A mai összecsapás előtt ismerjük meg a Dinamo Kijevvel közös múltunkat.
A két együttes négy alkalommal találkozott a múltban egymással, először 1975-ben, utoljára 1994-ben. A mérleg 4 meccs, 2 győzelem, 2 vereség, a gólarány 6-6.
Először nem akárhol találkozott a két gárda, hanem a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjében. Az FTC 1975-ben olyan csapatok kiverésével jutott a fináléba, mint a Liverpool, a Crvena Zvezda, vagy éppen a Malmö. A sérülésektől és eltiltásoktól tizedelt Ferencváros nem tudott ellenállni a szovjet csapat rohamainak, amely Bázelben, a döntő színhelyén biztosan győzött 3-0-ra. A Ferencváros hamar visszavágott, mert három hónappal később Spanyolországban, Sevillában egy felkészülési tornán ismét összekerültünk a kijeviekkel, de ezúttal már a mieink nyertek 2-1-re. A gólokat Juhász és Magyar szerezték. Ezzel a tornán a Fradi 3. helyen végzett.
Tehát a két együttes már találkozott egyszer az idők folyamán Spanyolországban!
A következő összecsapásra 1987. március 25-én került sor az Üllői úton, ekkor a kijeviek győztek 2-1-re. A gólunkat Fischer Pál szerezte. Hét évvel később ismét Budapest vendége volt a Dinamo. A téli felkészülési meccset a Fradi 3-0 arányban nyerte meg. Lisztes duplázott, mellette még Zavadszky talált be. Ezzel a két találattal Lisztes Krisztián a FTC – Dinamo Kijev párharc ferencvárosi gólkirálya.
Érdekesség, hogy egy alkalommal, 1997. februárjában a Dinamo második együttesével is megmérkőztünk a Népligetben, azt a meccset az FTC nyerte 2-1-re. A gólokat Miriuta és Jagodics szerezték.
Az FTC eddig két alkalommal lépett pályára január 18-án.
Először 1922-ben, Velencében, amikor a Fradi 8-1-re kiütötte a hazaiakat, míg másodszor 2001-ben, ekkor Tunéziában edzőtáborozott a Ferencváros. Akkor a Stade Sousse együttese ellen 3-1-re nyertünk, azaz ezen a napon még veretlenek vagyunk!
Zsiga László
(FTC Múzeum) via fradi.hu
2013 január 18 at 16:49
megbaxuk Őket!!!!!!!:)
buzimlsz
2013 január 18 at 16:08
csak a szokásos, hátrányból indulunk….
2013 január 18 at 16:06
jajj de alacsony ez a kameraállás :((
2013 január 18 at 15:59
Kezdődik :) Hajrá Ferencváros!!!
buzimlsz
2013 január 18 at 15:59
azt már tudom, hogy lesz, ami nem tetszik a közvetítésben: ez a fogalmatlan petur lesz a kommentátor…nagyon buta a szerencsétlen és szerintem nem is szimpatizál velünk
2013 január 18 at 15:58
Nah elkezdődött a közvetítés! Amúgy este 10.kor megismétlik!
2013 január 18 at 15:57
Tudom, már többen leírták, de én is, egy esetleges vereségtől, nem kell ám tőrbe dőlni. Azért ez nem egy nb3-as csapat.
2013 január 18 at 15:54
az ellenfélnek elég kevés 4,5 millió eurónál ‘gyengébb’ játékosa van (brutál kezdõ te..), remélem a pályán nem ennyiszer lesznek jobbak :)
2013 január 18 at 15:41
Ha kikapunk én széttépem a monitort.
2013 január 18 at 15:50
Humorizáltam, mielőtt down rekord lesz. :)
2013 január 18 at 15:40
Várom már, mint kismacska a tejet. Pláne, ha még egy-két meglepetés játékos is lenne és nem Jefersonra gondolok. :)
2013 január 18 at 15:41
Az lenne az igazán meglepő, ha Jeferson is beszállna játszani :-D
2013 január 18 at 15:49
Állítólag alsóbb osztályban szórta a gólokat. Valamelyik nap írtam, hogy Moniz edzéseitől olyan erőbe kerül ő lesz a góllövő csatárunk. :)
2013 január 18 at 15:51
sly,sikerült az ebédet elszállitani? :)
2013 január 18 at 15:55
Szia Gargamel, sajnos nem. Másik topicban írtam. Olyan cudar az idő, hogy csak egyetlen buszt indítanak, de az is csak kifelé megy egy hókotró kíséretében, vissza nem jön. Nagyapám pedig így nem hagyhatom itt, hogy csak holnap jöhetek haza, így nagybátyám sajnos éhen marad. Remélem tud ott szerezni valami kaját. Elérni nem tudom, mert a mobilja ki van kapcsolva. Annyi jó van a dologban, hogy látom a meccset. :)
2013 január 18 at 16:09
Ne aggodj, az ember 3 napig viz,es akar negyven napig is kibirja kaja nelkul ;)
2013 január 18 at 16:13
Nem félek, hogy éhen hal, azért valami krumplit csak talál otthon gondolom. :)
2013 január 18 at 15:19
megpróbálom így: livetv . ru és itt válassz nyelvet, mert először oroszul jön. itt a világ összes meccsét nézheted…
2013 január 18 at 15:16
én küldtem linket, de egyelőre nem látom, nem engedi át a rendszer…
2013 január 18 at 15:38
Fogalmazd meg virágnyelven! :)
2013 január 18 at 15:44
beengedtem
2013 január 18 at 15:47
Beer – 1 hete nem tudlak elérni :D
a múltkori igéretet be tudom rajtad hajtani vagy túl nagy munka lenne megcsinálni? Az se gond (nagyon), csak ne várjak feleslegesen akkor
2013 január 18 at 15:15
ha valakinek nincs sport tv elérhető, akkor ezen a linken biztos meg lehet nézni a meccset, szinte minden meccsünket, amit bármilyen tv közvetít…
http://livetv.ru/en/allupcomingsports/1/
2013 január 18 at 15:14
linket tudtok adni a meccshez majd?
