére. Nem voltak forgókapuk, nem volt sorban állás, még ételárusokat sem láttak. Amikor viszont beléptek az arénába, meglepődtek: a stadion teljesen tele volt sötét öltönyt és vörös nyakkendőt viselő férfiakkal, akik néma csöndben ültek. A műfűvel borított pályát szépen megvilágította a délelőtti napfény, ugyanis a meccs fél 10-kor kezdődött.A nézők jelentős része katona volt, akikről nem lehetett tudni, hogy kötelességből vannak-e jelen, de látszólag nem sok érdeklődést mutattak a meccs iránt. Nem voltak rigmusok, nem voltak zászlók, csak halk morajlás hallatszott az óriási stadionban. A meccset egy tizenegyesből lőtt gól döntötte el a hazai csapat javára, de a közönség reakciójából észre sem lehetett volna venni, ugyanolyan csöndben ültek. A játékosok sem pacsiztak egymással, még hátba veregetés sem volt.
forrás: origo.hu
2013 május 13 at 16:34
Ne hülyéskedjetek! Nálunk nem mehet be csak úgy turista a meccsre, mert kell kártya. Ne jöjjünk itt a liberális Észak-Koreával, mert betiltják a lapot… :)
2013 május 13 at 14:06
kapaszkodjon meg mindenki:
“A csakfoci.hu információi szerint nem a Puskás-stadionban rendezik az örökrangadót, a zöld-fehéreknek más helyszín után kell nézniük. Jelen állás szerint arra van a legnagyobb esély, hogy a fővárostól 120 km-re, Győrben rendezzék meg a Ferencváros és az MTK rangadóját az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A költözésre azért van szükség, mert a találkozó időpontja után nem sokkal a Depeche Mode ad koncertet hazánk legnagyobb arénájában, az előkészületek pedig már korábban megkezdődnek. Úgy tudjuk, jelen állás szerint a Kaposvár ellen, az utolsó körben sem játszhat a Puskásban az FTC egy ifjúsági atlétikai verseny miatt.”
2013 május 13 at 14:12
Az gyönyörű lenne… lehet aztán holnap ránktolnak egy zártkaput, csak úgy hogy ne legyen ebből probléma aztán annyi… Elkeserítő ez a mostani helyzet amiben vagyunk. :(
2013 május 13 at 14:18
legjobb az egészben, előre elnézést kérek a fanoktól, de idejön ez a drogos banda…ez fontosabb mint a magyar labdarúgás legnagyobb hagyományait képviselő mérkőzés? így aztán lesznek nézőseregek a lelátókon…
2013 május 13 at 14:18
Sanszos, hogy igaz :-(
http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/menetrend/r/63
Rossz jel, hogy a két hazai meccs mellett csak az szerepel: “Budapest”
Eddig Puskás Stadion volt írva :-((
2013 május 13 at 14:20
“Az együttes szerződése úgy szól, hogy május 16-a után már semmilyen más rendezvényre nem kerülhet sor a stadionban. Ezek a körülmények már a Ferencvárossal való megállapodás időpontjában ismertek voltak.”
– Kis György, a Budapesti Olimpiai Központ vezetője.
2013 május 13 at 14:29
geriix: Már ne is haragudj, de ennek semmi köze a Depeche Modehoz (és ráadásul nem kéne fikázni másokat, anélkül, hogy képben lennél a jelenről). Az a helyzet, hogy nem most derült ki a koncert, hiszen tavaly ősztől már lehett jegyet venni rá, és lásd az előttem szólót, már előre lehetett tudni, hogy máj.16-tól nem tudunk ott meccset rendezni. Nagyon remélem, hogy Paliék nem most kezdenek el vakarózni, hogy mi legyen, hiszen erről már tudniuk kellett akkor amikor szerződést kötöttek a Puskás stadion üzemeltetőjével.
Amúgy a felmerült Győr mint helyszín egy vicc! Annál már az is jobb lenne, ha megbeszélnénk az MTK-val, hogy legyen ott a meccs, úgy is hazai pályát teremtünk abban a stadionban (mint ahogyan azt ősszel is tettük). Több értelme lenne, mint hogy legyük Győrbe…
2013 május 13 at 16:20
A tegnapi nap után talán, nem Győrbe kellett volna…kinek van kedve oda visszamenni? Fehérvár jobb döntésa lett volna, ha már nem Budapest…
2013 május 13 at 14:06
Tehetnének a kedves Mlsz vezetők egy tanulmányi utat Észak-Koreában, hátha ott tartanák őket. Csányinak úgy is olyan távolkeleti feje van
2013 május 13 at 14:04
durva ez az észak-korea…az ott élők nagy többsége azt hiszi, hogy a világ minden táján úgy működnek a dolgok, mint ott…
mlsz…te meg csináld tovább…futballdiktatúra!