Vezettek a norvégok, de Oláh és Abdi gyönyörű találataival megfordítottuk a mérkőzést. Hogy hogyan, azt a közvetítésben elolvashatod.
A mérkőzés összefoglalója:
Az első félidőben a támadó szellemű Ferencváros mezőnyfölényben játszotta végig az első 15 percet, ám utána lapos lett a mérkőzés – a norvégok nem erőltették a támadást, a Fradi attakjai pedig labdakezelési hibák, vagy lesállás miatt akadtak meg. A könnyű nyáresti futkározást Okonokwo unta meg, aki Barrantes beadása után a kapuba bólintott – a játékos semmi mást nem csinált az első negyvenöt percben. A kapott gól felébresztette a Fradit, a sebezhető norvég védelmet Andrezinho és Abdi akkor kavarta meg, amikor csak akarta. Az első játékrész alapján látszik, a norvég gárda nem egy világverő alakulat, a védelme pedig kreatív játékkal sebezhető – Oláh gólja Andrezinho szép passza után a jó példa erre, a Kaposvárról érkezett támadó gyönyörűen tekert a felső sarokba a 37. percben. A félidő hátralévő részében beszorultak a norvégok, végigtámadtuk a tíz percet, helyzeteket igen, de újabb gólt nem sikerült szerezni.
A második félidő laposabb volt, a norvégok nem kockáztattak, a mieink pedig támadtak, és Liban Abdi gyönyörű góljával – a norvég-szomáliai játékos 25 méterről gyönyörűen lőtt a hosszú sarokba még akkor is, ha a norvég hálóőr is hibáztatható – a vezetést is megszereztük. Abdi egyébként is jól játszott, gólja előtt két perccel nagyszerű csavarással veszélyeztetett, ami a felső kapufán csattant.
Az első félidőben jól, a másodikban elfogadhatóan játszó Ferencváros kreatív játékával megérdemelten győzte le a sokat nem mutató norvég gárdát, akik gólja egy pontrúgást követő védelmi hibának köszönhető. Ezzel a produkcióval idegenben sem lehetetlen a győzelem, vagy a továbbjutást érő döntetlen, de a védelmünknek ehhez javulnia kell.
Liban Abdi volt a mérkőzés legjobbja, de Andrezinho, Junior, Jovanovic és Otten is dícsérhetők.
Élő közvetítés
48.
Jovanovic (aki bal oldalon sokkal veszélyesebb, mint a jobbon) beadását Felix sem érte el.
47.
Morales indította Felixet, aki elgurított a kapus mellett, a román partjelző les miatt megállította az akciót, és nem adta meg a gólt.
43.
Öt norvég védő egy vonalban:
40.
Felix harcol meg egy labdáért, fordulásból kapura lövi, a hálőőr kikotorja – helyzet volt, de gól kellene!
37.
Andrezinho lő kapura egy szabadrúgást, arra játszott, hátha valaki belekotor – nem így történt, csemege volt a kapusnak.
35.
Jön az utolsó tíz perc, amit meg kellene pörgetni, mert egy kicsit leült a meccs. Mi nem akarunk rizikót vállalni, a norvégok pláne nem, szinte a teljes csapat védekezik.
33.
A gyönyörű gólt szerző Liban Abdi helyett Rósa Dénes a pályán, a kopasz játékos kapásból fejel egyet, sajnos majdnem bedobás lesz belőle.
31.
Negyed óra van még hátra, egy gólt jó volna szerezni, 3-1-el magabiztosan utazhatnánk a visszavágóra.
30.
Morrison rúgta fel Andrezinhot – a jamaikai a mai Fradiból Balogot, Rósát, és Abdit ismeri, közülük csak Abdi van a pályán.
29.
Harmadik norvég csere: Olsen áll be Skagestad helyett.
27.
Tíz emberrel védekeznek a norvégok, Felix mégis majdnem kapura tud fejelni. A kipattanót Jovanovic lövi mellé, amibe Felix még beleteszi a fejét, lesz ami lesz – mellé ment, és les is lett volna, de jól nézett ki.