2013 január 18 at 15:10
FTC: Jova – Bönig, Otten, Fell, Jovanovic – Cukic, Besic – Somalia, Zeravica, Jenner – Böde
http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/elo-kozvetites-/20130118/c/2781
2013 január 18 at 14:42
Nagyon nehéz mérkőzés lesz! Az eredmény nem számít!
2013 január 18 at 14:33
Na, vezetünk már?
2013 január 18 at 15:10
3:1 ide.
2013 január 18 at 14:33
igen az bizonyos donto, Malmo, Liverpool, Zvezda fantasztikus sorozat volt
a mai napig a legcsodalatosabb sport elmenyem a Liverpool meccs marad
szerintem abban az idokben elkepzelhetetlen volt hogy a kijevet a dontoben elverjuk tudom hogy fenykorat elte akkor a kijev de mi sem voltunk epp hullamvolgyben – igen, sajnos nagyon gyenge meccs volt a donto
2013 január 18 at 15:03
A Liverpool ellen a meccs napján de 9 órakor 50 Ft ért sikerült jegyet szereznem feketén a Nagyvárad téri állóhelyre. egy órakor kezdődött a meccs, de 11 kor már egy tűt sem lehetett elejteni.
Régi szép emlékek.
2013 január 18 at 15:14
en azota sem lattam annyira tele az Szentelyt mint akkor
mi is kint voltunk mar 10-kor – Taborbol se ki se be 5 oran keresztul
nem volt semmi kikepzes
2013 január 18 at 15:44
A Liverpool ellen a meccs ? sikerül bejutnom ledobtak a tribün egy jegyet tülekedtünk érte vagy 30-an de nagyon nagy élmény volt.
2013 január 18 at 14:32
Bode, ird be magad a kozos tortenelembe es billentsd el a kozos statisztika merleg nyelvet a mi oldalunkra! Hajra Fradi! Ja es rosszul vagyok attol hogy sok fogado oldalon ugy vagyunk kiirva hogy Ferencvarosi! Vagy legyen Ferencvarosi TC vagy Ferencvaros, ikabb az utobbi!!! A vilagnak meg szoknia kell minket na, hogy ujra itt s ott vagyunk, mi mindenhol ott vagyunk!;)
2013 január 18 at 14:06
Sajnos a leggyengébb meccsünk pont a döntőben volt.
Pedig Martos, Blohint levette a pályáról.
2013 január 18 at 14:07
Elfelejtettem, hogy az mlsz buzi:)
2013 január 18 at 15:47
Sajnos a Báró nem játszót a Beles meg betlizett a jól emlékszem a nevére
2013 január 18 at 14:03
Jajj,de várom már a 16órát, el sem tudom mondani!Annyi koplalás után végre ismét láthatom szeretett csapatomat!!!Baromira nem érdekel az eredmény(nyilván örülnék ha nyernénk),de kíváncsi vagyok milyen taktikával fogunk játszani,ki hogy teljesít, mennyi fejlődés látszik őszhöz képest,hogy megy a védekezés,stb,stb…..awwwww…legyen már 4óra!!!
Ja..amúgy buzimlsz:)
2013 január 18 at 14:13
engem meg mindig csak az eredmények érdekelnek !
Mert ha mindig nyernénk akkor tudnátok mi lenn
2013 január 18 at 14:33
Senki nem akarna játszani velünk még edző meccset sem.
2013 január 18 at 14:39
Titi! az tuti és tele lennénk pénzel!
És minden évben megnyernénk a BL-t
meg a Világ kupát
2013 január 18 at 15:21
szikla – meg a ligakupát is