Több, mint egy meccs

Beszámoló az Oltchim Valcea elleni Bajnokok Ligája mérkőzés túrájáról.

A nagymihályi kirándulás után a kalandozó fradistákhoz nem volt kedves Fortuna, hiszen mindhárom csoportellenfelünk (Dinamo, Larvik, Savehof) csak igen nagy költségek árán volt elérhető. Ennek ellenére a sorsolás jónak számított, amit a lányok ki is használtak, a második helyet megszerezve léptünk be a BL legjobb nyolc csapata közé. Ezúttal már szerencsénk is volt, minden szempontból, hiszen az ETO-t elkerültük, és több utazást is tervbe vehettünk.

Fekete Bárány

A romániai első felvonásra a FradiBusz által szervezett utazást választottuk bátyámmal, gyors egyeztetések után be is fizettük az árát és tűkön ülve vártuk február első hétvégéjét. A gyülekező a Blaha Lujza térnél megtalálható Black Sheep bárnál volt, nagyjából egy másfél-két órával a kértnél előbb értünk oda. Egyből megtaláltuk a korábbi úton megismerteket, valamint köszöntünk a számunkra új arcoknak is. A hangulat és a létszám egyre csak nőtt, majd jöhetett az indulás pillanata, nyolcvanan vonultunk át az este már korántsem barátságos aluljárón a téren várakozó két buszhoz. Egy gyors csoportkép és görögtűz gyújtás után nekivágtunk a közel hétszáz kilométeres útnak.

Az 1-es busz

Az első hosszabb megállónk Makón volt, ahol a helyi, fradista maggal is rendelkező, Lángszórós Alakulat fogadott minket törzshelyükön. A kora hajnali találkozó után Nagylak volt a következő cél, ahol egy ideiglenes úttorlasz (értsd: határ) állta utunkat, valamint egy pár perces ellenőrzés a román határőrök által. Bár úgy tűnt, könnyedén elhitték, hogy csak Dévára tartunk vár(os) nézésre, egyik tapasztaltabb társunk később mondta, hogy már Magyarországon ránk állt egy egység, amely végig követte a járműveinket. Délelőtt megérkeztünk Dévára, ahol az előzetes tervek szerint meglátogattuk volna a várat, amit végül a zord időjárás (erős szél, szakadó eső) miatt nem tettünk meg. Egy étterem és bevásárló park mellett leparkoltunk, volt aki a meleg kosztot választotta, már ha kiszolgálták, volt aki pedig a helyi kürtős kalácsosnál “tankolt be”. Mi utóbbit tettük, 10 lejért kaptunk óriási adagot, fahéjas ízesítésben, a családi vállalkozás magyar volt.

3*

Innen a szállásunkra indultunk a Zsil völgyében található, bányászairól híres Petrozsénybe. A kora délutáni érkezés után rövid eligazítás következett, majd átvehettük a szobáink kulcsait és a vacsoráig mindenki belátása szerint tölthette el idejét. A fárasztó buszozás miatt mi megfürödtünk, majd ledőltünk, ami olyan jól sikerült, hogy csak egy telefonhívásnak köszönhetjük az ébredést és a vacsoráról le nem maradást. A leves-rántott hús-süti trió után tombolahúzáson izgulhattunk, remek nyeremények vártak kiosztásra (Fradi-mez, aláírt naptár, …). A három csillagos hotel amúgy várakozásaink felett teljesített, meg voltunk vele elégedve, a recepció közelében még WiFi-s internetet is biztosítottak a vendégeknek. Vissza az estéhez: elindult a mulatozás, egy kis ízelítőt a hangulatból alább láthattok, a bulinak a tulajdonos vetett véget, megkért mindenkit este tizenegy körül, hogy legyen vége, mert fél a helyi maffiától, ugyanis íratlan szabály a városban, hogy ilyen időben már csak bizonyos helyek lehetnek nyitva.

Másnap reggelivel kezdtünk, a menü: rántotta, kenyér, lekvár, tea. Finom volt ez is, így teli hassal készülődhettünk a ránk váró további kilométerekre. A kulcsok leadása után elismerő szavakkal búcsúzott tőlünk a szálloda igazgatója, bevallotta, arra számított, hogy komoly kárt fogunk okozni a berendezésben, ennek ellenére csak pár poharat kellett felírni a veszteség rovatba. Az újabb starttal elsőre véletlenül rossz irányt vettünk, így egy fél órát mentünk úgy, hogy végül a kiindulási pontra jutottunk el, aztán végre tényleg Valcea felé haladtunk tovább. Az egyik rövid megállónál felhangzott a “Dácsiával Valcseába!”, az alábbi kép meg is mutatja, hogy miért mosolyogtunk jókat.

Dacia az út szélén

A hátralévő 160 kilométer első szakasza csodálatos környezeten vezetett át, a Kárpátokon keresztül a Zsil folyó mentén épült meg a vasút és az autóút is, jómagam csak ámultam és bámultam, hiszen még sosem jártam a környéken. Innen az Olt folyó felé vettük az irányt, nemsokára célunk közelségét jelezte a hatalmas ipari park, a nemrég csődbe ment Oltchim vegyi művek. A város határán a “Zsandár Máriák” feltartoztatták buszunkat, majd a Traian Sportcsarnokhoz vezettek minket, amelynek vendég parkolóját teljesen lezárták. Következhetett az igen lassú beléptetés, amely alatt alaposan átvizsgáltak mindenkit, papírpénzen kívül semmit nem lehetett bevinni. Ha a helyi erők nekik nem tetsző jelképet véltek felfedezni, akkor is megtagadták a beléptetést (pl. székely szimbólumok). Végül azért csordultig megtelt a fradisták szektora, nagy számban képviselte magát a Felvidék és természetesen Erdély is.

A Traian csarnok

A mérkőzés fantasztikus volt, az első perceken kívül csak mi vezettünk és az előnyünkből taktikus játékunknak köszönhetően megőriztünk egy gólt, így a Bajnokok Ligájában második magyar csapatként sikerült győznünk az Oltchim otthonában. A dudaszó után emelkedett pillanatokat éltünk át, a románok füttykoncertje közepette énekeltük el a nemzeti, majd a székely himnuszt, aki ott volt, sosem fogja elfelejteni. Az ünnepléssel végezvén elindultunk kifelé, majd rövid várakozás után Budapestre.

Belépő

A visszaúton gyorsabban haladtunk, mivel más irányt választottunk. Aki nem tudott elaludni, az sem unatkozhatott, egy idősebb fradista, Sanyi bácsi történeteit hallgattuk nagy érdeklődéssel, ilyen volt például visszaemlékezése, mikor a helyszínen tekintette meg Torinóban a Vásárvárosok Kupájának döntőjét, melyen legyőztük a Juventust. Hétfőn kora reggel léptük át a nagylaki úttorlaszt, ezúttal ellenőrzés nélkül. A sofőr szólt, hogy mindenki alszik, majd lement a határőrhöz, akinek mondta: “Viszem haza a fradistákat, kíváncsi vagy rájuk?”. Nem volt. Fél kilenckor értünk be a Népligetbe, ahol elbúcsúztunk egymástól egy felejthetetlen hétvége után.