25.
A csereként beállt Myklebust kap sárga lapot utánrúgásért, Jovanovic a sértett.
22.
Jager szabadrúgása elmegy a kapu felett, veszélytelen volt. Parr lejön, Jalasto (csatár) áll be a helyére. Öt védő áll egy vonalban a norvégoknál.
21.
Morales elleni szabálytalanságáért Jager kap sárga lapot.
20.
Hátul hibáztunk, labdát szereztek a vendégek, a beadást Otten vágta ki.
20.
Abdi beadását Andrezinho fejeli a kapu mellé. Oláh helyett jön Felix, Józsi helyett Morales a pályán.
18.
Morales és Felix fognak beállni.
17.
Norvég csere: Okoronkwo helyett Myklebust áll be, a nigériai játékos tyúklépésben vonul le, a román bíró asszisztálása mellett.
15.
A szabadrúgás utáni szögletet is Barrios végzi el, de kontrázhatunk belőle, Abdi vezeti kapura, de hárulról utolérik, viszont megtartja a játékos, helyzet is lehetett volna, de Jovanovic csúnyán nézett az egyik norvégra, aki összeesett, a román bíró lefújja, teljesen feleslegesen. Meg is akad a kontránk.
13.
Szerencsétlenkedünk hátul, Otten adja el, a Maradona méretű Barrantes vezethetné kapura, de Grúz összekoccantja a bokáig – sárga lapot kap érte, jogosan. A szabadrúgást a sértett végezte el, a lapos lövést Ranilovic tolta ki a jobb alsó sarokból.
12.
Emlékeztek még a sokat cikizett porcelánlábú Abdira?
10.
Abdi szerez labdát, becsapja a védőjét, és a szokásos módon teker a hosszú felső sarok felé – kapufa, egy perccel később huszonöt méterről lazán elrúgja, a labda úgy megy a felső sarokba, ahogy azt kell, vezetünk, 2-1!
9.
Jó összjáték után Oláh marad lesen, immáron hetedjére.
8.
Rósa, Morales, és Balog melegítenek intenzíven.
7.
Jovanovic centerezését Oláh helyett Arnefjord pörgeti a saját kapujára, a labda épphogy a kapu fölé pördül.
6.
Megtudtuk, 8000 fő a hivatalos nézőszám.
5.
Hátul adogattunk, Otten szépen lépett be a játékba, diagonálban passzolt a másik szélen futó Jovanovichoz, aki erősen középre lőtt – Oláht megelőzte a kapus.
3.
Andrezinho alázós csellel bőrözözi be az egyik norvégot, és összeveszik Okonokwoval, aki kétszer akkora, mint ő, Avram sporttárs békíti össze a két futballistát.
1.
A román bírók érkeznek utoljára, már mindeki rájuk vár, Prukner László nem cserélt a szünetben.
Az első félidő összefoglalója:
Az első félidőben a támadó szellemű Ferencváros mezőnyfölényben játszotta végig az első 15 percet, ám utána lapos lett a mérkőzés – a norvégok nem erőltették a támadást, a Fradi attakjai pedig labdakezelési hibák, vagy lesállás miatt akadtak meg. A könnyű nyáresti futkározást Okonokwo unta meg, aki Barrantes beadása után a kapuba bólintott – a játékos semmi mást nem csinált az első negyvenöt percben. A kapott gól felébresztette a Fradit, a sebezhető norvég védelmet Andrezinho és Abdi akkor kavarta meg, amikor csak akarta. Az első játékrész alapján látszik, a norvég gárda nem egy világverő alakulat, a védelme pedig kreatív játékkal sebezhető – Oláh gólja Andrezinho szép passza után a jó példa erre, a Kaposvárról érkezett támadó gyönyörűen tekert a felső sarokba a 37. percben. A félidő hátralévő részében beszorultak a norvégok, végigtámadtuk a tíz percet, helyzeteket igen, de újabb gólt nem sikerült szerezni.
Ha a Fradi így játszik a második félidőben, meglesz a győzelem, a stadionban legalább nyolcezren vagyunk már.
43.
Abdi labdája kicsit volt hosszú Józsinak – sebezhető ez a csapat, a kapusuk a kirúgást kis túlzással Prukner kezébe rúgja, Kakas Laci bá’ ezért levette volna a fejét edzésen, az biztos.
42.
Ötletes gurigázás után Fülöp ad be, a tizenhatoson belül többen várták a labdát, de senki sem fért hozzá.
41.
Oláh ötödjére marad lesen.
40.
Veszélyes játékért állítja meg a román bíró a találkozót, akire nehéz lenne azt mondani, hogy hiba nélkül vezeti a találkozót. Abdi és Andrezinho összjátéka után a brazil Józsitól kapja vissza a labdát a tizenhatoson belül, amit kapásból a kapu fölé lő – nagy helyzet volt!
38.
A gól után egy emberként ugrál az egész stadion, szerintetek melyik dalra? :)
37.
Nem rossz csapat ez az Aalesund, kevé dolgot tudnak, de azt jól, a bekkjeik viszont darabosak, mint a lengyel brikett – ki is gurigázzuk őket, hogy Oláh 8 méterről a jobb felsőbe tekerje, ha jól láttuk Andrezinho passza után, 1-1!
36.
Oláh vs les 0-4.
35.
Abdi lő megint, 17 méterről, fordulásból a hosszú sarok felé, a kapus védeni tudott. Lendületbe jöttünk, megnyomjuk a félidő végét.
34.
Abdi lőtte be középre a labdát, kár, hogy Oláh lemaradt, mint a borravaló, nagy helyzet lehetett volna.
33.
Úgy tűnik megtanultuk azt, hogy mihelyst Morrison átveszi a labdát, azonnal támadjuk, és vagy elvesszük tőle a labdát, vagy földre visszük – Maróti mutatta be ezt.
30.
Fülöp beadását vágják szögletre a bekkek. Józsi végzi el a sarokrúgást, Otten ugrott, de elfejelték előtle, Grúz megszerezte a labdát de legyalulták, szöglettel felérő szabadrúgást végezhetünk el a másik oldalról. Abdi fogja beadni, a lapos labda Grúzhoz kerül, aki nem tudja kapura pörgetni.
28.
Andrezinho két jó csel, és három becsapott norvég után a lyukra futó Jovanovicot indította volna, de szereltek a norvégok. Kellenek a kreatív megoldások, anélkül a szervezett ellenfél ellen nem jutunk semmire. Abdi labdát sem kapott még, Oláh vagy nem veszi le a labdát, vagy lesen van, Józsi nem tud szervezni, mert Morrison lóg a nyakán.
Andrezinho most indítja Jovanovicsot, aki a kapu elé ad, de Abdi nem tud lőni a védő szorításában.
27.
Egy hasonló beadás érkezett Oláh felé is, aki labdakezelés helyett lehúzta a fejét.
26.
Gól a semmiből: Grúz szerelés helyett kifejelte a labdát, a szabadrúgást Barrantes tekerte be, a kapu előtt Okonokwo szabadon fejelhetett a léc alá. 0-1.
25.
A román bíró ivószünetet rendel el, két percig áll a játék.
24.
Andrezinho labdájába kézzel ér az egyik norvég, fújol az egész stadion, közben Sellin egyedül iramodik meg a kapu felé, Grúz és Otten együttesen sem tudják megállítani.
21.
Van egy Inzaghink, Oláh Lórántot harmadjára állítják meg lesen.
21.
Ennyien vagyunk az Üllői úton:
20.
Langyosan csordogáló meccs, a norvégoknál jól látszik, hogy nem fontos a rúgott gól, a lényeg a kapott elkerülése. Egy-egy kapuralövést jegyezhetünk fel eddig, a vendégektől Barrantes lőtt gyengén, tőlünk Maróti fejelt a kapus kezébe.
Abdi beadását Jovanovic fejelhette öt méterről kapura, ajtó-ablak helyzeten – a kaput sem sikerült eltalálnia….
16.
A nap kérdése: miért van Fülöp Noel hatvan fokban hosszú ujjú felsőben?
15.
Haldoklik egy norvég, közben a fél csapat kirohan inni – lengedez a szél, de nagyon meleg van az Üllői úton.
14.
Üllői129 kolléga éppen a norvég szurkolókat számolja, szerinte 45-en vannak.
13.
Jovanovic kap felesleges sárga lapot Jager felrúgásáért. A szabadrúgás után az első norvég lövést Barrantes követi el, harminc méterről lő gyengén a kapu közepébe, Ranilovicnak nem okozott gondot a labda hatástalanítása.
11.
Abdi beadása Jovanovic elé kerül, aki kapásból kapura pörgetne, de egy védőről lepattan – innen úgy tűnt, hogy a hazai védő kezét érte, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.
10.
Oláh a második felé tartó labdát sem tudja átvenni, és a második kiugrási kísérlete is les.
8.
Józsi második szögletét kifejelik, a kipattanót Jovanovic rúgta kapura, de csizmaszárral találta el a labdát, ami nagyon mellé ment.
A Tábor ilyen koreográfiával készült a meccsre. Felirat: Kingdom of Ferencváros.
7.
Abdi ugorhat ki egy jó labdával, kissé kisodródik, és elkezd visszafelé cselezni. Mikor már mindenki a hírhedt hosszú sarokra való tekerést várja tőle, visszapasszolja a labdát a nagy semmibe, amit megszereznek a norvég bekkek.
6.
Józsi első szögletét rúghatja, Maróti fejelhet, a dallamos nevű Grytebust hálóőr védeni tudott.
4.
Józsi a középpályán egyszerűen odapasszolja Barrantesnek, a vendégek legveszélyesebb játékosának a labdát, aki Parrt, az egyik legtehetségesebbnek mondott norvég szélsőt indítja, de szerencsére nem lesz semmi az akcióból.
2.
Junior remek labdát ad a kapu elé Oláhnak, aki rendkívül suta mozdulattal próbálja megszelídíteni a labdát, persze, hogy nem sikerült, kár, de lényegében mindegy, mert a bíró egyébként is lest ítélt.
2.
Okoronkwo ellen szabálytalankodik Abdi, pontrúgással jöhettek a vendégek, de a tizenhatosunk előtt szerelni tudtunk.
1.
A Fradi kezdte a mérkőzést.
18:58
Meglepetés: A Tábor felé támadunk, ritkaság, hogy az első játékrészben ezt a kaput akarjuk bevenni.
18:57
Elénekeltük a Himnuszt, vicces, hogy a vendégcsapat játékosainak, és szurkolóinak általában fogalmuk sincs, miért áll fel és énekel az egész stadion.
18:56
Bevonulnak a csapatok, a sajtórész teljesen megtelt, innen nézi a meccset a Kaposvár edzője, Sisa Tibor, Dragóner pedig a VIP páholyból követi a társakat egy zöld székkel a kezében.
A kezdőcsapatunk: Ranilovic – Fülöp, Grúz, Otten, Junior – Jovanovic, Maróti, Józsi, Andrezinho – Oláh, Abdi . Cs.: Jova, Balog, Csizi, Morales, Félix, Rósa, Rodi.
18:55
Sok szeretettel köszöntünk mindenkit, zadir van a billentyűzetnél. Lassan bevonulnak a csapatok, a nézőszám kicsit több, mint az Ulisses ellen volt, de közel sincs teltház. A vendégek narancssárga-kékben, a mieink zöldben játszanak ma.
2011 július 14 at 20:57
Abdi megsérült
2011 július 14 at 20:53
Abdi húzza a lábát!
2011 július 14 at 20:52
Vége…A győzelem megvan,szép volt fiúk!
Az eredmény nekünk kicsit kényelmesebb,viszont a norvégok sem dőlnek a kardjukba.Továbbra is nyitott a párharc.
2011 július 14 at 21:04
attol félek minket jobban zavar majd a müfü mint öket a meleg,és ezt eröltetni is fogják,már a müfüves stilust,kicsit aggodom,de az x-re simán jonak kell lennünk azért igy is.
2011 július 14 at 20:45
vedjuk az 1-1 mi tortenik a radio kozvetites alapjan alszunk:( EBRESZTO EBRESZTO HARCOLJATOK!
2011 július 14 at 20:46
már 2-1 nekünk ne is foglalkozzál vele jó lenne még egy gólt rúgni
2011 július 14 at 20:47
2-1* akartam irni
2011 július 14 at 20:49
A győzelem úgy tűnik meglesz, tudjuk verhető az ellenfél. Kint pedig 110%-on kell pörögni és továbbmegyünk. Ennyi :)
2011 július 14 at 20:51
köszönjük kubatov úr a csodálatos moszkvai útat
2011 július 14 at 21:01
Honnan tudod, hogy nem a moszkvai út pörgette fel a fiúkat és annak köszönhetően nyertünk ma?
2011 július 14 at 20:42
Rósa bejött a mezőny legjobbja helyet he he
2011 július 14 at 20:45
mert lehet hogy Abdi megsérült!
2011 július 14 at 20:49
ja puki tartja az eredményt azota helyzetünk sincs
2011 július 14 at 20:51
Abdit folyamatosan ápolták valószínűleg kisebb sérülést szedett össze…
2011 július 14 at 20:42
Elfáradtunk mi is, nem lesz itt már semmi, ha maradna a 2-1, annak is örülnék, kint ugyanezt meg tudjuk csinálni , vagy max x-et egy normális bíróval.
Ahogy olvastam mindenfelé, azért eléggé nyomtuk őket sokáig, és még nincs mindenki egyformán edzetten.
2011 július 14 at 20:43
Sajnos ezt a fura játékot még mindig gólra játszák és nem “nyomásra”
2011 július 14 at 21:42
És még mindig játsszák.
2011 július 14 at 20:42
Grat az oldalnak, jelenleg a második leglátogatottabb blog a wordpress.com-on, ami nem kis dolog.
botd.wordpress.com/?lang=
2011 július 14 at 20:41
“Az Aalesund szurkolótáborát a legjobbak között tartják számon Norvégiában, nem ritka, hogy a város lakóinak majd’ negyede szorít a lelátón a csapatnak. A „Vihar” (Stormen) névre hallgató szurkolói csoport tagjai általában nagy számban kísérik el kedvenceiket idegenbe is, ezúttal azonban alig 20-30-an érkeztek Norvégiából.” ( NSO )
2011 július 14 at 20:41
Eddig 3dl házinál járok.
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS
2011 július 14 at 20:39
Ne kezdjétek már ezt a “norvég csapat gyenge, ütni kéne őket” szöveget.
Meccs előtt mindenki fele-fele-re becsülte az esélyeket.
Fogjuk már fel, hogy azért szarok, mert mi jók vagyunk.Az örményeknél is ez volt, bár azok tényelg szarok voltak, azért egy paksot megnéztem volna, mit játszik velük 3000 km utazás után…
2011 július 14 at 20:39
Abdit vajon mi a bánatért hozta le????????????????
2011 július 14 at 20:40
megsérült
2011 július 14 at 20:40
Megsérült
2011 július 14 at 20:42
Az gáz…vékony ez az 1 gólos előny sajnos
2011 július 14 at 20:38
Elfáradhatnának már a norvégok. Vagy nem erről volt szó?
2011 július 14 at 20:36
oo hat ebben a felidoben keveset mutatunk az utobbi percekben megcsak helyzet sem:( HAJRA FRADI!! kell meg gol!
2011 július 14 at 20:36
ne legyen öngol,táncoljon inkább a félix
2011 július 14 at 20:35
Abdi megsérült :((((
2011 július 14 at 20:35
vezet a Tromso…
2011 július 14 at 20:39
Es mar a Kecso is
2011 július 14 at 20:34
Szőrös talpú mindjárt befúj egy tizenegyest :-)
2011 július 14 at 20:25
ha még egyet berámolna ez a Félix gyerek,akkor rendben leszünk..
2011 július 14 at 20:28
vagy bárki más, azt se bánom, ha öngól, csak legyen már valami!
2011 július 14 at 20:22
Oláh, Józsi le
2011 július 14 at 20:22
még kellene minimum 1 gólt rúgnunk!
2011 július 14 at 20:21
Felipe! Morales be!
2011 július 14 at 20:19
F5 F5 F5 F5
2011 július 14 at 20:24
énisénis szégyenszégyen ott kéne lennünk
2011 július 14 at 20:29
van igazolásom, de nagyon fáj, hogy nem vagyok ott…
2011 július 14 at 20:18
Ezazzzz b@sszameg!
Hajrá Fradi!Hajrá Fradi!
2011 július 14 at 20:18
remélem elfáradnak a norvégok. jöjjön Felix és sprinteljen össze még egy gólt legalább!
2011 július 14 at 20:17
Azért csak nem olyan ciki ha valaki “tornatanár”..:))köszönjük idén Abdit..:)
2011 július 14 at 20:17
go go go még 2 nekik
2011 július 14 at 20:17
kellene még egy gól! és nyugodt lennék!
2011 július 14 at 20:16
üdv.:
most kéne 1 Oláh- Félix csere
Hajrá Fradi!
2011 július 14 at 20:16
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL.ABDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011 július 14 at 20:15
ABDIIIIIIIIIIIIIIIIIII!
2011 július 14 at 20:15
Abdi, Abdi……..IMÁDLAKKKKK LIBAAAAAAAAAAAN!!!!! A legnagyobb pozitív meglepetés lesz az idényben remélem!!!!!
2011 július 14 at 20:15
góóóóóóóóóóóóóóóóól
2011 július 14 at 20:14
Kár hogy nem látom és nem hallom:(
2011 július 14 at 20:14
Abdi egy zseni volt akkor is, amikor csak a bulinak élt…
2011 július 14 at 20:14
ABDI:D
2011 július 14 at 20:13
Ez az b@zmeg!!!!!!!!!!!!!!!
2011 július 14 at 20:13
GÓÓÓL! szól az ABDI-ABDI!!
2011 július 14 at 20:13
Abdi BRUTALIS golt lott.
2011 július 14 at 20:13
LIBAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011 július 14 at 20:13
Góóóóól
2011 július 14 at 20:13
GÓÓL 2-1 :)
2011 július 14 at 20:13
gólllllllllllllllllllllllllllll
2011 július 14 at 20:13
ABDIII
2011 július 14 at 20:13
ezaaaaaaaaaaaaaaaazzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
2011 július 14 at 20:13
Abdi az isten:)
2011 július 14 at 20:12
Oláh 5 zicezt elbaszott.
2011 július 14 at 20:12
Küldjetek nekem egy linket legyetek kedvesek mert már az ideg szétszaggat hogy nem jó a rádió:S:D
2011 július 14 at 20:11
egyszerűen meg kel lenni a győzelemnek!
2011 július 14 at 20:11
most már be kellene látni,drágák a jegyek ezért van csak 8 ezer ember kint
2011 július 14 at 20:24
Nem a jegy a drága hanem a vele járó.Felutazás stb.Idő hiány.Az ember szarrá dolgozza magát és nincs ideje még meccsre sem járni.Ha meg nem dolgozik nincs miből meccsre járni.Szóval Viktor….
Hmm.A k…….!!!
2011 július 14 at 20:11
Hát ezt tényleg nem hiszem el, elveszett a szurker kártyám és a 2 legfontosabb igazolványom!!!!!!!!!!!!!!!!!! Tegnap megvettem a jegyet , már egy hete vártam a meccset , és félórával a meccs előtt veszem észre hogy eltűntek :S Alig van pozitívum mostanában az életemben, az egyik a Fradi és nem lehetek kint …. a jó k*va életbe , nem beszélve az igazolványokról.
Legalább egyenlítettünk !
Tászler Tamás vagyok, ha esetleg vaki megtalálná az igazolványaimat, meghálálnám ha szólna !